Egy módos urat visznek lélekszakadva orvoshoz. Hörög, fuldoklik, halszálka akadt a torkán. A doktor gyakorlott mozdulattal kapja ki a csontot a páciens szájából, aki hálálkodva kérdezi, mennyivel tartozik. Adja a tizedét annak az összegnek, amit nekem szánt, amikor még benn volt a szálka – szólt az elmés válasz.
Valamiért ez az anekdota jár a fejemben a múlt csütörtöki – immár szokásosnak nevezhető – médiatüntetés óta. Az egyik szónok azt fejtegette, hogy mennyire megszoktuk a sajtó szabadságát és mennyire felindultunk amiatt, hogy veszély fenyegeti a független tájékoztatást. Érdekes dolog ez. Csak akkor jövünk rá, milyen jó egészségesen, ha valami bajunk esik.
Igazat adok Bodó Balázsnak, hogy voltaképpen hálásnak kell lennünk a jelenlegi kormánynak, mert rákényszerít arra, hogy megtanuljunk küzdeni az elvenni szándékozott sajtószabadságért. Meg kell ismernünk politikai harc módszereit és eszközeit, rá kell jönnünk, hogy szövetségeseket kell keresni és együtt kell fellépni a változás érdekében. A siker érdekében együtt kell tudni működni olyanokkal is, akikkel egyébként nem szeretnénk egy gyékényen árulni. Tudatosítani kell, hogy időre, energiára, bátorságra és pénzre is szükség van ahhoz, hogy ellenállásunk sikerre vezessen.
