Sipos Péter blogja

Ma alakult meg az új önkormányzat a XII. kerületben. Nem vagyok az ünnepélyes események nagy barátja, furcsa is volt 10 év után újra zakóban feszíteni. De mit lehet tenni, ez volt a központi útmutatás, megadtuk módját. A kompromisszum az volt, hogy nem vettem nyakkendőt. Így is állati csini voltam.

Pokorni polgármester gyorsan levezényelte az ülést. Elégedetten állapította meg, hogy mennyivel több pénz jut a kerület intézményeinek amiatt, hogy tízzel kevesebb önkormányzati képviselő van, majd azon nyomban javasolt egy harmadik alpolgármestert, akinek a bére elviszi a megtakarítás legalább felét. Némi magunkban-morgolódás után, rossz szájízzel, de megszavaztuk az új tisztséget és a vele járó fizetést. Nem vagyok biztos abban, hogy jól tettük, hiszen nem értettünk egyet a javaslattal. Tudom, hogy nem számít a voksunk, de legközelebb nem szabad a lelkiismeretünk ellenére szavazni. Most azzal áltattuk magunkat, hogy nem akartunk békebontók lenni az alakulás szent pillanatában.

Megalakultak a közgyűlés állandó bizottságai is. Az LMP képviselői helyet kaptak a pénzügyi, a környezetvédelmi és közrendvédelmi, az oktatási és kulturális, a tulajdonosi és városüzemeltetési, valamint az összeférhetetlenségi és vagyonnyilatkozat ellenőrző bizottságban. Ez utóbbinak én lettem az elnöke.

 A formalitásokon túl érdeminek nevezhető munkát is végzett az új testület. Elfogadtuk a költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót, nevet adtunk egy eddig névtelen közterületnek (a portugál nagykövet kérésére Lisszabon sétány lett a Gesztenyéskert egy része), visszaadtunk némi megtakarított pályázati pénzt az útalapnak és elutasítottunk két szociális fellebbezést. A költségvetéssel kapcsolatban megkérdeztem a polgármestert, hogy mit jelent a beszámolónak az a mondata, mely szerint „az 1 602 201 ezer Ft növekményből 1 200 000 ezer Ft-ot képviselt az ingatlanpiaci dekonjunktúra kedvező kínálati lehetőségek kihasználásával önkormányzati vagyongyarapítás érdekében tervbe vett, kötvénykibocsátásból finanszírozni kívánt összeg”. Azért kérdeztem meg, mert szerintem ennek a mondatnak se füle, se farka. A polgármesteri válasz szerint ez azt jelenti, hogy előkészületben van és rövidesen a testület elé kerül egy kötvény kibocsátás. Az kötvénykibocsátásból kapott pénzért – kihasználva az alacsony árakat – az önkormányzat spekulációs céllal ingatlanokat vásárolna, aztán degeszre keresné magát. Hacsak úgy nem. Az ötlethez azért még lesz egy-két szavam.

Külön érdemes szót ejteni Pokorni polgármester stílusáról. Egyelőre nem tudom pontosan megfogalmazni a barátkozó, kimérten távolságtartó, udvarias úriemberi vonások keverékét. Az egészen nyilvánvaló, hogy a nyílt konfliktusokat el akarja kerülni, de az erőviszonyok miatt ennél többet nem tart szükségesnek. Biztosak lehetünk abban, hogy a törvényben előírt minimális együttműködésnél többre nem számíthatunk. Nem is számítunk. A helyzetet talán jellemzi, hogy az ülés követő fogadáson a többség egyetlen képviselője sem kereste társaságunkat.

Így kezdődött az önkormányzati karrierünk. Fényes jövő elé nézünk. Maradjanak velünk, hamarosan visszajövünk.

Hétfőn nagyon elkenődtem. A számítottam arra, hogy a Nemzeti Ügyek Kormánya sok nekem nem tetsző dolgot művel majd, abban is biztos voltam, hogy ezt a rettenetes vörösiszap ügyet az utolsó cseppig ki fogják használni, de arra nem számítottam, hogy a miniszterelnök a parlamentben személyesen jelenti be valakinek az őrizetbe vételét és a képviselők ennek hallatán tapsolni kezdenek. Ha hétfő este erről írtam volna, akkor a demokrácia közeli végéről értekeztem volna. Nem tettem, talán nem is baj.

