Magamról

Közgazdász vagyok, éppen túl a hatvanon. Négy évtizede szerelmes ugyanabba a lányba, aki három szép, okos és felelősségteljes, immár felnőtt gyermekünk anyja, és két tündéri unokánk nagyija. Nem mellesleg 2010-től 2014 őszéig képviselő voltam szülőföldemen, a Budapest XII. kerület (Hegyvidék) önkormányzatában. Sok vívódás után, 2013 februárjában sokadmagammal elhagytam az LMP-t és új pártot alapítottunk, Párbeszéd Magyarországért néven. Ebben a blogban időről-időre megírom, hogyan látom a világot. Írok színházról, filmről, politikáról, helyi ügyekről és minden másról, ami érdekel. Remélem, nem csak engem.

A Reichstag? De miért?

A fenti képen látható Reichstag a mai formájában csodálatos szimbólum-együttes. Először is azért, mert egy rosszhírű régi épületet úgy korszerűsítettek, hogy visszanyerte funkcióját és megtarthatta formáját. Másodszor azért, mert a tiszta üveg kupola tükörrendszere beviszi a nap fényét az ülésterembe. Harmadszor, de nem utolsósorban pedig azért, mert a kupola látogatói felülről láthatnak rá a képviselők munkájára. Valószínűleg nemcsak arányai, hanem a szimbolikája miatt is gyönyörű. Teljesen odavagyok érte.

Aktualitások

2014. október 7-én, kedden, 17 és 18 óra között a ciklus utolsó képviselői fogadóóráját tartom a Café Bagatelle-ben. Minden kedves engem felkereső választópolgár vendégem egy kávéra, vagy teára és egy süteményre. Előzetes bejelentkezés: sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu

Cím: 1126 Budapest, XII. kerület Németvölgyi út 17.

 

Írjon nekem!

Ha szeretné velem felvenni a kapcsolatot, írjon egy e-mailt a sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu címre. Nem ígérem, hogy megoldom a problémáját, de azt igen, hogy biztosan válaszolok.


Spekulánsok

2011.09.09. 21:53 Sipos Péter

Lázár frakcióvezető kiállt a sajtó elé és előadta a devizaadósok megmentésének zseniálisan egyszerű tervét. A dolog tényleg nem bonyolult. A kormány tegye lehetővé az tartozások 180 forintos árfolyamon történő végtörlesztését. Ennyi. Mindenki jól jár, hiszen az adós…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: frank sándor otp lajos jános csányi lázár hitelek svájci simicska adósmentés

Timbilding

2011.05.28. 17:06 Sipos Péter

Új magyar film, számomra ismeretlen rendezőtől, Almási Rékától. Igaz, ez az első saját alkotása. A Team Bilding egy külföldi cég hazai részlege vezető munkatársainak kiképzéséről, a vezetőképzések embertelen módszereiről, az alkalmazottak kénytelen alkalmazkodásáról, a…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: film magyar nagy building jános péter réka zsolt team andrea iván blaskó kamarás almási fullajtár derzsi

Képzeli, hát szertelen

2011.05.19. 18:24 Sipos Péter

Lázár János ma reggeli rádióinterjúja (Fiala János Rádió Q FM 99,5) eszembe juttatott egy régi családi történetet. Gyermekeink még alsó tagozatosak voltak. Egy mozi-élményünkről számoltunk be nekik. A filmbéli bérgyilkos gyermekkorában nagyon szeretett focizni. Karácsonyi…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

1 komment

Címkék: rendőr nyugdíj jános lázár alkotmánymódosítás életpályamodell

Szómágia

2011.05.08. 21:58 Sipos Péter

Egy korábbi bejegyzéshez fűzött hozzászólásában ydoki szóvá tette, hogy nem számoltam be kellő alapossággal egy emléktábla elhelyezéséről. Megemlíti Váczi alpolgármester blogját, ahol külön poszt szólt a témáról. Elnézést kérek olvasóimtól, hogy nem minden napirendi…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: kiss jános emléktábla tanácsköztársaság oszkár vörösterror fery csendőrtábornok altábornagy

Mozgalmas hétvége

2011.04.18. 22:51 Sipos Péter

Ez a hétvége a tákolmányozás elleni megmozdulásokkal és kulturálódással telt. Pénteken a sajtószabadságosokkal együtt fújoltuk az alaptörvény-gyárosokat. Miénk volt az egyetlen nemzetiszínű zászló. Szombat este egy pihentagyú dán vígjátékot néztünk meg. Bár nem volt…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: film király színház tüntetés alkotmány jános dán örkény sajtófotó

Mohácsiék a Nemzetiben

2011.02.27. 16:11 Sipos Péter

Nagy várokozással mentünk tegnap este a Nemzeti Színházba és nem csalódtunk. A Mohácsi testvérek darabjai mindig izgalmas élmények. Kaposváron a híres-hírhedt 56-os darabjukat, Pécsett az elveszett levél átiratát láttuk tőlük. Izgalmas nyelvi leleményekkel és mély…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: színház jános nemzeti vitéz testvérek élünk egyszer mohácsi

Jeremiás a Nemzetiben

2010.11.22. 23:30 Sipos Péter

Talán másnak is ismerős az érzés. Állunk egy kiállított festmény előtt, nézzük, gusztálgatjuk, tetszik is, de fogalmunk sincs, mi a fene is lehet. Vagy ülünk a koncerten és hallgatjuk a zenét, de valahogy nem áll össze az élmény. Még kínosabb, ha ez verssel, vagy színdarabbal…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: színház dráma jános térey jeremiás

Vékony jégen

2010.09.22. 11:45 Sipos Péter

Kedvenc reggeli rádióműsoromban (Kelj fel Jancsi! Rádió Q, FM 99,5) harmadik napja az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a 2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: 2006 bíróság parlament fel nagy andrás brutalitás ügyészség jános képviselők takács jancsi albert rendőri révész baka máriusz gaudi fiala kelj

süti beállítások módosítása