Magamról

Közgazdász vagyok, éppen túl a hatvanon. Négy évtizede szerelmes ugyanabba a lányba, aki három szép, okos és felelősségteljes, immár felnőtt gyermekünk anyja, és két tündéri unokánk nagyija. Nem mellesleg 2010-től 2014 őszéig képviselő voltam szülőföldemen, a Budapest XII. kerület (Hegyvidék) önkormányzatában. Sok vívódás után, 2013 februárjában sokadmagammal elhagytam az LMP-t és új pártot alapítottunk, Párbeszéd Magyarországért néven. Ebben a blogban időről-időre megírom, hogyan látom a világot. Írok színházról, filmről, politikáról, helyi ügyekről és minden másról, ami érdekel. Remélem, nem csak engem.

A Reichstag? De miért?

A fenti képen látható Reichstag a mai formájában csodálatos szimbólum-együttes. Először is azért, mert egy rosszhírű régi épületet úgy korszerűsítettek, hogy visszanyerte funkcióját és megtarthatta formáját. Másodszor azért, mert a tiszta üveg kupola tükörrendszere beviszi a nap fényét az ülésterembe. Harmadszor, de nem utolsósorban pedig azért, mert a kupola látogatói felülről láthatnak rá a képviselők munkájára. Valószínűleg nemcsak arányai, hanem a szimbolikája miatt is gyönyörű. Teljesen odavagyok érte.

Aktualitások

2014. október 7-én, kedden, 17 és 18 óra között a ciklus utolsó képviselői fogadóóráját tartom a Café Bagatelle-ben. Minden kedves engem felkereső választópolgár vendégem egy kávéra, vagy teára és egy süteményre. Előzetes bejelentkezés: sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu

Cím: 1126 Budapest, XII. kerület Németvölgyi út 17.

 

Írjon nekem!

Ha szeretné velem felvenni a kapcsolatot, írjon egy e-mailt a sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu címre. Nem ígérem, hogy megoldom a problémáját, de azt igen, hogy biztosan válaszolok.


Szólítson egyszerűen elnök úrnak!

2010.12.06. 23:28 Sipos Péter

Ma debütáltam a hegyvidéki önkormányzat leghosszabb nevű bizottsága (Összeférhetetlenségi és vagyonnyilatkozat-ellenőrző bizottság) elnökeként. A mi feladatunk, hogy megvizsgáljuk, minden képviselő és külsős bizottsági tag rendben leadta-e a vagyonnyilatkozatát…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

2 komment

Címkék: önkormányzat bizottság hegyvidék vagyonnyilatkozat

Játsszunk bizottságosat!

2010.11.16. 23:30 Sipos Péter

Ma az önkormányzatban pénzügyi bizottságosdit játszottunk. Teljesen kitörött a demokrácia, hiszen az elnök szoci, én vagyok a bizottság oszlopa és van még három Fideszes kariatida is. A szereposztás a következő volt. Az elnök szót ad, én kérdezek, a hivatali munkatársak…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

1 komment

Címkék: önkormányzat bizottság mom sportmax gesztenyéskert

süti beállítások módosítása