Magamról

Közgazdász vagyok, éppen túl a hatvanon. Négy évtizede szerelmes ugyanabba a lányba, aki három szép, okos és felelősségteljes, immár felnőtt gyermekünk anyja, és két tündéri unokánk nagyija. Nem mellesleg 2010-től 2014 őszéig képviselő voltam szülőföldemen, a Budapest XII. kerület (Hegyvidék) önkormányzatában. Sok vívódás után, 2013 februárjában sokadmagammal elhagytam az LMP-t és új pártot alapítottunk, Párbeszéd Magyarországért néven. Ebben a blogban időről-időre megírom, hogyan látom a világot. Írok színházról, filmről, politikáról, helyi ügyekről és minden másról, ami érdekel. Remélem, nem csak engem.

A Reichstag? De miért?

A fenti képen látható Reichstag a mai formájában csodálatos szimbólum-együttes. Először is azért, mert egy rosszhírű régi épületet úgy korszerűsítettek, hogy visszanyerte funkcióját és megtarthatta formáját. Másodszor azért, mert a tiszta üveg kupola tükörrendszere beviszi a nap fényét az ülésterembe. Harmadszor, de nem utolsósorban pedig azért, mert a kupola látogatói felülről láthatnak rá a képviselők munkájára. Valószínűleg nemcsak arányai, hanem a szimbolikája miatt is gyönyörű. Teljesen odavagyok érte.

Aktualitások

2014. október 7-én, kedden, 17 és 18 óra között a ciklus utolsó képviselői fogadóóráját tartom a Café Bagatelle-ben. Minden kedves engem felkereső választópolgár vendégem egy kávéra, vagy teára és egy süteményre. Előzetes bejelentkezés: sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu

Cím: 1126 Budapest, XII. kerület Németvölgyi út 17.

 

Írjon nekem!

Ha szeretné velem felvenni a kapcsolatot, írjon egy e-mailt a sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu címre. Nem ígérem, hogy megoldom a problémáját, de azt igen, hogy biztosan válaszolok.


Kinek fütyöl a fülemile?

2012.06.13. 22:50 Sipos Péter

Az azóta már megoldódott net-elvonás miatt csak most tudok beszámolni a Hegyvidéki Önkormányzat legutóbbi testületi üléséről. A szokásosnál kevesebb téma volt, főleg az ellenzéki hozzászólások miatt mégis elhúzódott az ügyek tárgyalása. Nem szeretném az olvasót minden…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: önkormányzat költségvetés ülés tábor nyári hegyvidék úti testületi Fülemile

Csendes szorgalom

2011.07.11. 19:03 Sipos Péter

A Hegyvidéki képviselő-testület a múlt csütörtökön tartotta soron következő ülését. Ez volt az első alkalom, amikor a kezdeményezésünkre módosított szabályzatnak megfelelően a napirend mellett az előterjesztések is kikerültek az önkormányzat oldalára. Bár szokás szerint…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: önkormányzat ülés hegyvidék testületi

Egy ültő helyünkben

2011.05.30. 17:28 Sipos Péter

A hegyvidéki önkormányzat múlt csütörtökön a saját gyakorlatához képest meglehetősen hosszú, majdnem három és fél órás ülést tartott. Nem volt unalmas. Remélem, az alábbi beszámolón nem fognak elaludni. Szokás szerint zárt üléssel, személyi ügyekkel kezdtünk. A…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

4 komment

Címkék: önkormányzat ülés hegyvidék testületi

süti beállítások módosítása