Sipos Péter blogja

Ma sem sokat haladtam a MOM-témában. Luca széke gyorsabban készül, az biztos. De van mentség, vagy legalább kifogás. Ő az:

Igen, Fanni unokánk megérkezett. Most több törődést igényel a nagytündér, meg az anyukája is.

Ez fontosabb, mint a blogírás, nem?

Ma este végre be akartam fejezni a MOM Kulturális Központ újjáépítéséről szóló bejegyzésemet, de leragadtam a televízió előtt. A kincstári adón a Tanú ment. Bár már majdnem kívülről tudom, mégis élvezettel néztem, végignevettem. Néhány jelenetnél azonban már nem volt felhőtlen az örömöm. Az a rossz érzés töltött el, hogy Pelikán gátőr története nem is olyan lassan újra aktuális lesz. Egyre többen vannak, akik szorongva várják, hogy Virág úr végre kérjen már tőlük valamit. Egyre többször látjuk, hogy citromunkat ismét narancsnak akarják láttatni. És így már nem is olyan vicces.

Szegény Dezsőnek pedig minden nap meg kell halnia.

Mostanában gyakran jut eszembe egy hajdanvolt ifjúkoromban hallott anekdota. Lehet, hogy nem igaz, de jól van kitalálva. A történet az ötvenes-hatvanas években játszódik a tervutasításos rendszer idején. Akkoriban minden részletkérdés a minisztériumokban dőlt el a termelési tervszámoktól a behozatali kvótákig. Egy bányászból lett minisztériumi főember elé került a tervezet, melyben többek között a villanymotorokhoz szükséges szénkefék importjára tettek javaslatot. A vezető beosztású elvtárs méltatlankodva csóválta a fejét, miközben ceruzájával kihúzta a tételt. Nálunk – dohogta – nem szokták a szenet kefélni!

Mostanában is hasonlóképpen vagyunk a szakértelemmel. A szakma ismerete hátrébb szorul. Fő a lojalitás. Néhány hónappal ezelőtt, amikor az egykulcsos adó terve körvonalazódni kezdett, a hozzáértők egy emberként jelezték: a dolgozók nagy része veszíteni fog az új adózással. A kormányzat semmitől sem zavartatva állította, hogy ez nem igaz, senkinek sem lesz kevesebb a jövedelme az adóváltozás miatt. Csak az idei első fizetések láttán döbbentek rá sokan, hogy bizony még az átlagbér felett keresők egy része is ráfaragott.

Csak most értettem meg, hogy pártunk és kormányunk kivételesen nem azért beszélt zöldségeket, mert át akarta verni a zembereket, hanem azért, mert a felső vezetés maga sem volt tisztában azzal, mit is művel. A bennfentesek szerint a döntés előkészítése során a miniszteriális szakértők számításokkal igazolták, hogy sokak nettó jövedelme csökken majd. A „pesszimistákkal” közölték, hogy véleményük nem elfogadható és elrendelték, hogy olyan számítások kerüljenek a főnökség elé, amelyekből az derül ki, amit a vezetés látni akart. A módszer egyszerű. A papír mindent elbír alapon olyan hatástanulmány készült, amely jelentős béremeléssel kalkulált. Akkorával, amely ellensúlyozza a többlet adóterhet. Olyan mértékű jövedelememelkedéssel számoltak, amit épeszű vállalkozó a mai viszonyok között nem ad meg a dolgozóinak, mert különben tönkremegy. A kormány és a témában laikus képviselők elé így olyan előterjesztés került, amely elfedte az adóváltozás miatt várható feszültségeket, így a Nép Nagy Vezetője komolyan gondolhatta, hogy senkit sem érhet hátrány. Mivel Ő nem tévedhet, a valóságot kell igazítani a téves számításhoz és ki kell kényszeríteni az ésszerűtlen mértékű béremelést.

Most, hogy kiderült, a munkavállalók nagyobb része kevesebbet visz haza, mint tavaly (de többet, mint jövőre, az adójóváírás újabb részletének kivezetését követően) nem az ostoba adórendszer átalakítása, hanem a kötelező béremelés mellett döntöttek. Nemsokára kormányrendelet írja majd elő, mennyi legyen a béremelés kötelező mértéke. Amelyik cég nem emeli eléggé a fizetéseket, kimarad minden jóból. A teljesítmény nélküli bérnövekmény rontaná a vállalkozások jövedelmezőségét, ezért, ha fontos annak bizonyítása, hogy a cég eleget tett a felsőbb elvárásnak, emelik ugyan a béreket, de a többletkiadást elveszik a béren kívüli juttatásokból, csökkentik a cafeteria juttatásokat.