A véleményem nem sokat változott, sőt. A tegnapi gazdasági bejelentések után már semmin sem szabad meglepődni. Ha valaki úgy gondolja, hogy mindent megtehet, akkor mindent meg is fog tenni. Az a kérdés, mi állítja meg. A gazdasági realitásokkal nehéz lesz mit kezdeni. A bűvészkedések a piacokat ritkán hatják meg, akkor is csak rövid időre. Lehet a hazai tőkét előnyben részesíteni a multikkal szemben és lehetünk büszkék arra, hogy a magyar kapitalisták keresik degeszre magukat rajtunk, nem a külföldiek. A hozzáértők azt beszélik, néhány bank már eldöntötte: kivonul a magyar piacról. Így már érthető az, amin kezdetben csodálkoztam. Csányi bankvezér csak azért tiltakozott lagymatagon a bankadó ellen, mert tudja, az OTP itt marad, még ha az összes többi pénzintézet el is hagyja az országot. Legföljebb ahelyett, hogy megyek a bankba, megint azt mondjuk, leugrom az OTP-be. Mint 25 évvel ezelőtt. Kerül, amibe kerül.

Persze lehet, hogy a zemberek egy idő után rájönnek, hogy az egyedüli OTP és CBA drágább és rosszabb minőséget ad, mint amikor még volt valamilyen verseny, de az is lehet, hogy Szalai Annamária vezetésével ezt is kimossák a fejükből.

Miért gondolom, hogy van még remény? Most éppen azért, mert volt egy bíró, aki szabadon engedte a MAL vezérigazgatóját, akinek az őrizetbe vételét a Legmagasabb Helyről jelentették be. Amíg vannak emberek, akik úgy gondolják, hogy nekik nem kell, nem szabad politikai megrendeléseket végrehajtani, csak a szabályokat kell betartaniuk, addig van remény. Amíg vannak szabályok.

A közéleti viták nyomán itthon, a családban is felizzott a vita az otthonszülésről. Anyányi lányaink és apányi fiúnk ezügyben kórházpártiak. Fő a biztonság, mondják, és ez az a döntés, mely fölött – Virág elvtárs után szabadon – nem nyitunk vitát. Ha ők így gondolják, tiszteletben kell tartani.

Abban már nincs közöttünk teljes egyetértés, hogy mások otthonszülés-párti döntését is ugyanígy tiszteletben kell-e tartani. Sok filozófiai mélységű dilemma fogalakoztat. Vajon lehet-e korlátozni az anya döntési szabadságát arra hivatkozva, hogy ezzel esetleg a gyermek életét veszélyezteti? Vajon kötelezhető-e a társadalom az otthonszülés miatti esetleges többletköltségek vállalására? Valóban olyan fontos kérdés ez, hogy ezért börtönbe is „érdemes” kerülni? Nem vagyok a bölcsek köve birtokában, így határozott válaszom egyik kérdésre sincs.

A vita és a probléma veleje szerintem az, hogy a szülész-nőgyógyász szakma a legelszemtelenedettebb (van ilyen szó?) az orvosi hivatások között. Nem hiszem, hogy sokáig kellene ecsetelnem, mire is gondolok. Az orvoslás nálunk honos módja – tisztelet a ritka kivételnek – szerint a beteg az eljárás tárgya, akinek el kell fogadnia azt, amit a doktorok kitaláltak, kérdeznie, kételkednie tilos. Különösen pikáns ez a szülészet esetében. A gyermek világrajövetele nem betegség, bár nem ritkán járhat az anyára és a gyermekre nézve is veszélyes következményekkel. Ettől még nem kellene minden esetet kórházi eseményként kezelni. A szakma érdeke viszont az, hogy a doktorok vezényeljék a parádét, mert csak így lehet bezsebelni a hálapénzt.

