Magamról

Közgazdász vagyok, éppen túl a hatvanon. Négy évtizede szerelmes ugyanabba a lányba, aki három szép, okos és felelősségteljes, immár felnőtt gyermekünk anyja, és két tündéri unokánk nagyija. Nem mellesleg 2010-től 2014 őszéig képviselő voltam szülőföldemen, a Budapest XII. kerület (Hegyvidék) önkormányzatában. Sok vívódás után, 2013 februárjában sokadmagammal elhagytam az LMP-t és új pártot alapítottunk, Párbeszéd Magyarországért néven. Ebben a blogban időről-időre megírom, hogyan látom a világot. Írok színházról, filmről, politikáról, helyi ügyekről és minden másról, ami érdekel. Remélem, nem csak engem.

A Reichstag? De miért?

A fenti képen látható Reichstag a mai formájában csodálatos szimbólum-együttes. Először is azért, mert egy rosszhírű régi épületet úgy korszerűsítettek, hogy visszanyerte funkcióját és megtarthatta formáját. Másodszor azért, mert a tiszta üveg kupola tükörrendszere beviszi a nap fényét az ülésterembe. Harmadszor, de nem utolsósorban pedig azért, mert a kupola látogatói felülről láthatnak rá a képviselők munkájára. Valószínűleg nemcsak arányai, hanem a szimbolikája miatt is gyönyörű. Teljesen odavagyok érte.

Aktualitások

2014. október 7-én, kedden, 17 és 18 óra között a ciklus utolsó képviselői fogadóóráját tartom a Café Bagatelle-ben. Minden kedves engem felkereső választópolgár vendégem egy kávéra, vagy teára és egy süteményre. Előzetes bejelentkezés: sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu

Cím: 1126 Budapest, XII. kerület Németvölgyi út 17.

 

Írjon nekem!

Ha szeretné velem felvenni a kapcsolatot, írjon egy e-mailt a sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu címre. Nem ígérem, hogy megoldom a problémáját, de azt igen, hogy biztosan válaszolok.


Levelet hozott a posta

2011.04.30. 19:59 Sipos Péter

Valamikor réges-régen, amikor még alkotmányunk volt és nem alaptörvényünk, levelet írtam képviselőmnek. Sokan kételkedtek abban, hogy kapok-e egyáltalán választ. Nos, kedves kétkedők, tessék szégyenkezni! A csütörtöki képviselő-testületi ülésen maga a címzett adta kezembe…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: vita pokorni képviselő levél alkotmány válasz alaptörvény

Mozgalmas hétvége

2011.04.18. 22:51 Sipos Péter

Ez a hétvége a tákolmányozás elleni megmozdulásokkal és kulturálódással telt. Pénteken a sajtószabadságosokkal együtt fújoltuk az alaptörvény-gyárosokat. Miénk volt az egyetlen nemzetiszínű zászló. Szombat este egy pihentagyú dán vígjátékot néztünk meg. Bár nem volt…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: film király színház tüntetés alkotmány jános dán örkény sajtófotó

Lesz válasz?

2011.04.07. 22:35 Sipos Péter

A legutóbbi poszttal kapcsolatban sokan fejezték ki kétkedésüket. Úgy gondolják, semmilyen válaszra sem számíthatok. Egyelőre tényleg nem jött levél a Képviselő úrtól, de én optimista vagyok és az alábbi lehetőségek közül az elsőt választottam. És Ön mit…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: pokorni levél alkotmány zoltán válasz alaptörvény

Próbatétel

2011.03.10. 23:04 Sipos Péter

Azt tartom magamról, hogy tiszteletben tartom a törvényeket, mert az a véleményem, hogy a törvényesség a békés, normális társadalmi együttélés alapja. Néhanapján morgok ugyan egy-egy számomra érthetetlen szabály miatt, de úgy gondolom, a törvénykezésnek is van selejtje, majd…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

1 komment

Címkék: alkotmány húsvéti

Hölgyek és Urak

2010.12.03. 22:43 Sipos Péter

Megjelent az új alkotmány koncepciójának tervezete. Az egyik felkapott mondat szerint: „Alapvető emberi jogként minden ember életét, fogantatásától kezdve védelem illeti meg.” Sokan tartanak attól, hogy egy ilyen rendelkezés az abortusz tilalmához vezethet. A vita…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

1 komment

Címkék: élet jog magzat abortusz alkotmány küret

Legyünk erősek!

2010.11.08. 23:35 Sipos Péter

Egyelőre nem tudni, mi vette rá a FIDESZ vezetőit, hogy korrigálják az alkotmánybírósággal és a 98 %-os különadóval kapcsolatos agymenéseiket. Talán van némi józanabb belső ellenzék, amelyik tudja, hogy a fülkeforradalom is felzabálja gyermekeit? Ha vannak is ilyen emberek a…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: fidesz tüntetés alkotmány különadó

süti beállítások módosítása