Így is, úgy is a kisember szívja meg.  

Értetlenül nézem a melegekkel szembeni gyilkos indulatokat. Elfogadom, hogy  egy csókolódzó meleg pár látványa egyeseknek zavarba ejtő lehet, de úgy tudom, hogy a smárolók bámulása amúgy is illetlenség, tehát a kérdés egyszerűen megoldható a fej elfordításával. (Csak mellesleg jegyzem meg, hogy a „felnőtt” filmek és az „erotikus” műsorok bevett kellékei a „leszbi” lányok, akiket a képen szereplő úr is minden bizonnyal izgatónak talál. Ha ezek a lányok vállalják, hogy nem pénzért, hanem szerelemből szeretik egymást, nyomban kitör a botrány.)

A szociálpszichológusok bizonyára meg tudnák mondani, mi annak az oka, hogy némelyek ilyen ordas érzelmekkel viseltetnek a saját nemükhöz vonzódókkal szemben. Én azt gondolom, hogy a nyílt és értelmes beszéd sokat segíthet, de azokat, akik nem értenek a szép szóból, hatalmi szóval kell helyre tenni. Ezért nem értem, hogy az alábbi képen szereplő, nem kevés eufemizmussal "a melegfelvonulást megzavaró ellentüntetőnek" nevezett, egyébként normálisnak tűnő fiatalemberek ellen miért nem indult még eljárás.

(Annak, aki a szimbólumokat esetleg nem tudná dekódolni, a rózsaszín háromszög (németül: Rosa Winkel) a náci koncentrációs táborokban a férfi homoszexuális elítéltek esetében használt megjelölés volt. A kötelet talán nem kell megmagyarázni.)

A büntető törvénykönyv hatályos szövege szerint:

174/B. § (1a) Aki mással szemben valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása miatt olyan, kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy riadalmat keltsen, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Rendőrök, ügyészek, munkára fel!

Tegnap forradalmárok voltunk. Bohóc-forradalmárok. Ilyen tüntetésnek még nem voltam részese. A korábbi megmozdulások résztvevőinek többsége budapesti értelmiségi volt, akik valamilyen elvont ügy miatt mentek az utcára. A tegnapiak érdekeikben és önérzetükben vérig sértett emberek, akik elkeseredésükben tüntettek. Sokan voltak és erőt mutattak.

(forrás: Index)

Fegyelmezettek és fegyelmezettségükben félelmetesek voltak. Olyan emberek, akiknek hivatásuk bőrüket a vásárra vinni, akik komolyan vették az ígéreteket és most nagyon csalódottak. Becsapva és megcsalva érzik magukat és féltik egzisztenciájukat. Azzal kell szembenézniük, hogy elvesztik a jelenlegi jövedelmük ötödét-hatodát, ha a nyugdíj helyett adóköteles járandóságot kapnak majd. Azzal kell számolniuk, hogy idős korukban, amikor már nem tudják a mostani munkájukat elvégezni, nem mehetnek nyugdíjba, de nem tudják, milyen feladatot kapnak, milyen jövedelemmel számolhatnak. Félnek a jövőtől. Aki fél, az kiszámíthatatlan.

Az este folyamán többször elhangzott, hogy „most még” békésen kérik a tervezett intézkedések átgondolását, de ha bekövetkezik a számukra legrosszabb, akkor nem lesznek ilyen fegyelmezettek. Az Alkotmány utcából elindulva, az egyórás menetben folyamatosan szóltak a sípok, kürtök. Egyszerű ritmust ismételtek: tá-tá-ti-ti-tá (Orbán, takarodj!) Olyan harag és gyűlölet sugárzott a résztvevőkből, amit felelőtlenség szítani. Pedig úgy tűnik, Szeretett Vezetőnk imád a tűzzel játszani. Lételeme a küzdés. Azért választotta a talán legnehezebb ellenfelet, hogy aztán győzőként rátehesse a lábát a kiterített rendőrbőrre és hetykén nézhessen népe szemébe: „Látjátok, ezeket is lenyomtam, mint a bélyeget. Ki mer még ellenkezni velem?”

 (Forrás:Origo)

Fáklyámat egy idős úr tüzével gyújtottam meg. Míg vártuk, hogy lángra kapjon, megköszönte, hogy eljöttünk. Megbeszéltük, hogy nekünk is érdekünk, hogy ne lehessen bármit megcsinálni ebben az országban és ezért össze kellene fognia mindenkinek. Közben a tömeg azt skandálta: „ÉBRESZTŐ!”

