Magamról

Közgazdász vagyok, éppen túl a hatvanon. Négy évtizede szerelmes ugyanabba a lányba, aki három szép, okos és felelősségteljes, immár felnőtt gyermekünk anyja, és két tündéri unokánk nagyija. Nem mellesleg 2010-től 2014 őszéig képviselő voltam szülőföldemen, a Budapest XII. kerület (Hegyvidék) önkormányzatában. Sok vívódás után, 2013 februárjában sokadmagammal elhagytam az LMP-t és új pártot alapítottunk, Párbeszéd Magyarországért néven. Ebben a blogban időről-időre megírom, hogyan látom a világot. Írok színházról, filmről, politikáról, helyi ügyekről és minden másról, ami érdekel. Remélem, nem csak engem.

A Reichstag? De miért?

A fenti képen látható Reichstag a mai formájában csodálatos szimbólum-együttes. Először is azért, mert egy rosszhírű régi épületet úgy korszerűsítettek, hogy visszanyerte funkcióját és megtarthatta formáját. Másodszor azért, mert a tiszta üveg kupola tükörrendszere beviszi a nap fényét az ülésterembe. Harmadszor, de nem utolsósorban pedig azért, mert a kupola látogatói felülről láthatnak rá a képviselők munkájára. Valószínűleg nemcsak arányai, hanem a szimbolikája miatt is gyönyörű. Teljesen odavagyok érte.

Aktualitások

2014. október 7-én, kedden, 17 és 18 óra között a ciklus utolsó képviselői fogadóóráját tartom a Café Bagatelle-ben. Minden kedves engem felkereső választópolgár vendégem egy kávéra, vagy teára és egy süteményre. Előzetes bejelentkezés: sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu

Cím: 1126 Budapest, XII. kerület Németvölgyi út 17.

 

Írjon nekem!

Ha szeretné velem felvenni a kapcsolatot, írjon egy e-mailt a sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu címre. Nem ígérem, hogy megoldom a problémáját, de azt igen, hogy biztosan válaszolok.


Levél zsidó barátaimnak

2012.12.02. 11:50 Sipos Péter

Fontos esemény zajlik ma délután. Együtt tüntetnek a magukat jobb-, illetve baloldalhoz soroló szervezetek képviselői a parlamentben elhangzott otromba felszólalás nyomán a gyűlöletbeszéd, az antiszemitizmus ellen. Jól teszik. Bár már sokkal előbb sor került volna valami…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: tüntetés roma zsidó cigány antiszemitizmus idegengyűlölet Márton Gyöngyösi

Szolidaritás

2011.10.02. 15:40 Sipos Péter

A Bohócforradalom idején tagbaszakadt rendőrök, tűzoltók és katonák harsogták a fülembe: „Orbán takarodj!”. Tegnap volt szerencsém ugyanezt a rigmust ifjú és középkorú tanárnők szájából hallani. Míg korábban arról elmélkedtem, hogy milyen más volt az a…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: tüntetés kossuth tér szolidaritás szakszervezetek bohócforradalom

Mozgalmas hétvége

2011.04.18. 22:51 Sipos Péter

Ez a hétvége a tákolmányozás elleni megmozdulásokkal és kulturálódással telt. Pénteken a sajtószabadságosokkal együtt fújoltuk az alaptörvény-gyárosokat. Miénk volt az egyetlen nemzetiszínű zászló. Szombat este egy pihentagyú dán vígjátékot néztünk meg. Bár nem volt…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: film király színház tüntetés alkotmány jános dán örkény sajtófotó

Tanulni, tanulni, tanulni

2011.01.31. 18:51 Sipos Péter

Egy módos urat visznek lélekszakadva orvoshoz. Hörög, fuldoklik, halszálka akadt a torkán. A doktor gyakorlott mozdulattal kapja ki a csontot a páciens szájából, aki hálálkodva kérdezi, mennyivel tartozik. Adja a tizedét annak az összegnek, amit nekem szánt, amikor még benn volt a…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: tüntetés sajtószabadság médiatörvény

Reszkessetek, nagyurak!

2011.01.15. 15:43 Sipos Péter

Tegnap este ott voltunk a Kossuth téren, hogy nyomatékot adjunk annak a követelésnek, hogy vonják vissza az új média törvényt. Az elmúlt egy hónap legnépesebb gyűlése volt, jó, elszánt hangulatban. A szervezők – ahhoz képest, hogy kezdők, és minden párttámogatást…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

1 komment

Címkék: tüntetés kossuth tér médiatörvény

Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését!

2011.01.12. 23:10 Sipos Péter

A médiatörvény sokaknál kiverte a biztosítékot. A hazai visszhang azonban kismiska ahhoz képest, ahogyan a külföld reagált az ügyre. Mintha ez lett volna az a csepp a pohárban, ami ráébresztette a világot arra, Magyarország rossz felé halad. (Formás kis képzavar: egy ébresztő…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: tüntetés sajtószabadság médiatörvény

Nyögdíj

2010.12.12. 23:08 Sipos Péter

Ma kitüntettük magunkat. Becslésem szerint többen voltunk, mint a múltkori alkalommal, jóval több volt az érintett fiatal, a szervezők sokat fejlődtek, és a hangulat is harcosabb lett. Persze még mindig kérdés, mire megyünk ezzel. Azt hiszem, ebbe is bele kell jönni, ez is segít a…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

4 komment

Címkék: tüntetés nyugdíj nyugdíjpénztár einstand

Kitüntetett figyelem (Ki tüntetett? Figyelem)

2010.11.15. 23:46 Sipos Péter

Tegnap elmentünk a magánnyugdíjak elkonfiskálása ellen szervezett tüntetésre. Hát abban, mint cseppben a tenger tükröződtek a mai politikai állapotok. Kezdjük a szervezőkkel. Szigorúan ragaszkodtak ahhoz, hogy ők pártsemlegesek és nem fogadják el senki fiának a támogatását.…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

2 komment

Címkék: tüntetés kossuth tér magánnyugdíjpénztár

Legyünk erősek!

2010.11.08. 23:35 Sipos Péter

Egyelőre nem tudni, mi vette rá a FIDESZ vezetőit, hogy korrigálják az alkotmánybírósággal és a 98 %-os különadóval kapcsolatos agymenéseiket. Talán van némi józanabb belső ellenzék, amelyik tudja, hogy a fülkeforradalom is felzabálja gyermekeit? Ha vannak is ilyen emberek a…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: fidesz tüntetés alkotmány különadó

Athén árnyai

2010.11.03. 23:21 Sipos Péter

Öt napot töltöttünk Athénban. Az ókori emlékek a maguk módján lenyűgözőek. Elképesztő, mekkora építményeket tudtak emelni két-három ezer évvel ezelőtt. Engem a romoknál jobban érdekelne, milyenek is lehettek annak idején ezek a városok, és hogyan élhettek annak idején.…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: drog tüntetés rendőr hajléktalan sztrájk athén bevándorló szúr

süti beállítások módosítása