Sipos Péter blogja

Az Európai Bíróság Áfa visszaigényléssel kapcsolatos döntése kapcsán illetékes szájból elhangzott, hogy a kormány akár a nemrég vásárolt MOL részvények eladása árán is tartani kívánja a költségvetési hiánycélt. A tiszteletre méltó törekvés hallatán egy kicsit utánanéztem, mi a hozadéka az annak idején egyszerűen csak „zseniális húzás”-ként aposztrofált tranzakciónak. Az orosz kézben lévő, valamivel több, mint 22 millió darab részvényt 1,88 millió Euróért vásárolta vissza a magyar állam. A vételi árfolyam darabonként 22.500 Ft volt. Az üzlet bejelentése után néhány napig kissé emelkedett, azóta folyamatosan csökken a papírok tőzsdei árfolyama. A mai záróérték 19.750 Ft volt. Ezzel számolva a visszavásárolt pakett összértéke ma 60 milliárd forinttal kevesebb, mint amennyit kifizettek érte.

A válság miatti üzleti bizonytalanság folytatódik. Az INA-történetnek még nincs vége. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy a piac tisztában van azzal, hogy a magyar államnak a hiánycél teljesítése érdekében eladási kényszere van, nem számíthatunk arra, hogy az árcsökkenés tendenciája megáll. Ha a közeljövőben eladják a MOL papírokat, jelentős veszteség éri az országot.

Már csak két kérdés van nyitva. Az egyik az, hogy kik lesznek azok a megbízható vásárlók, akik alacsony áron megvásárolhatják ennek a stratégiai cégnek a részvényeit. A másik pedig az, hogy milyen jogszabály alapján lehet ezért a veszteségért Gyurcsányt végre lecsukni.

A híre már régen megelőzte a munka törvénykönyvében tervezett változtatásokat. Már hetek óta beszélik, hogy a kormány sok változtatást tervez. Szinte mindegyik a dolgozók kiszolgáltatottságát növeli. A cégek lehetőségeit bővítik a próbaidő meghosszabbításával, a túlóra díjazásának „rugalmasabbá tételével”, a szabadság kiadási szabályok módosításával, az egyszerűsített kirúgási lehetőségekkel, a szakszervezetek és üzemi tanácsok jogainak korlátozásával, és sorolhatnánk napestig.

Pénteken aztán megjelent a tervezet. Maga a Szent Jobb, Matolcsy doktor bocsátotta vitára. A hétvége azzal telt, hogy az ellenzék és a szakszervezetek felválva szapulták a javaslatot. A hivatalosságok pedig csak hallgattak. Hétfő reggel, azt hittem, hogy rosszul látok, amikor a kormányhoz közelálló újságban, a Nagy Vezetőhöz mindig hű Torkos Matildtól a következő szavakat olvastam a tervezet készítőiről:

„Mintha megfeledkeztek volna arról az apróságról, hogy kiknek is köszönhetik a nemzet jelenlegi szolgálói „fülkeforradalmi” érzületüket, amivel nagy felhatalmazással és még nagyobb lelkesedéssel nekiláthattak a nemzeti együttműködés rendszerének felépítéséhez. Felfoghatatlan, hogy vajon miért akarnak mindenáron beletáplálni a bérből és fizetésből élő emberekbe is egyfajta forradalmi hevületet akkor, amikor nagy részük már ma is kiszolgáltatott helyzetű bérrabszolgaként éli meg munkavállalói létét, vagyis szinte már csak a „láncait veszítheti el”. Miért kell még jobban megkönnyíteni a munkavállalók elbocsátását akkor, amikor a kirúgottak érdekérvényesítő képessége ma is nagyon csekély? Miért kell gyengíteni a szakszervezeteket, elbocsáthatóvá téve az érdekvédelem konfliktusait vállaló szószólókat akkor, amikor ma a munkavállalóknak amúgy is csak elenyésző hányada élvez szervezett érdekvédelmet? Miért kellett a miniszterelnök által kezdeményezett szociális konzultáció részeként elhúzni a mézesmadzagot az 55 évesnél idősebbek előtt, meglebegtetve a „védett kor” bevezetését? Emlékeztetőül: a válaszadók több mint 90 százaléka helyeselte a kormányfő javaslatát. Csakhogy, mialatt a konzultáció zajlott, a Matolcsy György által vezetett tárcánál gőzerővel folyt a munkáltatók szája íze szerinti törvényalkotás, a védett kor jogintézményének visszametszése. Az új törvénytervezet némi adminisztrációs pluszmunka mellett az eddiginél kisebb összegű végkielégítéssel engedi meg az idős dolgozók elbocsátását.
A kormány a jelek szerint nem több frontot nyitott a nagy rendrakás érdekében, hanem egyet, de azt mindenki ellen, a saját öntudatos választói ellen is.”