A talányosnak szánt cím alighanem magyarázatra szorul. Az egykori pártfőtitkárról elnevezett töltött áru a népnyelv szerint a gumibot neve volt. A másik húskészítmény a politikában arra a taktikára utal, mellyel az ellenfelet szisztematikus munkával felmorzsolják, egy-egy vékony szeletet levágva, „leszalámizzák”.

A rendvédelmiek nyugdíjáról és életpályájáról lenne szó, és arról, ahogy ezt a kérdést pártunk és kormányunk kezeli. A téma szinte mindenki előtt ismert. A propaganda folyamatosan sulykolja: képtelenség, hogy életerős, fiatal emberek magas nyugdíjjal tétlenkedjenek. Az emberek jó része ezzel látszólag egyet is ért. Erre utal a kormány udvari közvélemény-kutatójának meglehetősen leegyszerűsített felmérése. (A megkérdezettek kétharmadánál is többen vélekednek úgy, hogy változtatni kellene a rendszeren, mert az nem igazságos. Arról persze nem volt kérdés, hogy ez a változtatás visszamenőleges hatályú és az iránt sem érdeklődtek, hogy a megkérdezettek mennyire ismerik a szolgálati nyugdíj rendszerét.)

A szabályok tömörítve a következők. A rendvédelmi dolgozók úgynevezett szolgálati nyugdíjat kapnak, melynek szabályai lényegesen eltérnek az általános nyugdíj előírásaitól. A szolgálati nyugdíj rendszerét utoljára 2006-ban szabták át úgy, hogy az addigi kedvezmények csökkentek. Akkor még a visszamenőlegesség tabu volt, így a változások csak az újonnan belépőkre vonatkoztak. A hivatásos állomány tagjai 25 év tényleges szolgálati idő után válnak szolgálati nyugdíjra jogosulttá. (Néhány különleges megterhelést jelentő beosztásban (kommandós, búvár stb.) töltött idő duplán, vagy másfélszeres mértékben számít.) Ennél rövidebb – tíz éves – szolgálati idő után is nyugdíjba mehetnek, ha elérik a felső korhatárt, amely öt évvel alacsonyabb, mint az öregség nyugdíj korhatára, ami a következő években emelkedik fokozatosan 62-ről 65 évre.  A szolgálati nyugdíj mértéke eltérően az általános szabályoktól nem az utolsó húsz, hanem az utolsó év keresetétől függ. A nyugdíjba vonulás és a magas nyugdíj azonban nem automatikus. Csak az kaphatja meg a teljes nyugdíjat, aki letöltötte az előírt 25 évet, megszűnik a beosztása és nem tudnak neki hasonló munkát adni, vagy egészségkárosodása a 40%-ot meghaladja. Ha valaki alapos indok nélkül utasítja vissza az új beosztást, csak 90%-os nyugdíjra jogosult. Ha közös megegyezéssel, a hivatásos ötven éves kora előtt szűnik meg a szolgálati viszony, csak 50%-os nyugdíj jár.

A témát érdemes kettéválasztani. Az egyik kérdés a már nyugállományban lévők ügye. A kormánypropaganda azt sulykolja, hogy 30-40 éves, életerős emberek évtizedekig kapnak magas nyugdíjat. Az előzőekben leírt szabályok és a számok ellentmondanak ennek az állításnak. A közel ötvenezer szolgálati nyugdíjas több mint fele ötven évnél idősebb. Az lényeg azonban nem ez, hanem az, hogy egy jogállamban lehetséges-e, hogy a korábbi szabályok alapján nyugdíjba mentek járandóságát elvegyék, csökkentsék. Az én véleményem az, hogy ez egy normálisan működő jogállamban ilyesmi elő sem fordulhat. Nem véletlen, hogy pártunk és kormányunk ezt az egyáltalán nem oda illő kérdést az Alkotmányban kívánta szabályozni. Így kívánják a jogtiprás elleni törvényes fellépést megakadályozni. De mi is történne, ha a tervezett intézkedéseket valóban végrehajtanák? A jelenlegi nyugdíjas két eshetőség közül választhatna. Vagy tudomásul veszi, hogy nyugdíj helyett valamilyen más, adóköteles járandóságot kap és csökken a jövedelme, vagy elfogadja a felkínált munkát. Ez utóbbi esetben – állítólag – nem keresne kevesebbet, mint a jelenlegi nyugdíja, de semmilyen garanciát nem látni arra, hogy ez örökké így is marad. Ráadásul egyelőre homályos, milyen munkát is kapnának. Elképzelhető például, hogy egy nyugdíjba vonult budapesti nyomozót Borsodba, egy kis faluba vezényelnek, hogy ott felügyelje a közmunkásokat. Ha nem vállalja, kirúgják és mehet közmunkára, ahol egykori kollégái irányítása alatt tisztíthatja a csatornát?

