Nagy várokozással mentünk tegnap este a Nemzeti Színházba és nem csalódtunk. A Mohácsi testvérek darabjai mindig izgalmas élmények. Kaposváron a híres-hírhedt 56-os darabjukat, Pécsett az elveszett levél átiratát láttuk tőlük. Izgalmas nyelvi leleményekkel és mély mondandóval örvendeztetik meg a nagyérdeműt.
Az Egyszer élünk ... valós történeten alapul. A háború után a falu népe a János vitéz előadására készül. Ott vannak a felszabadító szovjet csapatok is. A történet a GULAG-ban folytatódik, majd a hatvanas években újra Magyarországon fejeződik be.
Az első két felvonás fergeteges tempója a harmadikban szándékosan lassul le. Bár ebben a részben mindenki életben marad, mégis ez a legtragikusabb. A színészek remekek, a zene kiváló. Mohácsiék megint kitettek magukért és beleestek szokásos hibájukba: nem tudják időben abbahagyni a történetet. Egy fél felvonással ez a darab is hosszabb, mint kellene. De így is jó. Menjen mindenki és nézze meg, amíg lehet, mert lelkünk üdvének felkent őrzői már készítik a selyemzsinórt Alföldinek.