Megnéztem többször is az újság és a szerző nevét, de nem tévedtem, nem a Népszavát tartom a kezemben és nem Andrassew Iván cikkét olvasom. Mi van, kitört a belháború a FIDESZ-ben? Megjött a józan eszük, és letérnek a tőkebarát, neoliberális gazdaságpolitika járhatatlan útjáról? Levágják a Miniszterelnök jobb kezét? Oda a magyar út? Hát ki mutatja meg ezentúl a világnak, hogy merre menjen?

Aztán felszállt a köd. Szólásra nyílt a Miniszterelnök és a Párt mindkét szája. Az egyikkel Szíjjártó Péter emlékeztetett a Szociális Konzultációra, melynek keretében a zemberek döntő többsége úgy foglalt állást, hogy szükség van a védett kor intézményére, ezért aztán azt mondta "Akármi is van leírva egy bárhonnan származó konzultációs munkaanyagban, az emberek döntése az irányadó, tehát védett kor intézménye lesz". Így kérem szépen: egy bárhonnan – akár a Levághatatlan Jobbkéztől is – származó ötlet nem írhatja felül a zemberek döntését. Lázár annyit ér amennyije van János pedig a kismamákat védte meg kivont karddal.

Most már mindent értek. A recept ősrégi. Terjeszd el, hogy valami nagyon rossz következik. Ne törődj a jajveszékeléssel, erősíts rá, mutasd be, hogy mindez már törvénytervezetbe is van foglalva. Aztán – miután Tusványoson megmondtad a világnak a frankót – hazajőve csinálj rendet a túlbuzgó hivatalnokok között, hallgasd meg a nép hozzád intézett szavát, és húzzál ki az embertelen intézkedések közül néhányat, hogy lássák, milyen könyörületes vagy. Esetleg még ki is rúghatsz egy-két csinovnyikot, akik felelősek azért, hogy nem figyeltek oda az emberek akaratára. A haszon kettős: lenyomod a torkunkon, hogy jogaink csökkennek és hálát adunk Neked, hogy figyelsz ránk és könyörületes vagy hozzánk, kicsiny porszemekhez.

Ugye mindig megóvsz bennünket, Apánk!

A hétvégén két színházi élményben is részünk volt. Szombaton egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttünk, hogy a Városmajori Parkszínpadon megnézzük a Karinthy Színpad előadását, a Cabiria éjszakáit. Vonzónak tűnt, hogy Fellini filmje alapján Mészáros Márta vitte színre a darabot. Az első felvonást végigizgultam, mert ismerve Kedvesem kitartását, alappal tartottam attól, hogy – ha már itt vagyunk jelszóval – végig akarja nézni ezt a jobb sorsra érdemes, de vacakra sikerült művet. De szerencsére nem volt vita, a szünetben elviharzottunk. Utána megnéztem néhány kritikát és úgy látom, nem maradtunk le semmiről.

Vasárnap viszont a Neptun Brigád jóvoltából nagyon jól szórakoztunk. A Zsámbéki Színházi Bázison Shakespeare Tévedések vígjátékát adták elő. A mai szemmel nem túl izgalmas történetet (a vihar és a kalózok elszakítják a család tagjait egymástól, de számos félreértés után ismét egymásra találnak) rengeteg munkával és leleménnyel élővé, maivá varázsolták. A számomra ismeretlen színészek (egyedül az idei POSZT-on díjat nyert Szamosi Zsófiát láttam már színpadon) élvezetes játékkal, hihetetlen energiával és ötletességgel, lényegében eszközök nélkül adták elő a darabot. Ajánlom a szűkkeblű kultúrpolitikusok figyelmébe, akik el akarják venni a támogatást az alternatív társulatoktól. No meg az irodalomtanároknak is, akik fel akarják dobni az óráikat.

