Magamról

Közgazdász vagyok, éppen túl a hatvanon. Négy évtizede szerelmes ugyanabba a lányba, aki három szép, okos és felelősségteljes, immár felnőtt gyermekünk anyja, és két tündéri unokánk nagyija. Nem mellesleg 2010-től 2014 őszéig képviselő voltam szülőföldemen, a Budapest XII. kerület (Hegyvidék) önkormányzatában. Sok vívódás után, 2013 februárjában sokadmagammal elhagytam az LMP-t és új pártot alapítottunk, Párbeszéd Magyarországért néven. Ebben a blogban időről-időre megírom, hogyan látom a világot. Írok színházról, filmről, politikáról, helyi ügyekről és minden másról, ami érdekel. Remélem, nem csak engem.

A Reichstag? De miért?

A fenti képen látható Reichstag a mai formájában csodálatos szimbólum-együttes. Először is azért, mert egy rosszhírű régi épületet úgy korszerűsítettek, hogy visszanyerte funkcióját és megtarthatta formáját. Másodszor azért, mert a tiszta üveg kupola tükörrendszere beviszi a nap fényét az ülésterembe. Harmadszor, de nem utolsósorban pedig azért, mert a kupola látogatói felülről láthatnak rá a képviselők munkájára. Valószínűleg nemcsak arányai, hanem a szimbolikája miatt is gyönyörű. Teljesen odavagyok érte.

Aktualitások

2014. október 7-én, kedden, 17 és 18 óra között a ciklus utolsó képviselői fogadóóráját tartom a Café Bagatelle-ben. Minden kedves engem felkereső választópolgár vendégem egy kávéra, vagy teára és egy süteményre. Előzetes bejelentkezés: sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu

Cím: 1126 Budapest, XII. kerület Németvölgyi út 17.

 

Írjon nekem!

Ha szeretné velem felvenni a kapcsolatot, írjon egy e-mailt a sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu címre. Nem ígérem, hogy megoldom a problémáját, de azt igen, hogy biztosan válaszolok.


Woyzeck

2012.03.13. 10:23 Sipos Péter

Büchner darabjának egy másik, a Krétakör általi feldolgozása néhány évvel ezelőtt már egyszer megfeküdte a gyomromat. Most megint nekifutottunk, de csak kicsit lett jobb. A Katona előadása nem nyomasztott ugyan, sőt néha még le is kötött, de nem sokat értettem meg a dologból. A…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: színház józsef Katona Büchner Woyzeck

Kaisers téfau Ungarn

2011.12.10. 22:36 Sipos Péter

Pintér Béla a mai magyar színjátszás emblematikus figurája. Különleges világlátása keserű, maró humora évekkel ezelőtt megfogott. Társulatának legújabb előadása, a címbéli darab, időutazásra visz a 1848-as Magyarországon keresztül a mába. Csavaros, pörgős két óra,…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: színház Béla Pintér KaisersTv Ungarn Szkéné

Tragédia

2011.12.07. 22:45 Sipos Péter

Figyelmetlenségből vettünk jegyet a délutáni előadásra. Rosszkedvűen konstatáltuk, hogy a ruhatárban komplett gimnáziumi osztályok álltak sorban. Eszembe ötlött egy réges-régi eset. Sinkovics Imre Bánk bán előadását megszakítva leüvöltötte az unalmukban egyre hangosabban…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: színház az ember nemzeti róbert alföldi tragédiája

A csinovnyik halála

2011.11.27. 11:41 Sipos Péter

Lehet, hogy most már nem kötelező olvasmány Csehov remek novellája. Kár lenne, mert a mindhalálig tartó lojalitás abszurditásáról szóló írás egyre aktuálisabbnak tűnik. Hasonlóan időszerű Csehov kortársának Alekszandr Szuhovo-Kobilinnak 1869-ben írt darabja, a Tarelkin…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: színház józsef halála pál örkény gyabronka mácsai tarelkin

Kit pénze gondja öl meg ...

2011.11.05. 20:37 Sipos Péter

Még a hosszú hétvégén láttuk a Fösvényt a Nemzetiben. Blaskó Péter Harpagon alakítását dicsérte a kritika, ezért mentünk el. Igazuk volt, a főszereplő és a többi színész is nagyon jó. Mindent elkövettek, hogy életet vigyenek ebbe az egyébként meglehetősen avítt darabba.…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: a színház nemzeti péter fösvény blaskó moliére harpagon

Feketebárányok

2011.10.08. 21:52 Sipos Péter

Nemrég láttuk a Nemzetiben a Szent Johannát, G. B. Shaw nagyszerű darabját, kiváló előadásban. Bár a kritikusok némelyike fanyalgott, nekem nagyon tetszett. Nagyon kemény mű ez, az együgyű megszállottság és a hideg politikai számítás találkozásáról, arról, ahogy a világi…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: színház szent nemzeti avatás inkvizíció róbert alföldi jeanne johanna darc szentté

Ég és föld

2011.07.25. 12:00 Sipos Péter

A hétvégén két színházi élményben is részünk volt. Szombaton egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttünk, hogy a Városmajori Parkszínpadon megnézzük a Karinthy Színpad előadását, a Cabiria éjszakáit. Vonzónak tűnt, hogy Fellini filmje alapján Mészáros Márta vitte…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: színpad színház neptun bázis szabadtéri tévedések brigád színházi zsámbéki városmajori cabiria éjszakái vígjátéka

Te Úr Isten!

2011.05.31. 23:58 Sipos Péter

Nem tudom, sétáltak-e már este fél tízkor a Gyömrői úton. Nem túl szórakoztató dolog. A párhuzamos Liszt Ferenc Budapest Repülőtéri (Ferihegyi) gyorsforgalmi úton nagy a nyüzsgés, de gyalogos elvétve bukkan fel. Nincs is miért erre járni. A környék nevezetessége, a Sárkány…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: színház nehéz bíró trafó krétakör lenni kornél mundruczó istennek yvett

Yerma

2011.05.29. 23:14 Sipos Péter

A darab nézése közben ötlött eszembe egy tíz évvel ezelőtti történet. Barátainkkal együtt síelni voltunk. Velük jött legnagyobb fiuk a barátnőjével, akivel az összeköltözést tervezték. A fiú izgatott édesanyja, aki már nagyon szeretett volna unokázni, bennünket bízott…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: színház kata radnóti wéber yerma

Dráma

2011.05.26. 23:04 Sipos Péter

A kultúra hívei felsóhajthatnak. Az autodafé elmarad. A máglyát megrakták, de végül nem gyújtották meg. A direktor csak írásbeli figyelmeztetést kapott. A magukat kereszténynek mondó kultúrbarbárok kénytelenek visszavonulót fújni, mert a színigazgató ügyesebben politizált,…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

1 komment

Címkék: színház nemzeti figyelmeztetés péter novák istván róbert miklós leváltás alföldi pálffy blaskó előd réthelyi

süti beállítások módosítása