Sipos Péter blogja

Talán másnak is ismerős az érzés. Állunk egy kiállított festmény előtt, nézzük, gusztálgatjuk, tetszik is, de fogalmunk sincs, mi a fene is lehet. Vagy ülünk a koncerten és hallgatjuk a zenét, de valahogy nem áll össze az élmény. Még kínosabb, ha ez verssel, vagy színdarabbal esik meg, mert a szavak, mondatok érthetőek, de nem tudjuk mivégre is következnek egymás után.

Valahogy így voltam ma este a Térey János: Jeremiás, avagy az Isten hidege előadása után. Feszes, mozgalmas, érdekes másfél óra után hazafelé azt találgattuk, mit is láttunk, hallottunk. A helyzetek, jelenetek külön-külön mind érthetőek, a szöveg szép, a színészek – vállaltan elfogult véleményem szerint – kiválóak, a díszlet és a rendezés is rendben van, még sem tudom hová tenni.

Hazaérve hosszasan bújom a netet, de nem leszek okosabb. Egy vígasztal: a kritikusok sem jutottak előbbre, de ők a saját gondolataik helyett leírták a darab rövid tartalmát. Erre én lusta vagyok.

A kezdetektől figyelem a Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyt sújtó katasztrófát. A dolog ökológiai vonatkozásaihoz nem nagyon tudok hozzászólni, engem inkább az ügy körül zajló a politikai, hatalmi és gazdasági játszmák izgatnak.

A kormány már az első órákban rárepült a témára.  A helyszíni munkák mellett nagy hangsúlyt kapott a bűnösök azonnali megnevezése és a felelősségre vonás kilátásba helyezése. A vezetés célja ekkor nem csak az volt, hogy bizonyítsa rátermettségét és azt, hogy mennyire a szívén viseli a bajba jutottak sorsát, de azt is mutatni akarta, hogy a leghatalmasabb tőkés csoportokkal is szembeszáll, hogy megbüntesse a felelősöket. (Titokban talán azt is remélték, hogy Gyurcsány ellen is találnak valamit, de ez nem jött be.) Az eset kapóra jött azért is, hogy megszülethessen a törvény, mely lehetővé teszi, hogy vészhelyzetre hivatkozva állami irányítási felügyelet alá vonhassanak cégeket. Ez az időszak a hatalmi demonstrációé volt.

Közben a kárelhárítási munkák és a kárpótlás csigatempóban halad. Egy ott járt ismerős ezt így jellemezte: „A helyszíni munka igazán "katonás" volt. Azaz ész nélkül dolgoztak. Lapátoltatták az iszapot a házak között a katonákkal, önkéntesekkel, lemosták a házakat kívülről, stb. majd jöttek a buldózerek és szétdöntötték a házakat és a markolók letoltak mindent. Volt ahol vadiúj tetőt zúztak szét, és hordták a lerakóba. Máshol iszonyat mennyiségű, 1 méter vastag  termőföldet gyalultak le és hordtak 1,5 millió köbméter földet a depóba. A katasztrófavédelem most beköltözött egy szállodába, élvezik, hogy fontoskodnak. Míg Kolontáron és Devecseren nyüzsögnek, utcaparancsnokok vannak, addig Somlóvásárhelyet elfelejtették,  a helyiek lapátolnak, 5 milliót kaptak, ami el is fogyott. Devecser már rühelli őket. Nélkülük gyorsabb lenne, mondják. Rengeteg munka/gépóra, teherautó, a harmadik gátat építik, élvezik, hogy gyakorolnak, a munkagépes vállalkozók, a katasztrófavédelmisek, a tűzoltók túlóráznak, és ezt persze fizetik nekik. Sok milliárdba kerül ez. Miközben az önkéntes segítők féléves  albérletét az ökomenikusok állják, és készpénzt az állam még nem adott a károsultaknak. Az ingóságokra megítélt 500.000 Ft családonként nevetséges, ebből berendezni akár használt cuccokkal egy lakást, ágyak, kanapé, függöny, hűtő, mosógép, stb.  négy garnitúra ruhát, biciklit, használt autót megvenni nem lehet. A legtöbben nem szívesen mennek az erőltetett lakóparkba, ott nem lehet hátsóudvar, állattartás, saját zöldségeskert. A devecseri részen sok kisiparos, vállalkozó volt, a tönkrement üzletért, a szétment áruért, tönkrement igen értékes gépekért nem akarnak fizetni.” A héten aztán kidőlt a liszt, a demonstrálni készülőket alig tudták visszatartani.