A mai román filmekre is érdemes odafigyelni. A minap látott Fütyülök az egészre (már megint egy blikkfangosnak szánt, de elszúrt cím, az eredeti pontos fordításban: ha fütyülni akarok, fütyülök) talán nem tartozik a legjobbak közé, de érdemes megnézni. Silviu, a főszereplő négy év után rövidesen szabadul a fiatalkorúak börtönéből. Megtanulta az ottani szabályokat, alkalmazkodott a dutyi világához. Nem tudni, miért csukták be, csak az derül ki, hogy anyja, aki kiskorában elhagyta őt és testvérét, most újra megjelent, és az a terve, hogy magával viszi külföldre főhősünk öccsét. Silviu elveszti a fejét a gondolattól, hogy elszakítják őt kistestvérétől.

Nem árulom el a történet végét. Feszült, kemény darab. Nagyon nyomasztó a rabok mindennapjainak, konfliktusainak ábrázolása. Nem véletlen, hogy Románia ezt a darabot nevezte az Oszkár-díjra.

Azoknak ajánlom, akik úgy gondolják, hogy a börtön jó megoldás a bűnre, és azoknak, akik támogatják a büntethetőségi korhatár leszállítását, hogy a gyerekeket is be lehessen zárni. Bár én inkább őket csuknám be egy kis időre, hogy tudják, miről beszélnek.    

A mi kis „kémügyünk” tovább csordogál. A közvélemény lényegében nem tud semmit arról, ki mit művelt, ezért aztán ki-ki hite és meggyőződése szerint átkozódik, vagy örül annak, hogy a gyanúsítottak jórészt szabadlábon védekezhetnek. Én örülök annak, hogy a volt titokminisztert nem tartóztatták le. Nem mintha szimpatizálnék vele, vagy tudnék bármit is arról, hogy vétett-e a törvények ellen, vagy ismerném annyira, hogy biztos lehessek az ártatlanságában. Reménnyel tölt el, hogy van még bíróság, amely képes szembemenni az országot irányító akarattal és bízom abban, hogy döntése törvényes és szakszerű.

Mert a többi szereplő pártatlanságát sajnos már nem hiszem. Rossz kimondani, de a bűnüldözést irányító ügyészség függetlenségében komolyan kételkedem. Számos okot szolgáltatott erre. Az egyes nyomozati lépések időzítése, a kiszivárogtatott jegyzőkönyvek nekem azt súgják, hogy ügyészeinket sokszor a hatalom és nem az igazság keresése mozgatja. A hatalom pedig nem elégszik meg ezzel. Erejét a bíróságokon próbálgatja. Csahosait is nekiengedte már az ebben az ügyben első fokon eljáró bírónak. Szerencsére az ítélőtábla nem ijedt meg.

Szabadságunk és vagyonunk addig van biztonságban, míg a bíróságok meg tudják őrizni függetlenségüket. Ha a törvény helyett a hatalom szava dönt a bíróságokon, senki sem remélheti, hogy megvédik az urakkal szemben. Ugye kitartanak, bíró hölgyek és urak?

Úgy adódott, hogy a napokban két jugoszláv filmet is láttunk. Azért használom ennek a már megszűnt államnak a nevét, mert mind a kettő a volt államszövetség megszűnése után kitört háború idején játszódik és mindegyik készítésében részt vettek a valaha egy országhoz tartozó nemzetek képviselői.

A Cirkusz Kolumbia és a Turné is azt mutatja be, ahogy a békében együtt élő emberek életét feldúlja a sötét erők által gerjesztett acsarkodás. Nem kell félni, alig folyik a vér. Nem az emberi tragédiák szisztematikus leírását, inkább az élni akarás és a humánum győzelmét látjuk a gonosz felett. A filmek esztétikai értéke talán nem a legmagasabb, de minden bizonnyal segít szembenézni az elmúlt évtizedek felfordulásával. Nekünk sem árt megnézni. Hátha tudunk más kárából tanulni.