Persze az is lehet, hogy 65 éves korukig szolgálatban lesznek. Valahogy így:

A másik kérdéskör a még aktívak életpályája. Most tekintsünk el attól a nem jelentéktelen jogi kérdéstől, hogy a jelenleg szolgálók abban a tudatban vállalták ezeket a hivatásokat, hogy a különleges terhelésért és felelősségért – valamint a megalázóan alacsony bérért – cserébe korai nyugdíjazás jár. Azt gondolom, senki sem képzeli, hogy a rendőrök, katonák, tűzoltók munkáját a rendes nyugdíjkorhatárig lehet végezni. Vannak persze olyan munkakörök (egyes vezetői beosztások, kiképzők, irodai beosztottak) amelyeket 60 évesen is el lehet látni, de a legtöbb rendvédelmi feladat ellátásához olyan fizikai és lelki kondíció kell, amivel csak egy fiatalabb ember bír. Szerintem elképzelhetetlen, hogy nyugdíjazásukig tartóan bevetésekben vegyenek részt. A számomra legvalószínűbbnek az tűnik, hogy bizonyos kor után más beosztásba kerülnek ezek az emberek. Mivel mindenkiből nem lehet parancsnok vagy kiképző, a legtöbbjüknek valamilyen alacsonyabb rendű feladatot adnak majd. A rendvédelmieknek sajátos életpályát képzel el a kormány. Az átlagember élete során viszonylag emelkedő életpályát jár be, hiszen az évek múlásával, a tapasztalatok halmozódásával egy jobb munka végzésére, magasabb keresetre nyílik lehetőség. Ez nem érvényes a rendvédelmiekre. Ha kiöregszenek eredeti hivatásukból, végzettség, képesítés híján csak alacsonyabb presztízsű munkát kaphatnak, valószínűleg kisebb keresetért. Ha ez bekövetkezik, bizonyosan romlani kezd az állomány összetétele, lojalitása.

A kormány a rendvédelmiekkel folyó vitát erőből folytatja. Úgy érzi, megteheti, mert az érdekvédelmük megosztott. Tizenötnél is több szakszervezet képviseli a különböző rétegek érdekeit és véleményét. Közöttük igen rossznak tűnik az együttműködés. Ráadásul, míg a kormány gátlás nélkül átgázol szabályokon és jogelveken, a szakszervezetek – szerintem naivan és alap nélkül – abban bíznak, hogy a tárgyalásokon még eredményeket tudnak elérni. Pedig akkor járnának el bölcsen, ha összefogva a többi ágazat rosszat sejtő szervezeteivel, határozottan, erőt mutatva lépnének fel. Különben elbuknak.

Legalább annyira harcosnak kellene lenniük, mint amennyire egykoron Lázár Akotmánymódosító János volt egykoron.

Az évek óta anyagi gondokkal küzdő rendőrök lépése egyértelmű üzenet a kormány számára: a hivatásosok élet és munkakörülményei, az állományban a jövővel kapcsolatos bizonytalanság indokolttá teszi az elkeseredett emberek lépését. A rendőri állományban egyértelművé vált, hogy a Gyurcsány-kormány megélhetési válságba taszítja az embereket. A rendőrök a megszerzett jogaik elvesztésétől tartanak, attól, hogy Gyurcsány Ferenc kormányának elképzelései szerint nem mehetnek 25 év szolgálat után jól megérdemelt pihenőre.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a somogyi rendőrök lépését olyan jelzésnek tekinti a kormányzat felé, amely megmutatja, hogy a rendőri állomány egzisztenciális ellehetetlenítésével a kormány működésképtelenné teheti a rendvédelmi szervezeteket. Attól tartunk, hogy a somogyi rendőrök példája nem lesz egyedi, s több száz elkeseredett hivatásos követheti őket országszerte.

Kérjük a rendészeti minisztert, hogy a hivatásosok nyugdíjazásával kapcsolatos szigorítási elképzeléseit az állomány megnyugtatása, a rendőrség működőképességének fenntartása érdekében vonja vissza.

Lázár János
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Védelmi Kabinet vezetője

Tegnap este a Margit-szigeten elmaradt a menetrend szerinti zivatar. Helyette a Gocoo japán ütős együttes koncertje volt műsoron. Nyolc lány és négy fiú múlhatatlan energiával püfölt vagy ötven kisebb nagyobb dobot és egyéb zajkeltő eszközt. Azt hiszem, az ilyenre mondják, hogy fergeteges.