A most zajló második szakasz a hiénáké. A helyreállításra nem sajnálják a pénzt (ami önmagában nagyon helyes) és nem törődnek azzal, hogy végül ki állja a cehet, szórják a pénzt, az üzletet pedig kiosztják a haveroknak. Most azt mondják, hogy a rendezés és kártérítés költségeit az állam csak megelőlegezi, a kiadásokat majd ráterhelik a kárt okozó MAL-ra. Ha azt feltételezzük, hogy jogállami keretek között zajlik majd a dolog, akkor hosszú bizonyítás után a bíróság vagy megállapítja a MAL felelősségét, vagy nem. Ha a bíróság úgy dönt, hogy a cég a hibás, következik a kártérítés mértékének megállapítása. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen eljárásban csak a ténylegesen indokolt kiadásokat lehet érvényesíteni. Amit a bíróság nem terhel a MAL-ra, az a költségvetés kára. Igaz, hogy ezt az esetleges kárt csak évek múlva kell veszteségként leírni, de egy felelősen gondolkodó vezetésnek ezt a kockázatot is mérsékelnie kell. Ha figyelembe vesszük, hogy a cégnek teljesen át kell alakítania a technológiáját és ez nem csak rengeteg pénzbe kerül, de a környezetkímélő eljárások nyereségessége valószínűleg jóval alacsonyabb lesz, a cég által fizetendő kártérítés forrásai felettébb kétségesek.

Persze lehetnek kétségeink afelől, hogy az eljárás megfelel-e majd a jogállami normáknak. Az előjelek rosszak. A kormány csak a cég tulajdonosainak felelősségét firtatja, láthatóan mindent megtesz a tönkretételük érdekében. A végén az állam ráteheti a kezét egy tönkrement, piaca vesztett értéktelen, de komoly környezeti károkkal veszélyeztető vállalatra és nem lesz semmi a kezében, ami fedezhetné a kárelhárításra kifizetett milliárdokat. Így mulat a mi pénzünkön egy magyar úr.

Ma önkormányzati testületi ülés. Becsületesen felkészülünk mind a 20 napirendből. Számos kérdés, hozzászólás terve a gépben. A menetrend: polgármester előterjeszt, nem sokat beszél, mindenki, aki olvasta, tudja miről lesz szó. A van-e kérdés felszólításra vagy csend a válasz, vagy a szocik, vagy mi szólunk. A polgármester atyáskodón, tanítóbácsisan magyaráz. A van-e hozzászólás felhívásra csend, vagy ellenzéki jelentkezés van. A polgármester válaszol. Ha nincs több érv, mosolyogva megsimogatja a fejünket, aranyosak vagytok, ügyes próbálkozás volt, lám milyen szép is a demokrácia, ezt is elmondhattátok. Fontos döntések születtek. A kerület deviza alapú kötvényt bocsát ki, hogy spekulációt folytathasson, eladásra kínál két ingatlant, módosít számtalan rendeletet. A módosított költségvetés szerint a kerület adóssága eléri az éves bevétel egy ötödét.

A többségnek a hangját sem lehet hallani. A bizottsági elnökök kérdésre csendben búgják, hogy a bizottság támogatta a javaslatot. A szavazásnál a többség egységes. Nincs kétely, nincs vita. Ha én polgármester lennék, aggódnék. Lehet, hogy az embereim egy szót sem értenek az egészből? Vagy egyáltalán nem érdekli őket, mit művelünk? Vagy esetleg vannak kétségeik, de direkt nem mondják, hátha tévedek, mert alig várják, hogy megbukjak? Én nem bánnám, ha vitatkoznának velem. Abban bíznék, hogy így jobb, kiérleltebb döntés születne. Lehet, hogy alkalmatlan vagyok a polgármesterségre?

Ahogy azt Máté Gábor és Grecsó Krisztán elképzeli. Megint színház, a Katona József. Azt találták ki, hogy előveszik Tersánszky Józsi Jenő múlt század elején írt darabját, abból eljátszanak egy részt, aztán hozzátoldanak egy második felvonást, amely az elmúlt évek cigány gyilkosságait, mint apropót felhasználva bemutatja az összes közhelyet, amit ebben a témakörben magyar nyelven fel lehet lelni. Az első rész idilli hangulatában folyamatosan mulattató és mulató cigányok és nem cigányok egyetlen puskalövés hatására válnak egymás ellenségeivé a második felvonásban. Ebben aztán felvonul korunk szinte minden ismert figurája a beszari és ostoba rendőrtől a korrupt cigány-politikuson, az alkoholista körorvoson, a leszbikus-liberális, túl okos budai újságírónőn, az uzsorázó kocsmároson, a kerítésbe áramot vezető rasszista paraszton keresztül, a rettegő, alázatos, érthetetlen indulatoktól vezérelt, időnként állatias és természetesen hamis, lopós cigányokig. Minden valódi, de mégsem igaz.