A Hegyvidéki képviselő-testület a múlt csütörtökön tartotta soron következő ülését. Ez volt az első alkalom, amikor a kezdeményezésünkre módosított szabályzatnak megfelelően a napirend mellett az előterjesztések is kikerültek az önkormányzat oldalára. Bár szokás szerint sok napirend volt, a nagy izgalmak elmaradtak. Részben azért is, mert egy napirendi pont – nem utolsósorban az LMP-s képviselők állhatatos kötözködése következtében elmaradt. De mindent sorjában.

Szokás szerint zárt ülésen tárgyalandó napirendi pontokkal kezdődött. Először két kiváló hölgynek ítéltünk oda kerületi szintű kitüntetést. A hangzatos nevű Szociális Ellátásáért Díjat Dés Rita, a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ pszichológusa, a Budapest Hegyvidék XII. kerület Gyermekjóléti Alapellátásáért Díjat Gattyán Ivánné, a Zugligeti Bölcsőde gondozónője kapta. Bár szívesen idemásolnám a javaslatban leírt dicsérő ajánlásokat, ezzel megsérteném a zárt napirendre vonatkozó szabályokat, így érjék be azzal, hogy szerintem is jó helyre kerültek ezek a kitüntetések.

A Virányosi Közösségi Ház korábbi kiváló vezetője Eördögh Judit nemrégiben nyugdíjba vonult. Mivel szomszédom, tanúsíthatom, nagyon élvezi ezt az új helyzetet. A helyére kiírt pályázat sajnos eredménytelenül zárult, mert egyetlen jelentkező sem felelt meg a talán túl szigorú jogszabályi feltételeknek, ezért új pályázatot írt ki a testület. Csodálkoztam, hogy a mostani nehéz időkben, amikor annyian keresnek ezen a területen is munkát, egy ilyen jó helyre nincs az előírásoknak is megfelelő pályázó. Ezért gondoltam, hogy talán a szabályokkal van baj.

A nyilvánosan folytatódott ülés következő napirendi pontja az önkormányzat idei költségvetésének negyedéves, kötelező módosítása volt. A javasolt változtatások nagy része a különféle központi támogatások összegének módosulása miatt vált szükségessé. Csak azért, hogy érthető legyen: ha például egy iskolában az ott tanuló gyerekek létszáma megváltozik, akkor módosul a lehívható állami támogatás összege is, és emiatt hozzá kell nyúlni az önkormányzat költségvetéséhez. Az egyetlen érdemi vita a költségvetési tartalék körül bontakozott ki. A polgármester nem sokkal a költségvetés elfogadása után saját hatáskörben zárolta az intézmények kiadási kereteinek egy részét, összesen 188 millió Forint összegben. Ez azt jelenti, hogy ennyivel kevesebbet költhetnek az óvodák, iskolák és egyéb önkormányzati szervezetek. A költségvetés elfogadásakor sokat kritizáltuk a tartalékolás alacsony szintjét (a 15 milliárdos költségvetés mindössze 3 tized százaléka a tartalék és ehhez azóta már hozzá is nyúlt az önkormányzat), miközben a bevételek között sok a bizonytalan tétel. Erősen kétséges például, hogy az ingatlanok eladásából tervezett 800 milliós bevétel hogyan teljesül. A zárolással a tartalék elfogadható szintre nőtt, de a módszer szerintem egyáltalán nem korrekt. A zárolás további sorsa szeptemberben dől el, amikor a költségvetés végrehajtásának első félévi tényadatait elénk tárják. A költségvetési módosítási javaslatot többek között a tartalékolás és zárolás miatt az LMP képviselői nem fogadták el.

A következő blokkban néhány korábbi rendelet apróbb módosítására került sor. Korábbi vitás helyzetek egyértelmű rendezése érdekében pontosítottuk a háziállat fogalmát, és annak szabályait, hogy a társasház lakóinak milyen hányadának hozzájárulása kelljen ahhoz, hogy valaki a kutyáját, macskáját a közös területen (kert, udvar, közös helyiségek) tartsa. Így most már végre egyértelmű, hogy a méhekre nem vonatkozik ez a rendelet, és az is, hogy nem kell az összes tulajdonos hozzájárulása ahhoz, hogy valaki a közös kertbe kiengedje a kutyust.

