Tegnap elmentünk a magánnyugdíjak elkonfiskálása ellen szervezett tüntetésre. Hát abban, mint cseppben a tenger tükröződtek a mai politikai állapotok.
Kezdjük a szervezőkkel. Szigorúan ragaszkodtak ahhoz, hogy ők pártsemlegesek és nem fogadják el senki fiának a támogatását. Pedig ha meghallgatták volna a megmozdulások szervezésében tapasztaltabbak véleményét, talán nem vasárnap ebédidőben tartották volna a gyűlést. Még az is lehet, hogy valahonnan egy kicsit jobb hangosító berendezés is akadt volna és akkor az is lehet, hogy a beszédeket is hallani lehetett volna. Ha merték volna vállalni, hogy ez egy kormány ellenes tüntetés, akkor nem folyamodványt szövegeztek volna a miniszterelnöknek, hanem elküldik a fenébe.
Folytassuk a résztvevőkkel. Többen voltunk a kicsiny hazánkért és gyermekeink jövőjéért aggódók, mint a közvetlenül érintettek. Szerintem mai (állami) nyugdíjasból többet láttam, mint olyat, akinek most viszik a megtakarításait. Vajon mi az oka annak, hogy a gyermekeink korosztálya nem érzi fontosnak, vagy eredménnyel kecsegtetőnek azt, hogy tömegesen tiltakozzon. Mi kell ahhoz, hogy kiboruljanak, és mit tesznek akkor. Nagyon kíváncsi vagyok a válaszokra, de nem tudom, ki adja meg őket.