Egy kis ízelítő:

Az elmúlt években egyre harsányabb a politika az 1920-ban megkötött békeszerződés ügyében. Tavaly óta az évfordulókon – ma is – a „nemzeti összetartozás” napját tartják, ezzel hivatalos rangra emelve a megemlékezéseket. Ezen a napon sok szó esik arról a fájdalomról, melyet az ország akkori területeinek más országokhoz csatolása ma is okoz, a veszteségről, ami a nemzetet érte. A szónokok nem mulasztják el hangsúlyozni, hogy Trianont nem szabad elfelejteni soha.

A politikában ritkák a véletlenek, a cél nélküli akciók. A Trianonozók sem unalmukban, vagy jobb híján teszik fel a két világháború között oly gyakran játszott lemezt. De míg Horthy kormányzó idejében a határok visszaállítása volt a kimondott cél, most a hivatalos szövegek ennek lehetetlenségéből indulnak ki. A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvény

„… megállapítja, hogy a trianoni békediktátum által felvetett kérdések történelemből ismert eddigi megoldási kísérletei – mind az idegen hatalmak segítségével végrehajtott újabb határmódosítások, mind a nemzeti önazonosságnak a nemzetköziség ideológiája jegyében történt felszámolására irányuló törekvések – kudarcot vallottak. Ebből kiindulva az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy a fenti problémák megoldását csak a nemzetközi jogi szabályok által kijelölt keretek között, demokratikus berendezkedésű, szuverenitásuk birtokában lévő, polgáraik és közösségeik számára gyarapodó jólétet, jogbiztonságot és a gyakorlatban is érvényesülő jogegyenlőséget biztosító, egyenrangú országok kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködése eredményezheti, melynek kiindulópontja csak az egyének – a nemzeti önazonosság megválasztását is magában foglaló – szabadsága, s a nemzeti közösségek belső önrendelkezéshez való joga lehet.”

Akkor vajon miért kell újra és újra feltépni a sebet? Miért kell feszültséget kelteni a Trianon témával határon innen és túl? Ha valóban a tanulságok levonása lenne a cél, akkor a szokásosnál mélyebben kellene vizsgálni, hogy mi okozta az egykori magyar királyság feldarabolását és azt, hogy miért üdvözölték lelkesen a szomszéd népek azt, amitől az „igaz” magyaroknak még ma is elborul a homlokuk és néha az elméjük. A szónokok azonban nem beszélnek az akkori magyar uralkodó osztály pökhendiségéről, arról, hogy hallani sem akartak az országban élő nemzetiségek önrendelkezéséről, jogaik elismeréséről. Ahelyett, hogy Magyarországnak az első világháborúban való dicstelen részvételének okait és következményeit számba vennék, az ország megosztásának felelősségét a királyságot megdöntő köztársaságiak és a kérészéletű Tanácsköztársaság nyakába varrják, átvéve Horthyék hamis érveit.

Visszatérve arra, hogy vajon mi a célja a politikának a Trianon-kérdés fókuszba állításával, számomra nincs más magyarázat, mint az, hogy a témát alkalmas gumicsontnak találják. Valószínűleg úgy vélik, nem hordoz különösebb veszélyt, de jó arra, hogy elterelje a figyelmet a jelen igazi kérdéseiről és általa meg lehessen rajzolni a „nemzeti oldal” arculatát. A történelem során már sokszor láthattuk, hogy nem egyszerű a különféle szellemeket a palackban tartani. Aki más népek, országok ellen hangolja népét, később már hiába csodálkozik, ha komolyan veszik, amit mond, és tettekre váltják a tüzes szavakat.

Ezért van nekem hányingerem a Trianonozás hallatán.  

Nem tudom, sétáltak-e már este fél tízkor a Gyömrői úton. Nem túl szórakoztató dolog. A párhuzamos Liszt Ferenc Budapest Repülőtéri (Ferihegyi) gyorsforgalmi úton nagy a nyüzsgés, de gyalogos elvétve bukkan fel. Nincs is miért erre járni. A környék nevezetessége, a Sárkány Center is bezárt már. A Rulett-terem egyetlen ablaka nyitva ugyan, de bent csend honol. A körömépítő stúdió sötét, a szoláriumból sejtelmes fény dereng.

Jogos a kérdés, mi a csudát kerestünk ott e kései órán? A Trafó műsorán van most néhány napig Mundruczó Kornél és Bíró Yvett közös darabja, Nehéz istennek lenni címmel. A Gyömrői út 156. alatti telephelyen egy „GKÜ” (szerintem gépkocsi üzem) feliratú csarnokban, két kamion platóján játsszák. Ezt akartuk megnézni, és úgy alakult, hogy korán érkeztünk.