Pontosítani kellett az egyes anyakönyvi események engedélyezésének szabályairól, valamint az anyakönyvi eseményekért fizetendő díjak mértékéről szóló (ilyen is van ám!) rendeletet, mert az nem szabályozta, mi van akkor, ha az ifjú pár, amelyik bejelentkezett a ceremóniára, időközben meggondolja magát. Mielőtt kilukadna az oldaluk, elárulom, hogy ha valamilyen nyomós okból, például betegség miatt marad el a nagy alkalom, visszakapják a teljes összeget, de ha csak úgy nem akarnak egybekelni, akkor csak akkor jár vissza a pénz, ha erről 15 nappal korábban értesítik a hivatalt. Még egy ok arra, hogy megfontoltak legyenek a kedves házasulni szándékozók.

Egy alkotmánybírósági döntés következtében módosítani kellett az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről szóló rendeletet is. Az Alkotmánybíróság szerint a rendeletből nem állapítható meg, hogy kinek a feladata az értékesítés előtt kötelező ingatlanbecslés elvégzése, nincs rendezve, hogy az értékbecslés alapján miként történik a döntés a vételár megállapításáról, továbbá nem derül ki, hogy az elővásárlási joggal rendelkező bérlők esetén a lakottság ténye miként veendő figyelembe a vételár megállapítása során. A módosítás szerint, ha a lakott helyiségeket – attól függően, hogy a bérleti jogviszony milyen hosszú ideje áll fenn – az értékbecslésnél kedvezőbb áron lehet megvásárolni, de a kedvezmény nem haladhatja meg a becsült ár felét.

És most az elmaradt napirendről. Egy szabályváltozás miatt a jövőben csak az önkormányzat, vagy önkormányzati tulajdonú cégek üzemeltethetik a parkolási rendszereket. A XII. kerület – Fővárosi Önkormányzatok Parkolási Társulásához (FÖPT) csatlakozva – lényegében a Centrum Parkolóval végezteti ezt a feladatot. A Centrummal két szerződés is létrejött, az első, amely a kerület belső részein lévő parkolóhelyek (ld. az ábrát lentebb) működtetéséről szól, idén márciusban lejárt, a második, amely a később a fizetős övezetbe vont területekre vonatkozik, 2016-ban jár le. A lejárt szerződéssel érintett területek parkolási szolgáltatásait kell megoldani. (Mellesleg jegyzem meg, hogy többszöri kérdésünk ellenére sem derült ki, hogy pillanatnyilag ki, milyen alapon jár el ezeken a városrészeken.) Az infrastruktúra – magyarul a parkolóórák – a szerződés lejártával az önkormányzaté lett, de azt valahogyan üzemeltetni kell. A hivatal azt a javaslatot tette le az asztalra, hogy az üzemeltetési feladatok egy részét (az automaták üzemeltetése és javítása, pénzfeldolgozás, a parkolóőrök irányítása és felügyelete, egyéb technikai feltételek biztosítása) megállapodás alapján a VIII. kerületi önkormányzat, a többit (parkolóellenőri feladatok, szerződés a mobilszolgáltatóval, ügyfélszolgálat) a XII. kerületi látja el. Az előterjesztésből hiányzott annak igazolása, hogy miért ez a furcsa vegyes rendszer a legjobb, mint ahogy az sem lett tiszta, hogy mennyibe is kerülne ez az egész. Mint kiderült, a szomszédos önkormányzatokkal sem folytattak érdemi konzultációt arról, hogy velük miként lehetne együttműködni. Ráadásul a VIII. kerület az utolsó pillanatban kedvezőtlenül változtatta meg a már állítólag kölcsönösen elfogadott megállapodást, így a testületnek nem volt miről tárgyalnia, így a nagy vita szerencsére elmaradt. Folytatás ősszel.

