Magamról

Közgazdász vagyok, éppen túl a hatvanon. Négy évtizede szerelmes ugyanabba a lányba, aki három szép, okos és felelősségteljes, immár felnőtt gyermekünk anyja, és két tündéri unokánk nagyija. Nem mellesleg 2010-től 2014 őszéig képviselő voltam szülőföldemen, a Budapest XII. kerület (Hegyvidék) önkormányzatában. Sok vívódás után, 2013 februárjában sokadmagammal elhagytam az LMP-t és új pártot alapítottunk, Párbeszéd Magyarországért néven. Ebben a blogban időről-időre megírom, hogyan látom a világot. Írok színházról, filmről, politikáról, helyi ügyekről és minden másról, ami érdekel. Remélem, nem csak engem.

A Reichstag? De miért?

A fenti képen látható Reichstag a mai formájában csodálatos szimbólum-együttes. Először is azért, mert egy rosszhírű régi épületet úgy korszerűsítettek, hogy visszanyerte funkcióját és megtarthatta formáját. Másodszor azért, mert a tiszta üveg kupola tükörrendszere beviszi a nap fényét az ülésterembe. Harmadszor, de nem utolsósorban pedig azért, mert a kupola látogatói felülről láthatnak rá a képviselők munkájára. Valószínűleg nemcsak arányai, hanem a szimbolikája miatt is gyönyörű. Teljesen odavagyok érte.

Aktualitások

2014. október 7-én, kedden, 17 és 18 óra között a ciklus utolsó képviselői fogadóóráját tartom a Café Bagatelle-ben. Minden kedves engem felkereső választópolgár vendégem egy kávéra, vagy teára és egy süteményre. Előzetes bejelentkezés: sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu

Cím: 1126 Budapest, XII. kerület Németvölgyi út 17.

 

Írjon nekem!

Ha szeretné velem felvenni a kapcsolatot, írjon egy e-mailt a sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu címre. Nem ígérem, hogy megoldom a problémáját, de azt igen, hogy biztosan válaszolok.


Rablómese

2013.06.24. 07:30 Sipos Péter

Él valahol hazánkban egy furfangos manó, aki közvetlenül be van drótozva a kormányhoz. Ő az, aki a cselesebbnél cselesebb új adók ötletét kitalálja, a hozzájuk tartozó beetető szöveggel együtt. Ha a Bölcs Vezető rábólint az újabb sarcra, mert nemcsak a remélt bevétel, de a…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: adó bankok önkormányzati hitelek állami átvállalás

Szénkefe kommandó

2011.06.22. 21:28 Sipos Péter

Mostanában gyakran jut eszembe egy hajdanvolt ifjúkoromban hallott anekdota. Lehet, hogy nem igaz, de jól van kitalálva. A történet az ötvenes-hatvanas években játszódik a tervutasításos rendszer idején. Akkoriban minden részletkérdés a minisztériumokban dőlt el a termelési…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: adó egykulcsos bérkommandó bérjövedelem

Egykulcs jó, több kulcs rossz

2011.02.26. 00:00 Sipos Péter

Nem tehetek róla, de Orwell egyre gyakrabban jut eszembe. Most éppen az adóváltozások körüli szómágia idézte fel bennem az Állatfarm disznóinak jelmondatát. Amikor tavaly Legfelsőbb Helyről megtudhattuk, hogy a gazdaság élénkítésének legfontosabb eszköze az adórendszer…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: hazugság adó szómágia adórendszer egykulcsos állatfarm

Egy szabályos ország III., avagy még egy adó

2010.12.21. 23:20 Sipos Péter

Ezen a héten rendkívüli és egyben utolsó utáni ülés tart a hegyvidéki képviselő-testület, mert izibe ki kell vetni az idegenforgalmi adót. Történt ugyanis, hogy az Országgyűlés december 17-én (!) módosította a helyi adókról szóló törvényt. A változtatás lényege, hogy a…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: törvény adó főváros kerület idegenforgalmi

Fúriák és szirének, avagy 1:0 ide

2010.12.11. 22:59 Sipos Péter

A választás során meghirdetett céljaink egyike az volt, hogy tegyük igazságosabbá és differenciáltabbá a kerületben a kommunális adózás rendszerét. Kampányújságunkban azt írtuk, hogy „kezdeményezni fogják a kommunális adó mértékének, beszedésének és…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: pokorni adó hegyvidék adók kommunális

Egy szabályos ország II.

2010.12.01. 23:43 Sipos Péter

Egy valódi történet következik. Bármelyikünkkel megeshet, vagy már megesett hasonló. Egy ismerős családban történt. A szülők támogatni akarták gyermekük és párja lakásvásárlását, így – mivel tehették – a gyerekek pénzét kiegészítették. A vállalt…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: apeh ajándék lakás adó állásfoglalás illeték

Van remény?

2010.10.13. 22:51 Sipos Péter

Hétfőn nagyon elkenődtem. A számítottam arra, hogy a Nemzeti Ügyek Kormánya sok nekem nem tetsző dolgot művel majd, abban is biztos voltam, hogy ezt a rettenetes vörösiszap ügyet az utolsó cseppig ki fogják használni, de arra nem számítottam, hogy a miniszterelnök a parlamentben…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

1 komment

Címkék: orbán bíróság adó otp csányi letartóztatás cba nyugdíjpénztár mal

Adózzunk tisztelettel

2010.10.09. 16:58 Sipos Péter

Folyik a vita az adórendszer átalakításáról, az egykulcsos, családi, gyermek kedvezményes személyi jövedelemadóról. Az én véleményem szerint a javaslat hazug, szegényellenes és káros. Az a bizonyos egy kulcs hazugság, mert sok kulcs van és marad is. Az általános mértéken…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: adó szja családi adójóváírás egykulcsos szuperbruttó gyerekkedvezmény

süti beállítások módosítása