A darab szerint egy idegen bolygó lakóját azért küldik a földre, hogy tanulmányozza, milyen itt az élet. Belecsöppen a sűrűjébe. A Kárpátaljáról toborzott (?) lányokat prostiként dolgoztató Mami Blue kamionján lesz „doki”. A madame kegyetlenül kihasználja a lányokat, akiket egy őrült csapat megkínoz. Az idegen nem tudja tartani magát a felsőbb parancshoz és befolyásolni igyekszik az eseményeket, ahelyett, hogy csak passzív megfigyelő maradna. Folyik a művér, törik a csont, halnak a halandók.

Az előadás célja a világ kegyetlenségének bemutatása, annak illusztrálása, hogy ezeket a szerencsétlen, átvert lányokat milyen embertelenül kihasználják, és mennyire könnyen dobják el őket, ha már nem használhatóak. (Véletlenül éppen ma akadtam rá egy hasonló témájú beszélgetésre.) A gonoszság és kínzás olyan mértékű, hogy rám már nem is hatott megrázóan. Az alkotók bevetettek mindent, hogy sokkolják a nézőket. Az általam nagyra becsült és kedvelt egykori Krétakör számos kiválóságát láthattam újra. Játékuk nem keltett csalódást. Ennek ellenére csak erős idegzetűeknek ajánlom.

A dolog ilyenkor szokásos fintora, hogy általában olyanok nézik meg az ilyen előadásokat, akik egyébként azonosulni tudnak a szerzők gondolatmenetével. Pedig azoknak kellene eljönnie, akik meg vannak győződve arról, hogy ezek a szerencsétlenek valóban öröm-lányok, és élvezetből, vagy a könnyű munka és a jó kereset miatt önként vállalják ezt a mocskos életet.

A hegyvidéki önkormányzat múlt csütörtökön a saját gyakorlatához képest meglehetősen hosszú, majdnem három és fél órás ülést tartott. Nem volt unalmas. Remélem, az alábbi beszámolón nem fognak elaludni.

Szokás szerint zárt üléssel, személyi ügyekkel kezdtünk. A Mackós iskola igazgatójának megbízatásának meghosszabbítása körül nem volt vita. Ő volt az egyedüli pályázó, támogatta a tantestület is.  A Fekete István iskola vezetői pályázatának ügye már nem volt ilyen egyszerű. Az eddigi helyettes volt az egyetlen jelölt, aki élvezte az iskola munkatársainak feltétlen támogatását, azonban a felkért szakértő és a döntést előkészítő bizottság úgy értékelte, hogy – bár az illető kiváló pedagógus és odaadó művelője a gyógypedagógiának – vezetői ismeretei nem megnyugtatóak, ezért azt javasolták, hogy a pályázatot minősítsük eredménytelennek, ugyanakkor a pályázó kapjon egy éves kinevezést az iskola vezetésére. Mivel szinte precedens nélküli a kerület történetében, hogy a tantestület ajánlását az önkormányzat ne fogadja el, némi vita után döntött úgy a képviselő-testület, hogy megszavazza ezt a javaslatot. Én nem éreztem úgy, hogy támogatni tudom, ezért tartózkodtam.

A harmadik napirend két szociális ügyben történt fellebbezés elbírálása volt. Egy polgártársunk nem fogadta el, hogy gyermekét nem vették fel a bölcsődébe (helyhiány és a jövedelemkorlát túllépése miatt), egy másik a szociális segélyért folyamodott, pedig a szabályok ellene szóltak. A negyedik téma példabeszéd lehetne arra, hogy némelyek mennyire képtelenek normálisan együtt élni, és emiatt rengeteg fölösleges munkát adnak a hatóságoknak. Arról van szó, hogy egy társasház egyik lakója kibérelte a közös tulajdonú mosókonyhát és a lakók beleegyezésével ott tartja a kutyáját. Az egyik tulajdonostárs, aki mellesleg nem is lakik a házban, bejelentést tett a polgármesteri hivatalban, mert ő nem járult hozzá az ebtartáshoz. A hivatal eljárt, szemlézett, megállapított, polgártársunk fellebbezett. A végső verdikt az, hogy az állattartási szabályok szerint minden rendben van, de a társasházi szabályok szerint a bejelentőnek van igaza (vagy fordítva), ezért a kutyának költöznie kell. Ebben a – szerintem rémes – ügyben is elfogadtuk a hivatal javaslatát.