A képviselők többségi szavazatával a Hegyvidék is csatlakozott a Budapesti Önkormányzatok Szövetségéhez (BÖSz). Mint ismeretes, a Fővárosi Kormányhivatal vezetőjének kezdeményezésére a kerületi önkormányzatok nagy részének részvételével alakult meg ez a szervezet. A főpolgármester nem nézi jó szemmel a kezdeményezést. Azt hiszem, igaza van, mert a sürgölődő kerületi fejesek fő célja pozíciójuk megóvása az új önkormányzati törvény készítése során. Joggal tartanak attól, hogy ha racionalizálni akarják a budapesti önkormányzati szerkezetet, akkor csökkentik az önkormányzatok számát és növelik a főváros szerepét. Féltvén pozícióikat összefogtak, hátha közös erővel sikerül konzerválni a jelenlegi helyzetet. Felszólalásomban rámutattam arra, hogy a Budapesten élőknek nem érdekük a hatalmi harc, hanem azt szeretnék, ha a város jól, hatékonyan működne. Nagyon ravasz módon azt javasoltam, hogy a Hegyvidék csak akkor csatlakozzon a BÖSz-höz, ha a főváros is belép. Pokorni polgármester átlátott a szitán és nem szimpatizált az ötlettel. Ezzel javaslatom sorsa is megpecsételődött.

Ezt követően gyors egymásutánban módosítottuk számos önkormányzati intézmény alapító okiratát. Erre elsősorban technikai okokból volt szükség, hogy bizonyos támogatások elnyerésének ne legyen jogszabályi akadálya. Döntöttünk még két eladásra kijelölt, önkormányzati tulajdonú ingatlan korábban meghatározott irányárának módosításáról és a „Szövetség a nagyobb társasházakkal és Lakásszövetkezetekkel” támogatási program kiírásáról is. Ez utóbbi révén a régi nagy társasházak könnyebben juthatnak felújítási támogatásokhoz.

Az ülés végén szokás szerint a képviselői bejelentések következtek. Ezek között kértem a kerület vezetőit, hogy tegyenek lépéseket az Orbán hegyi úti osztrák óvoda előtti parkolási mizéria megoldására. Itt ugyanis a lustább szülők a járdán parkolnak, amíg csemetéiket beviszik. Ezzel viszont akadályozzák a gyalogosokat. Nem egyszer fordult elő, hogy a babakocsival, kerekesszékkel az úttestre szorultak, ami nagyon veszélyes. Ígéretet kaptam arra, hogy megvizsgálják, mit tudnak tenni.

Ez történt a Hegyvidéki Önkormányzat képviselő-testületének 2011. július 7-i ülésén.

Én még a rádión nőttem fel, ezért számomra természetes, hogy folyamatosan szól. Otthon, autóban, mindenhol, ha nem zavar a munkában, vagy a társalkodásban. A kereskedelmi rádiók zenés, szórakoztató adásaitól feláll a szőr a hátamon. A manapság játszott számok nem fognak meg, a nyegle és bugyuta szövegtől pedig hányingerem támad. Maradnak a szövegelős adók. Egyre kevesebben maradnak, hiszen a közszolgálati az utóbbi időben egyre hallgathatatlanabbá vált, és most meg kirúgják az összes embert, akinek a műsoraiért bekapcsoltam a készüléket. A közszolgálati médiában folyó vérfürdő hivatalos indoklása az, hogy meg kell szüntetni a pazarlást. De nem az az igazi pénzkidobás, ha olyan műsor készül, amelyet senki sem hallgat?

Ostoba rövidlátásnak tűnik, hogy a politika „pacifikálni” akarja a médiát, vagyis elhallgattatja a neki nem tetsző orgánumokat. Ezek az urak azt gondolják, hogy ha a médiában csak az ő dicsőítésük hangzik, akkor mindenki agymosottan csak őket fogja szeretni. Nem hallottak még arról, hogy az ember társas lény és információkat cserél? Nem tudják, hogy a baráti, ismerősi körből származó tudásban jobban megbíznak, mint a média által közvetített hírekben? Nem gondolják, hogy a kádári kettős beszéden nevelkedett nemzetünk átlát majd a szitán? És az internet? Ugyan már, hapsikáim!

Hogy is mondta Pokorni alelnök? Szerinte a pártra és a kormányra leselkedő legnagyobb veszély, "ha azt hisszük, hogy mindenkinél okosabbak vagyunk, és mindent jobban tudunk". Szerencsére ezt rajtuk kívül már egyre kevesebben hiszik.

Néhány héttel az átadás után mentem el az újjáépített MOM Kulturális Központba. Ünnepség keretében adták át Fehér Anna nővérnek, a Vakok Batthyány László Gyermekotthona igazgatójának, a Hegyvidék Díszpolgára kitüntetést. Nemcsak emiatt mentem el, hanem azért is, mert érdekelt az újjászületett épület és átalakított környezete.