Na, ez így elég undokul hangzott. De tényleg nem tetszett. Halvány fogalmam sincs, miért kellett ezt a két össze nem illő darabot egymáshoz fércelni. Az író szerint terjedelmi okok miatt sok mindent ki kellett hagyni. Először talán az első felvonást kellett volna kivágni, így nem kellene azon törni a  fejünket, hogy miért kerültek az első felvonás duhaj, vad, de pénzes cigány muzsikusai a faluvégi putriba? Azért lettek a szünet alatt koszosak, rongyosak csúszómászók, mert nem kellett már a muzsikájuk? Nekem ez így nem kerek.

Az előadás után közönségtalálkozó. A rendező elmondja, hogy fontosnak tartották, hogy erről a nagyon súlyos témáról beszéljenek. (Tényleg beszéltek, de nem mondtak semmit.) Az író elmesélte, hogy nem volt egyik helyszínen sem, de egy rendőrtiszttel negyedóra alatt megettek néhány parizeres kenyeret és ezalatt mindent megtudott a rendőri munkáról. A közönség egy emberként olvadozik, hogy milyen jól és bátran. Én nem értem. Valaki hiányolja a pozitív kifejletet, egy másik szerint egyik szereplő sem szerethető, mindegyik karikatúra. Elég rendesen lehurrogják őket. Csak hazamenet jövök rá a megoldásra. Mindenki azt hallotta, amit a témában hallani szeretett volna. És azt, hogy ez nagyon nehéz ügy, nincs is megoldása. Lám, mi sem tudunk tenni semmit. De jó, hogy meg sem próbáltuk!

Ma az önkormányzatban pénzügyi bizottságosdit játszottunk. Teljesen kitörött a demokrácia, hiszen az elnök szoci, én vagyok a bizottság oszlopa és van még három Fideszes kariatida is. A szereposztás a következő volt. Az elnök szót ad, én kérdezek, a hivatali munkatársak válaszolnak, a kariatidák hallgatagon viselik a többségi lét terhét. Aztán az elnök és én kifejtjük véleményünket, a hivatal dolgozói és a kariatidák csöndesen nézik az órájukat. Tökre izgi.

Ebben a felállásban elfogadni (a kariatidák igennek szavaznak, többiek tartózkodnak) javasoltuk a költségvetés negyedéves obligát módosítását, benne azzal, hogy a magáncég kezelésébe adott Sportmaxon 30 millióért felújításokat kellett végezni és a közbeszerzési eljárással fix áron készülő MOM-Gesztenyéskert komplexumnál 150 millióért közműveket kellett áthelyezni az önkormányzat pénzén.

Nekem új volt, hogy az előző testület jóváhagyott egy újabb, 1,2 milliárdos kötvénykibocsátást, hogy legyen miből a piaci helyzet miatt kedvező áron megvehető ingatlanokat megvásárolni. A terv szerint az önkormányzat degeszre keresi magát azzal, hogy a felvett hitelekből ingatlanokat vesz, azokat pedig drágán eladja. (Ahogy a kákán kell csomót keresni: olcsón venni, drágán eladni. Pofon egyszerű.) A kariatidáknak ezzel sincs baja. Egy csöppet irigylem őket a gondtalanságukért. Helyet azért nem cserélnék velük, mert nem bírom a mozdulatlanságot. És a számat sem tudom befogni. Nem is fogom.

Tegnap elmentünk a magánnyugdíjak elkonfiskálása ellen szervezett tüntetésre. Hát abban, mint cseppben a tenger tükröződtek a mai politikai állapotok.

Kezdjük a szervezőkkel. Szigorúan ragaszkodtak ahhoz, hogy ők pártsemlegesek és nem fogadják el senki fiának a támogatását. Pedig ha meghallgatták volna a megmozdulások szervezésében tapasztaltabbak véleményét, talán nem vasárnap ebédidőben tartották volna a gyűlést. Még az is lehet, hogy valahonnan egy kicsit jobb hangosító berendezés is akadt volna és akkor az is lehet, hogy a beszédeket is hallani lehetett volna. Ha merték volna vállalni, hogy ez egy kormány ellenes tüntetés, akkor nem folyamodványt szövegeztek volna a miniszterelnöknek, hanem elküldik a fenébe.

Folytassuk a résztvevőkkel. Többen voltunk a kicsiny hazánkért és gyermekeink jövőjéért aggódók, mint a közvetlenül érintettek. Szerintem mai (állami) nyugdíjasból többet láttam, mint olyat, akinek most viszik a megtakarításait. Vajon mi az oka annak, hogy a gyermekeink korosztálya nem érzi fontosnak, vagy eredménnyel kecsegtetőnek azt, hogy tömegesen tiltakozzon. Mi kell ahhoz, hogy kiboruljanak, és mit tesznek akkor. Nagyon kíváncsi vagyok a válaszokra, de nem tudom, ki adja meg őket.

