Magamról

Közgazdász vagyok, éppen túl a hatvanon. Négy évtizede szerelmes ugyanabba a lányba, aki három szép, okos és felelősségteljes, immár felnőtt gyermekünk anyja, és két tündéri unokánk nagyija. Nem mellesleg 2010-től 2014 őszéig képviselő voltam szülőföldemen, a Budapest XII. kerület (Hegyvidék) önkormányzatában. Sok vívódás után, 2013 februárjában sokadmagammal elhagytam az LMP-t és új pártot alapítottunk, Párbeszéd Magyarországért néven. Ebben a blogban időről-időre megírom, hogyan látom a világot. Írok színházról, filmről, politikáról, helyi ügyekről és minden másról, ami érdekel. Remélem, nem csak engem.

A Reichstag? De miért?

A fenti képen látható Reichstag a mai formájában csodálatos szimbólum-együttes. Először is azért, mert egy rosszhírű régi épületet úgy korszerűsítettek, hogy visszanyerte funkcióját és megtarthatta formáját. Másodszor azért, mert a tiszta üveg kupola tükörrendszere beviszi a nap fényét az ülésterembe. Harmadszor, de nem utolsósorban pedig azért, mert a kupola látogatói felülről láthatnak rá a képviselők munkájára. Valószínűleg nemcsak arányai, hanem a szimbolikája miatt is gyönyörű. Teljesen odavagyok érte.

Aktualitások

2014. október 7-én, kedden, 17 és 18 óra között a ciklus utolsó képviselői fogadóóráját tartom a Café Bagatelle-ben. Minden kedves engem felkereső választópolgár vendégem egy kávéra, vagy teára és egy süteményre. Előzetes bejelentkezés: sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu

Cím: 1126 Budapest, XII. kerület Németvölgyi út 17.

 

Írjon nekem!

Ha szeretné velem felvenni a kapcsolatot, írjon egy e-mailt a sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu címre. Nem ígérem, hogy megoldom a problémáját, de azt igen, hogy biztosan válaszolok.


Pride

2012.08.22. 22:38 Sipos Péter

A mássághoz való viszony elsőrendű indikátora annak, hogy mennyire kulturált egy ország. Vannak országok, ahol a melegfelvonulás népünnepély, van, ahol az állam, ha immel-ámmal, de megvédi a büszkeség-menet résztvevőit az elállatiasodott homofóboktól, és van, ahol a…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: film szerb horvát melegfelvonulás macedón Pride

Fogják meg!

2011.06.19. 15:20 Sipos Péter

Értetlenül nézem a melegekkel szembeni gyilkos indulatokat. Elfogadom, hogy  egy csókolódzó meleg pár látványa egyeseknek zavarba ejtő lehet, de úgy tudom, hogy a smárolók bámulása amúgy is illetlenség, tehát a kérdés egyszerűen megoldható a fej elfordításával. (Csak…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

549 komment · 7 trackback

Címkék: nácik homofóbia nyilasok melegfelvonulás ellentüntetők

süti beállítások módosítása