Iskolás koromban sokszor voltam ott ünnepségeken, előadásokon, így otthonosan éreztem magam, mert az újjáépítés során gondosan ügyeltek arra, hogy megőrizzék az épület jellegzetességeit, hangulatát. A szakértők szerint szocreál stílusban épült kultúrházat szépen rendbe rakták, nemes anyagokat használtak, de megőrizték az egykori egyszerűséget is. A ház belülről kellemes benyomást kelt. A korszerűsített, a Jagelló úti csatornarendszer hulladék hőjének kinyerésére alapozott fűtési rendszer különösen szimpatikus. Remélem, beválik és abban is bízom, hasonlóan környezetbarát hűtést is építettek, mert az ünnepségen nagyon meleg volt.

Az épületet körbejárva már nem voltam ennyire elégedett. A játszótér minden építményén kis felirat éktelenkedett, hirdetve, hogy a szabvány szerinti átvétel még nem történt meg, így mindenki saját felelősségére használja a hintát, csúszdát és a homokozót. Az épület külső kőborítása sem tűnt valami profi munkának, mint ahogy az is furcsa volt, hogy a Larus rendezvényközpontba a Sirály utcából vezető belső lépcsők le voltak zárva, a tetejüket pedig valamiért fekete műanyag fóliával borították le. A mélygarázs sem fogadókész még, mint ahogy a biopiac sem foglalta el új helyét, pedig a létesítmény műszaki átadása május végén már megtörtént. (A szerződés szerinti befejezés határideje januárban lejárt, így a késés igen tetemes.)

Valószínűleg rövid idő múltán elmúlnak a gyermekbetegségek és ez a színvonalas építmény a legszebb arcát mutatja majd. A kerület és egész Buda gazdagabb lett egy modern színházteremmel, ahol a legkorszerűbb technika várja a jó előadásokat. Itt lehet majd tartani a kerület összes, nagyobb nézősereget megmozgató rendezvényét, beleértve akár az iskolai és önkormányzati ünnepségeket is. Remélem, sokan töltik majd itt hasznosan és kellemesen az idejüket. Persze ez attól is függ, hogy milyen programokkal tudják idecsábítani a közönséget. A programról egyelőre nem sokat árul el az intézmény honlapja.

Ami a forintokat illeti, már nem vagyok ilyen boldog. Az épület felújítása és a Sirály utca alatti étterem, rendezvényközpont, valamint a mélygarázs felépítése áfa nélkül összesen 3,2 milliárd Forintba került. Ebből az Európai Unió támogatása 884 milliót fedezett. A Larus Rendezvényközpont 15 éves koncessziót kapott a Sirály utca alatt megvalósult étterem és kávézó, előadó- és kiállítótér, sportszerkölcsönző valamint nyilvános WC üzemeltetésére. Ezért 2011-ben az évben nettó 285 millió Forintot fizetnek. A fennmaradó 2 milliárd Forintot az önkormányzat kötvénykibocsátásból fedezte. Ennek törlesztése a következő tíz év költségvetését terheli, évente átlagosan 250-300 millióval. Ráadásul az új intézmény üzemeltetése sem olcsó. Számomra egyelőre nem világos, mi okból, de az épületek hőellátását biztosító, a szennyvíz hőjét hasznosító rendszer „jó karban tartásáért” az önkormányzat 15 éven keresztül évi majdnem 32 millió Forintot, a teljes időszakra összesen 477 milliót fizet a kivitelező Market Építőnek.

A kulturális központ felújításával komoly értékkel gyarapodott a Hegyvidék, de nagy árat fizetünk érte. Az idő majd eldönti, megéri-e.

Amikor gépfegyveres kommandósok tepernek a földre klottgatyás bundázókat,

amikor a volt főkémeket kémkedéssel gyanusítják, amikor az Unió éppen leköszönt soros elnöke azzal kérkedik, hogy „az Európai Parlament izgága kötekedőinek adtunk néhány kokit, leesett néhány saller, kiosztottunk néhány baráti tarkón legyintést”, félnetek jó lesz.

Vagy rosszul gondolom?