A kezdetektől figyelem a Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyt sújtó katasztrófát. A dolog ökológiai vonatkozásaihoz nem nagyon tudok hozzászólni, engem inkább az ügy körül zajló a politikai, hatalmi és gazdasági játszmák izgatnak.
A kormány már az első órákban rárepült a témára. A helyszíni munkák mellett nagy hangsúlyt kapott a bűnösök azonnali megnevezése és a felelősségre vonás kilátásba helyezése. A vezetés célja ekkor nem csak az volt, hogy bizonyítsa rátermettségét és azt, hogy mennyire a szívén viseli a bajba jutottak sorsát, de azt is mutatni akarta, hogy a leghatalmasabb tőkés csoportokkal is szembeszáll, hogy megbüntesse a felelősöket. (Titokban talán azt is remélték, hogy Gyurcsány ellen is találnak valamit, de ez nem jött be.) Az eset kapóra jött azért is, hogy megszülethessen a törvény, mely lehetővé teszi, hogy vészhelyzetre hivatkozva állami irányítási felügyelet alá vonhassanak cégeket. Ez az időszak a hatalmi demonstrációé volt.
Közben a kárelhárítási munkák és a kárpótlás csigatempóban halad. Egy ott járt ismerős ezt így jellemezte: „A helyszíni munka igazán "katonás" volt. Azaz ész nélkül dolgoztak. Lapátoltatták az iszapot a házak között a katonákkal, önkéntesekkel, lemosták a házakat kívülről, stb. majd jöttek a buldózerek és szétdöntötték a házakat és a markolók letoltak mindent. Volt ahol vadiúj tetőt zúztak szét, és hordták a lerakóba. Máshol iszonyat mennyiségű, 1 méter vastag termőföldet gyalultak le és hordtak 1,5 millió köbméter földet a depóba. A katasztrófavédelem most beköltözött egy szállodába, élvezik, hogy fontoskodnak. Míg Kolontáron és Devecseren nyüzsögnek, utcaparancsnokok vannak, addig Somlóvásárhelyet elfelejtették, a helyiek lapátolnak, 5 milliót kaptak, ami el is fogyott. Devecser már rühelli őket. Nélkülük gyorsabb lenne, mondják. Rengeteg munka/gépóra, teherautó, a harmadik gátat építik, élvezik, hogy gyakorolnak, a munkagépes vállalkozók, a katasztrófavédelmisek, a tűzoltók túlóráznak, és ezt persze fizetik nekik. Sok milliárdba kerül ez. Miközben az önkéntes segítők féléves albérletét az ökomenikusok állják, és készpénzt az állam még nem adott a károsultaknak. Az ingóságokra megítélt 500.000 Ft családonként nevetséges, ebből berendezni akár használt cuccokkal egy lakást, ágyak, kanapé, függöny, hűtő, mosógép, stb. négy garnitúra ruhát, biciklit, használt autót megvenni nem lehet. A legtöbben nem szívesen mennek az erőltetett lakóparkba, ott nem lehet hátsóudvar, állattartás, saját zöldségeskert. A devecseri részen sok kisiparos, vállalkozó volt, a tönkrement üzletért, a szétment áruért, tönkrement igen értékes gépekért nem akarnak fizetni.” A héten aztán kidőlt a liszt, a demonstrálni készülőket alig tudták visszatartani.
A most zajló második szakasz a hiénáké. A helyreállításra nem sajnálják a pénzt (ami önmagában nagyon helyes) és nem törődnek azzal, hogy végül ki állja a cehet, szórják a pénzt, az üzletet pedig kiosztják a haveroknak. Most azt mondják, hogy a rendezés és kártérítés költségeit az állam csak megelőlegezi, a kiadásokat majd ráterhelik a kárt okozó MAL-ra. Ha azt feltételezzük, hogy jogállami keretek között zajlik majd a dolog, akkor hosszú bizonyítás után a bíróság vagy megállapítja a MAL felelősségét, vagy nem. Ha a bíróság úgy dönt, hogy a cég a hibás, következik a kártérítés mértékének megállapítása. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen eljárásban csak a ténylegesen indokolt kiadásokat lehet érvényesíteni. Amit a bíróság nem terhel a MAL-ra, az a költségvetés kára. Igaz, hogy ezt az esetleges kárt csak évek múlva kell veszteségként leírni, de egy felelősen gondolkodó vezetésnek ezt a kockázatot is mérsékelnie kell. Ha figyelembe vesszük, hogy a cégnek teljesen át kell alakítania a technológiáját és ez nem csak rengeteg pénzbe kerül, de a környezetkímélő eljárások nyereségessége valószínűleg jóval alacsonyabb lesz, a cég által fizetendő kártérítés forrásai felettébb kétségesek.
Persze lehetnek kétségeink afelől, hogy az eljárás megfelel-e majd a jogállami normáknak. Az előjelek rosszak. A kormány csak a cég tulajdonosainak felelősségét firtatja, láthatóan mindent megtesz a tönkretételük érdekében. A végén az állam ráteheti a kezét egy tönkrement, piaca vesztett értéktelen, de komoly környezeti károkkal veszélyeztető vállalatra és nem lesz semmi a kezében, ami fedezhetné a kárelhárításra kifizetett milliárdokat. Így mulat a mi pénzünkön egy magyar úr.
