Ma az önkormányzatban pénzügyi bizottságosdit játszottunk. Teljesen kitörött a demokrácia, hiszen az elnök szoci, én vagyok a bizottság oszlopa és van még három Fideszes kariatida is. A szereposztás a következő volt. Az elnök szót ad, én kérdezek, a hivatali munkatársak válaszolnak, a kariatidák hallgatagon viselik a többségi lét terhét. Aztán az elnök és én kifejtjük véleményünket, a hivatal dolgozói és a kariatidák csöndesen nézik az órájukat. Tökre izgi.

Ebben a felállásban elfogadni (a kariatidák igennek szavaznak, többiek tartózkodnak) javasoltuk a költségvetés negyedéves obligát módosítását, benne azzal, hogy a magáncég kezelésébe adott Sportmaxon 30 millióért felújításokat kellett végezni és a közbeszerzési eljárással fix áron készülő MOM-Gesztenyéskert komplexumnál 150 millióért közműveket kellett áthelyezni az önkormányzat pénzén.

Nekem új volt, hogy az előző testület jóváhagyott egy újabb, 1,2 milliárdos kötvénykibocsátást, hogy legyen miből a piaci helyzet miatt kedvező áron megvehető ingatlanokat megvásárolni. A terv szerint az önkormányzat degeszre keresi magát azzal, hogy a felvett hitelekből ingatlanokat vesz, azokat pedig drágán eladja. (Ahogy a kákán kell csomót keresni: olcsón venni, drágán eladni. Pofon egyszerű.) A kariatidáknak ezzel sincs baja. Egy csöppet irigylem őket a gondtalanságukért. Helyet azért nem cserélnék velük, mert nem bírom a mozdulatlanságot. És a számat sem tudom befogni. Nem is fogom.