Az ötödik napirendi pont a kerületi rendőrkapitány értékelő beszámolója volt az elmúlt évi munkáról. A statisztikákkal és grafikonokkal alaposan telitűzdelt beszámoló szerint a rendőrség tette a dolgát. A betöréses lopások számát leszámítva az eredmények javultak. A kapitány szóbeli kiegészítése kissé hosszúra nyúlt, ezért az eredetileg tervezett kérdéseknek csak egy részét tettem fel. Az egyikben a beszámoló adatai alapján azt firtattam, hogy milyen remény van arra, hogy az elaggott számítógépes rendszert belátható időn belül megújítsák. A kérdés aktualitását az adta, hogy a jelentés szerint a „számítógépek közül 18 db tökéletesen működik, 51 db működőképes, 15 db lecserélésre váró gép van a kapitányságon, ezek használata a munkában nagyon sok időveszteséget okoz. A monitorok közül 23 db lcd jó állapotú, 61 db crt rossz állapotú.” A válasz szerint a helyzet nem rossz, a gépek cseréje folyamatos. A másik kérdésem az állomány hangulatára vonatkozott, különös tekintettel arra, hogy 2006 óta folyamatosak a politikai támadások, elvették a 13. havi bért és a felére csökkentették cafeteria-juttatásokat, titkosszolgálati eszközöket bevetve firtatják a rendőrök megbízhatóságát, elfogadták a semmisségi törvényt és visszamenőleges hatállyal hátrányosan akarják módosítani a nyugdíj-szabályokat. Erre a kérdésre is kincstári optimizmusról tanúskodó választ kaptam. Megtudtam, hogy rendőreink szolgálatba lépve elfelejtik az őket ért atrocitásokat és töretlen lojalitással végzik munkájukat. Azt hiszem, jól tettem, hogy nem tettem fel több kérdést. A beszámolót a testület elfogadta.

A következő téma az önkormányzat 2010. évi zárszámadása volt. Bár eddigi munkás életemet a gazdasági adatok előállításával és elemzésével töltöttem, az önkormányzatok számvitele illetve a jelentések szerkezete még mindig fejtörést okoz nekem. Szerintem feleslegesen bonyolult és sokszor inkább elfedi, mint feltárja a lényeget. Azt remélem, hogy legalább helyi szinten be tudunk vezetni néhány olyan változtatást, amely javít ezen a helyzeten. Ami a konkrét témát illeti, maga a beszámoló a szabályoknak megfelelő és korrekt, de az a helyzet, amit bemutat, több, mint nyugtalanító. Az elmúlt évben tovább nőtt az önkormányzat adóssága, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a következő években – mivel a bevételek növelésére nincs remény, a tartozások pedig egyre nagyobb terhet jelentenek – a működési kiadásokat, vagyis az önkormányzati finanszírozású szolgáltatásokat kell majd visszafogni, hogy törleszteni lehessen az adósságokat. A szerintem hibás gazdaságpolitika miatt nemmel szavaztam.

Ezután következett az önkormányzat életét szabályozó szervezeti és működési szabályzat módosítása. Mint korábban írtam, több változtatást is kezdeményeztem annak érdekében, hogy a kerületi polgároknak lehetősége legyen részt venni és tájékozódni az önkormányzat ügyeiben. Ennek köszönhetően a testületi ülések előterjesztései és a rendelet tervezetek az ülések előtt felkerülnek az önkormányzat oldalára és ugyanitt olvashatóak lesznek az ülések jegyzőkönyveinek kivonatai. Sajnos a többi javaslatomat nem fogadták el. Így nem lesz több idő az ülések előtti gondolkozásra, konzultációra, a honlapra nem kerülnek ki a nyilvános testületi és bizottsági ülések jegyzőkönyvei, csak a kivonatok, melyekből csak az derül ki, hogy ki szólt hozzá, de az nem, hogy mit mondott és ki hogyan szavazott. Számomra érthetetlen okok miatt nem kapott támogatást az a javaslat sem, hogy a pénzügyi és a tulajdonosi bizottság vitassa meg az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok üzleti terveit és gazdasági beszámolóit.

Módosítottuk az önkormányzati bérlakásokról szóló rendeletet. Eszerint csak olyan bérlakást adhat a bérlő albérletbe, melynek legalább egy helyiségét a bérlő maga használja. A rossz műszaki állapotú bérlakásokat ezentúl úgy adnák bérbe, hogy a felújítás költségeit a bérlő „lelakhatja”. Ugyancsak módosítottuk a szociális helyzettől függő pénzbeli ellátásokról szóló rendeletet úgy, hogy az egyedülálló rászorultak magasabb jövedelem esetén is igénybe vehetik a támogatásokat.

