Tegnap este ott voltunk a Kossuth téren, hogy nyomatékot adjunk annak a követelésnek, hogy vonják vissza az új média törvényt. Az elmúlt egy hónap legnépesebb gyűlése volt, jó, elszánt hangulatban. A szervezők – ahhoz képest, hogy kezdők, és minden párttámogatást visszautasítottak – felkészültek voltak. A hangosítás még mindig nem volt professzionális és hosszabb is lehetett volna a rendezvény. Voltam már olyan gyűlésen, ahonnan eljöttem, mert a felszólalók sora nem akart véget érni. Nem ezt vágyom vissza, de meg kell tanulni, hogy ha a város minden részéről összegyűlnek az emberek, akkor nem elég egy félórás program.

Arra is jók az ilyen tüntetések, hogy számos régen látott ismerőssel lehet találkozni, összefutni. Bár ha így megy, ezek a találkozások nem is lesznek olyan ritkák. Én a gyűlések alatt nem álldogálok egy helyben, hanem körbejárom a területet és konstatálom, kiket is ismerek a jelenlévők közül. Most is sokakkal üdvözöltük egymást.

Egy gondolat bánt engemet. A tüntetés szervezői – akár a korábbi megmozdulásokéi – határozottan elzárkóztak a pártoktól és ideológiáktól. Sejtem, hogy az első a korábbi kormánypártoknak szól, hiszen az ő támogatásuk hiteltelenné tenné a tüntetést. Nem véletlen, hogy a Legfelső Hely szócsöve rögtön az ellenzéki pártok ármánykodásának láttatta a megmozdulást. Jó lenne, ha pártocskám, az LMP megtalálná a módját annak, hogy az ilyen megmozdulásokban aktívabban vehesse ki részét, hiszen talán az egyetlen parlamenti tényező, amely hitelesen képviselheti ezeket a célokat.

Találkozunk még.