Magamról

Közgazdász vagyok, éppen túl a hatvanon. Négy évtizede szerelmes ugyanabba a lányba, aki három szép, okos és felelősségteljes, immár felnőtt gyermekünk anyja, és két tündéri unokánk nagyija. Nem mellesleg 2010-től 2014 őszéig képviselő voltam szülőföldemen, a Budapest XII. kerület (Hegyvidék) önkormányzatában. Sok vívódás után, 2013 februárjában sokadmagammal elhagytam az LMP-t és új pártot alapítottunk, Párbeszéd Magyarországért néven. Ebben a blogban időről-időre megírom, hogyan látom a világot. Írok színházról, filmről, politikáról, helyi ügyekről és minden másról, ami érdekel. Remélem, nem csak engem.

A Reichstag? De miért?

A fenti képen látható Reichstag a mai formájában csodálatos szimbólum-együttes. Először is azért, mert egy rosszhírű régi épületet úgy korszerűsítettek, hogy visszanyerte funkcióját és megtarthatta formáját. Másodszor azért, mert a tiszta üveg kupola tükörrendszere beviszi a nap fényét az ülésterembe. Harmadszor, de nem utolsósorban pedig azért, mert a kupola látogatói felülről láthatnak rá a képviselők munkájára. Valószínűleg nemcsak arányai, hanem a szimbolikája miatt is gyönyörű. Teljesen odavagyok érte.

Aktualitások

2014. október 7-én, kedden, 17 és 18 óra között a ciklus utolsó képviselői fogadóóráját tartom a Café Bagatelle-ben. Minden kedves engem felkereső választópolgár vendégem egy kávéra, vagy teára és egy süteményre. Előzetes bejelentkezés: sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu

Cím: 1126 Budapest, XII. kerület Németvölgyi út 17.

 

Írjon nekem!

Ha szeretné velem felvenni a kapcsolatot, írjon egy e-mailt a sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu címre. Nem ígérem, hogy megoldom a problémáját, de azt igen, hogy biztosan válaszolok.


Nesztek gumicsont!

2011.10.24. 14:50 Sipos Péter

Azt hiszem, megint bekaptuk a cumit. Napjaink slágertémája József Attila Parlament melletti szobrának megmentése. Tiltakozás petíciót követ, lázadozik, morgolódik a budapesti értelmiség. Pedig csak átverés az egész. A magasztos kormányzati elképzelések az egész tér…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: parlament szobor hitvallás nemzeti tér József Attila Károlyi Mihály Kossuth

Levél képviselőmnek

2011.04.05. 21:29 Sipos Péter

Az alábbi levelet tegnap este küldtem meg Pokorni Zoltán országgyűlési képviselő parlamenti és a személyes honlapján feltüntetett e-mail címére. (A személyes megszólítást azért engedtem meg magamnak, mert a hegyvidéki képviselő-testület tagjaiként már egy fél éve dolgozunk…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

2 komment · 2 trackback

Címkék: pokorni parlament zoltán alaptörvény alkotmányozás

Európai vita

2011.01.20. 23:31 Sipos Péter

Tegnap éles vita volt az Európai Parlamentben. A témát mindenki unalomig ismeri. Érdemes a dolgot a retorika szempontjából is értékelni. A nap fénypontja szerintem Cohn-Bendit szenvedélyes beszéde volt. Nemcsak a francia nyelv számomra varázslatos hangzása nyűgözött le, hanem a…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

3 komment

Címkék: orbán parlament európa médiatörvény con bendit

Vékony jégen

2010.09.22. 11:45 Sipos Péter

Kedvenc reggeli rádióműsoromban (Kelj fel Jancsi! Rádió Q, FM 99,5) harmadik napja az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a 2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: 2006 bíróság parlament fel nagy andrás brutalitás ügyészség jános képviselők takács jancsi albert rendőri révész baka máriusz gaudi fiala kelj

süti beállítások módosítása