A tulajdonos kérésére megszüntettük egy Csermely úti ház helyi védettségét. Az előterjesztésből úgy tűnt, hogy 2007-ben, amikor védetté nyilvánították ezt a múlt század elején épült házat, helytelenül döntöttek, mert az épület nem képvisel különösebb építészeti értéket. A téma kapcsán felmerült, hogy a jövőben óvatosabban kell bánni a védettségi döntésekkel és a tulajdonos megkérdezése nélkül nem szabad védetté nyilvánítani egyetlen épületet sem. A szabályozás módosítására rövidesen javaslatot tesz a polgármester.

A testület elé került a környezetvédelmi program is. Ennek elkészítését jogszabály írja elő. Számos pályázati lehetőségtől esik el az az önkormányzat, amely nem rendelkezik ilyen dokumentummal. Az előterjesztett, majdnem 180 oldalas anyag tekintélyt parancsoló irattömeg. Az elkészítése során felhasználták a hasonló témájú budapesti felméréseket, de és végeztek saját méréseket és kutatásokat is a megbízott szakmai szervezetek. Egy közvélemény kutatás is segített megalapozni a programot. Az anyaggal kapcsolatos kritikák elsősorban arra vonatkoztak, hogy túl sok a leírás, de szerény méretű és túl általános a teendőket tartalmazó rész. A konkrét feladatokkal kapcsolatban Püspöki Gábor LMP-s képviselőtársam négy módosítást kezdeményezett, melyből hármat beépítettek a programba. (Nem kicsit irigykedem is a 75%-os találati arányára, mely sokkal magasabb, mint az én ¼-es sikerem a szervezeti és működési szabályzatnál.) Az elfogadott javaslatok a közkertek és közparkok zöldterületének megóvására, a területek biológiai aktivitásértékének megőrzésére és a kerékpárutak, kerékpár tárolók építésére vonatkozta. Azt, hogy a meglévő zöldterületek alá ne lehessen mélygarázst építeni, a többség ellenezte.

Már korábban írtam arról, hogy a Hegyvidék csatlakozott a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társuláshoz. A kormányhivatalnak több kifogása is volt a társulás alapító okiratával kapcsolatban. A szükséges módosításokat a fáradó testület vita nélkül fogadta el. Hasonlóképpen egyöntetű döntés született arról, hogy kettőről háromra bővítjük azoknak a fogyatékos gyermekeknek a számát, akik nappali ellátásának költségeit az önkormányzat fizeti.

Az önkormányzat 2009-ben pályázatot írt ki az 56-os forradalom emlékének megörökítésére. A nyertes pályaművet végül nem valósították meg, mert elkészítése meghaladta volna a tervezett pénzügyi kereteket és fenntartása jelentős költséggel járt volna. A polgármester most új pályázat kiírására tett javaslatot. A tervezett alkotás a Gesztenyéskertbe kerülne, ahonnan a jelenlegi emlékhelyet áthelyeznék máshová. A pályázók csak a mű elkészítéséért kapnának pénzt, a tervekért nem. A vita arról folyt, hogy az egyre nehezebb pénzügyi helyzetben szabad-e ilyen célra húsz milliót kiadni. A többség, hármunk tartózkodása mellett úgy döntött, hogy igen.

A képviselői bejelentések, kérdések között kezdeményeztem, hogy az önkormányzat honlapjáról elérhetőek legyenek a képviselők blogjai. Jelenleg csak Pokorni polgármester és Váczi alpolgármester oldalára mutat egy-egy banner. Nem fogadta osztatlan lelkesedés az ötletet, bár nem hangzott el egyetlen ellenérv sem. Tájékoztattam a kerület vezetését arról a bejelentésről is, melyet Városmajor utcai olvasóm tett a Pannónia Sacra iskola és az uszoda felújításának zajosságáról. A polgármester és helyettesei nem tudtak a dologról. Azt mondták, hogy az uszodában már befejeződött a víztisztító cseréje, az esetleg járhatott némi zajjal. Elmondták, hogy az iskola felújítása még hosszú ideig tart, ezért ha zajonganak a munka közben, érdemes bejelentést tenni a rendőrségen, vagy a szabálysértési hatóságnál, hogy rendre utasítsák a hangoskodókat. Elhangzott még néhány hozzászólás a Városmajor bekerítésével kapcsolatban is, de – talán a résztvevők fáradtsága miatt – az álláspontok nem közeledtek.

Fél kilenc lett, mire az ülés befejeződött. Még kisebb csoportban folytatódott a vita a park körüli kerítésről, de ebből már kihúztam magam.