Mozi. Haneke. Fekete-fehér. Alig 100 évvel ezelőtti történet és mintha egy világ választana el tőle. És mintha ma történne. A társadalmi-közösségi szabályoknak eleget tevő, hideg, gonosz emberek. A néző gyomrában nőttön-nő a megemészthetetlen gombóc. Ugye apu, nem minden ember rossz? Aki szórakozni szeretne, ne erre vegyen jegyet. Pedig nagyon jó. Minden kamasszal megnézetném. Az egyházi iskolák tanulóival kétszer is.

Ma az Úri muri ment a Nemzetiben. A regény és a film jobb. A darab hosszúra sikerült és a lényeg elsikkadt. Kár, hogy minden jó színész vén korára azt hiszi, most már ő is tud rendezni. Most Bezerédi Zoltán esett ebbe a hibába, no meg az, aki elhitte neki.

A darabban az egyik főszerepet Stohl András játssza, aki az utóbbi időben sajnos nem művészi munkájáról nevezetes. Nagy kár. Már több darabban láttuk, és minden alkalommal megállapíthattuk, hogy tehetséges, jó színész. Egyáltalán nem olyan, mint amilyennek az ember a televíziós szereplései alapján elképzelné. Nagy odateszi magát, mindent belead a játékba. Örülök, hogy Alföldi Róbert vállalja őt és munkát ad Neki.  

Nem az áruló, a bába. Most újabb hatvan napra letartóztatásban. Párttársaim, a szabad szülés hívei, tüntetni készülnek. Érte, szabadon bocsátásáért, hogy ne lábbilincsben vezessék a bíró elé. Igazuk van, tűrhetetlen.

De az egész büntetőeljárási rendszer ellen kell szót emelni. Tarthatatlan, nem európai, hogy százszámra tartanak embereket rács mögött bírói ítélettel, de nem elítélve. A jog szűkre szabja azoknak az eseteknek körét, amikor valakit előzetes letartóztatásba helyezhetnek (szökés, elrejtőzés, összejátszás, bűnismétlés és bizonyítékok eltüntetésének veszélye), de a gyakorlatban nem bíbelődnek a részletekkel. Aki bűnösnek látszik, előre rács mögé kerül még akkor is, ha egyébként az előzőek veszélye nem bizonyítható. Mindenkinek kényelmesebb, hiszen a gyanúsított kéznél van, a közvélemény elégedett, csak az ártatlanság vélelme és az emberi jogok sérülnek. Ez ma a bírói gyakorlat. Ezért tévednek a „jogvédők”, amikor koncepciós perekről beszélnek a 2006 őszi letartóztatások kapcsán. Szó sincs politikai megrendelésről, a bírák csak a szokásos rend szerint jártak el: ha az ügyészség letartóztatást javasolt, ők elrendelték.

Ha szót emelünk (emeljünk) Geréb Ágnes szabadon bocsátásáért, ne feledkezzünk meg a többiekről sem. A névtelen százakról, akikért nem szól senki, csak várják az ítéletet a rács mögött.

Egyelőre nem tudni, mi vette rá a FIDESZ vezetőit, hogy korrigálják az alkotmánybírósággal és a 98 %-os különadóval kapcsolatos agymenéseiket. Talán van némi józanabb belső ellenzék, amelyik tudja, hogy a fülkeforradalom is felzabálja gyermekeit? Ha vannak is ilyen emberek a kormánypárt vezetésében, nem túl bátrak. (Régi álmom, hogy egyszer őszintén beszélgethessek egy ilyen „magas” politikussal. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogyan gondolkodnak, miként vélekednek saját szerepükről, lehetőségeikről.)

A ma megismert módosítások szerintem semmilyen előrelépést sem jelentenek, sőt. Annak ellenére például, hogy a különadót elmeszelő alkotmánybírósági határozat az adó visszamenőleges hatályát is kifogásolta, most, az új változatban még távolabbra, 2005-ig akarnak visszanyúlni. Az alkotmánymódosítási javaslat is szemtelenebb, mint a korábbi, hiszen változatlanul az a célja, hogy megkösse az Alkotmánybíróság kezét, nehogy még egyszer vissza tudja dobni a Fidesz-népakarat vezérelte, az európai jogelvekkel ellentétes törvényeket.

Egyre inkább azokkal értek egyet, akik komolyan tartanak a jogállam lebontásától. Az ellenzék sajnos gyenge és jogi eszközei korlátozottak. Milyen eszközök maradnak a hazájukat féltő emberek kezében? Erővel szemben erőt kell mutatni. Szervezkedni kell és megmutatni, sokan vagyunk, akik szerint rossz irányba mennek a dolgok. Ne hagyjuk magunkat és például menjünk el vasárnap is tüntetni az ellen, hogy el akarják lopni a magánnyugdíj-pénztárakba befizetett pénzeket. Gyertek minél többen!