Magamról

Közgazdász vagyok, éppen túl a hatvanon. Négy évtizede szerelmes ugyanabba a lányba, aki három szép, okos és felelősségteljes, immár felnőtt gyermekünk anyja, és két tündéri unokánk nagyija. Nem mellesleg 2010-től 2014 őszéig képviselő voltam szülőföldemen, a Budapest XII. kerület (Hegyvidék) önkormányzatában. Sok vívódás után, 2013 februárjában sokadmagammal elhagytam az LMP-t és új pártot alapítottunk, Párbeszéd Magyarországért néven. Ebben a blogban időről-időre megírom, hogyan látom a világot. Írok színházról, filmről, politikáról, helyi ügyekről és minden másról, ami érdekel. Remélem, nem csak engem.

A Reichstag? De miért?

A fenti képen látható Reichstag a mai formájában csodálatos szimbólum-együttes. Először is azért, mert egy rosszhírű régi épületet úgy korszerűsítettek, hogy visszanyerte funkcióját és megtarthatta formáját. Másodszor azért, mert a tiszta üveg kupola tükörrendszere beviszi a nap fényét az ülésterembe. Harmadszor, de nem utolsósorban pedig azért, mert a kupola látogatói felülről láthatnak rá a képviselők munkájára. Valószínűleg nemcsak arányai, hanem a szimbolikája miatt is gyönyörű. Teljesen odavagyok érte.

Aktualitások

2014. október 7-én, kedden, 17 és 18 óra között a ciklus utolsó képviselői fogadóóráját tartom a Café Bagatelle-ben. Minden kedves engem felkereső választópolgár vendégem egy kávéra, vagy teára és egy süteményre. Előzetes bejelentkezés: sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu

Cím: 1126 Budapest, XII. kerület Németvölgyi út 17.

 

Írjon nekem!

Ha szeretné velem felvenni a kapcsolatot, írjon egy e-mailt a sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu címre. Nem ígérem, hogy megoldom a problémáját, de azt igen, hogy biztosan válaszolok.


Szerveződjetek!

2013.01.02. 16:21 Sipos Péter

Ez az iskola bezárásos megbeszélés? – fordult felém egy apukának tűnő negyvenes. Bizonytalanul bólintottam, hiszen én most jártam ott először. Egy szülő riasztott, hogy az ELTE szenátusa be akarja zárni a Kis János utcai gyakorló iskolátt. Jelezte, hogy a szülők fórumot…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: reform önkormányzat iskola utcai hegyvidék oktatási gyakorló János ELTE Kiss

Kettős győzelem

2012.12.12. 22:42 Sipos Péter

Ezeken az oldalakon általában szigorú (egyesek szerint nem is mindig igazságos) kritika éri a Hegyvidék jelenleg regnáló vezetőit. Most dicsérni fogom őket, mert megérdemlik. Mai hír, hogy Pokorni polgármester javaslatára a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött: azt a 150 milliót,…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

2 komment · 1 trackback

Címkék: polgármester park hegyvidék bekerítés Városmajor Pokorni parkbarátok

Kinek fütyöl a fülemile?

2012.06.13. 22:50 Sipos Péter

Az azóta már megoldódott net-elvonás miatt csak most tudok beszámolni a Hegyvidéki Önkormányzat legutóbbi testületi üléséről. A szokásosnál kevesebb téma volt, főleg az ellenzéki hozzászólások miatt mégis elhúzódott az ügyek tárgyalása. Nem szeretném az olvasót minden…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: önkormányzat költségvetés ülés tábor nyári hegyvidék úti testületi Fülemile

Spekulánsok ne kíméljetek!

2012.04.22. 23:17 Sipos Péter

Akinek egy csöppnyi gyakorlata van az ingatlanbizniszben, de még az is, akinek egy csöpp józan esze van, érti és tudja, hogy a becsületes üzletemberek csak a tiszta ügyeket szeretik. A spekulánsok kedvelik a zavaros helyzeteket, mert akkor tudnak busás haszonnal kecsegtető üzleteket…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

1 komment

Címkék: önkormányzat út 28 hegyvidék kerület ingatlaneladás sporttelep Lejtő FVM XII

Kicsiny, de buzgó csavar egy dübörgő gépezetben

2011.10.19. 22:33 Sipos Péter

Csak az ellenzéki hírforrásokból értesülhettünk arról, hogy az amerikai diplomácia ismét feddésben részesítette Szeretett Vezetőnket. A tengeren túl nem először aggódnak a demokrácia hazai állapota miatt. A kormánypropaganda hallgat a kritikáról, vagy cáfolja azt. Hogy…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: kritika facebook több intrika mint hegyvidék kerület lejáratás eleni tsakopoulos kounalakis karaktergyilkosság

Hajlék az erdőben?

2011.10.18. 23:56 Sipos Péter

Manapság, amikor a híradások tele vannak a hajlék nélküliek üldözésének híreivel, már az is örömmel tölti el az embert, ha legalább a szűkebb pátriája mentes az ilyen eseményektől. Nem vagyok a téma ismerője, de azt hiszem, a Hegyvidék akaratán kívül most inkább a fedél…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: tél erdő hideg hegyvidék fagyhalál hajléktalanok zarándokszállás

Miért hallgatnak a bárányok?

2011.10.02. 17:35 Sipos Péter

A hegyvidéki képviselő-testület szeptember 29-én tartotta az idei őszi ülésszak első ülését. A meghirdetett tizenhaton felül még további három téma került napirendre, így nem csoda, hogy az öt órakor kezdődött tanácskozás nyolc óra után zárult. A forgatókönyv a…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: önkormányzat ülés hegyvidék testület

Csendes szorgalom

2011.07.11. 19:03 Sipos Péter

A Hegyvidéki képviselő-testület a múlt csütörtökön tartotta soron következő ülését. Ez volt az első alkalom, amikor a kezdeményezésünkre módosított szabályzatnak megfelelően a napirend mellett az előterjesztések is kikerültek az önkormányzat oldalára. Bár szokás szerint…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: önkormányzat ülés hegyvidék testületi

Értékek és forintok

2011.07.05. 15:30 Sipos Péter

Néhány héttel az átadás után mentem el az újjáépített MOM Kulturális Központba. Ünnepség keretében adták át Fehér Anna nővérnek, a Vakok Batthyány László Gyermekotthona igazgatójának, a Hegyvidék Díszpolgára kitüntetést. Nemcsak emiatt mentem el, hanem azért is, mert…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

1 komment

Címkék: központ felújítás kulturális market mom hegyvidék építő kötvénykibocsátás rendezvényközpont larus

Egy ültő helyünkben

2011.05.30. 17:28 Sipos Péter

A hegyvidéki önkormányzat múlt csütörtökön a saját gyakorlatához képest meglehetősen hosszú, majdnem három és fél órás ülést tartott. Nem volt unalmas. Remélem, az alábbi beszámolón nem fognak elaludni. Szokás szerint zárt üléssel, személyi ügyekkel kezdtünk. A…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

4 komment

Címkék: önkormányzat ülés hegyvidék testületi

süti beállítások módosítása