Kövezzenek meg, de szerintem egy anya döntési joga csak korlátozottan érvényesülhet a szülés helyét illetően. Ha egészséget veszélyeztető fejlemények várhatóak, akkor fokozott ellenőrzés mellett kell az eseménynek lefolynia. Ha meglenne a kellő bizalom az orvosok iránt, talán kevesebben vonnák kétségbe, hogy azért vetítenek előre várható komplikációkat, mert tényleg bajtól tartanak és nem azért, hogy biztosan pénzükhöz jussanak. De bizalom nincs, csak indulatok vannak. Ezek is érthetőek bizonyos mértékig, mert sajnos nem igaz, hogy a páciensek a kórházakban teljes biztonságban vannak. Se szeri se száma a jattot pofátlanul elváró, az anyával a szülés közben embertelenül bánó nőgyógyászokkal kapcsolatos rémtörténeteknek. Egyre gyakrabban derül fény súlyos műhibákra, melyeket odafigyeléssel meg lehetett volna előzni.

Ha nem várható komplikáció és otthon biztosíthatóak a megfelelő körülmények, megfelelő segítséggel az erre vágyók szülhetnének a saját lakásukban. De ezeket a feltételeket pontosan kellene szabályozni. Amennyire tudom, a szabályok kialakításának legfőbb kerékkötői a nőgyógyászok. Kíváncsi vagyok arra, hogy az új egészségügyi vezetés, el tudja-e érni a kérdés rendezését. A szavak szintjén az elhatározás megvan. Ha viszont figyelembe vesszük, hogy milyen gyorsan teljesítette a patikus lobbi követeléseit az új kormány, nem sok ok van a bizakodásra.

Külön kérdés Geréb Ágnes szerepe. Valószínű, hogy az ő tevékenysége nélkül a kérdés még ennyire sem lenne napirenden. Tiszteletre méltó az elszántsága, de számomra ijesztő az a megszállottság, amivel az ügyet képviseli. Konoksága legalább annyi kárt okoz, mint amennyit használ. Remélem, büntető ügyében pártatlan és megalapozott ítélet születik. Nem tartom jó jelnek, hogy ezt a törékeny nőt kéz- és lábbilincsben viszik bíróság elé, úgy, mint a kétajtós szekrény-méretű rablógyilkosokat. És ahogy a felvételeken látszik, a bíró nem vetette le róla ezeket a megalázó béklyókat.

Eredetileg a tegnap esti élményről akartam írni, aztán a mai vörös iszap-fejlemények miatt azt gondoltam, inkább a jogállam végéről kellene szólni. Végül maradok a művészetnél. Majd holnap politizálunk.

Az Őszi Fesztivál keretében vendégszerepelt négy fantasztikus táncos (sasha waltz & guests). Nemcsak remekül táncoltak, de csodás gregorián énekkel festették alá saját mozgásukat. Nem vagyok képes elmondani miről is szólt a darab, meg talán fölösleges is. Lenyűgöző, izgalmas másfél órás előadás volt. Egy időben sok modern táncos darabot néztünk meg, de az utóbbi időben leszoktunk erről, mert túl gyakran fordult elő, hogy egy árva kukkot sem értettünk abból, amit láttunk. Elég nehéz úgy végigülni egy előadást, hogy csak nézel, de nem látsz. A mostani tánc ezernyi pillanatából sem értettem meg mindent, de nemcsak gondolatokkal volt tele, hanem érdekes és szép is volt. Nagyon jól éreztük magunkat.

Amikor hazaértünk, zenét hallgattunk és olvastunk. Elvarázsoltak bennünket ezek a fiúk.

Tegnap este megnéztük Bereményi Géza: Apacsok című darabját a Radnóti Színházban. Sokrétegű, érdekes előadás arról, hogy hogyan nyomorította meg a Kádár rendszer azokat, akik valamilyen módon kilógtak a sorból. A hatvanas években értelmiségi körökben dívott az „indiánozás”, ami egyfajta kivonulás lehetett a napi őrlődésből. Az akkori stupid rendszer nem viselte el az effajta szervezkedéseket és mindent elkövetett szétverésük érdekében.

A darab sok vonatkozásban a mai magyar viszonyokra is utal. Ma is mondhatnák például, hogy „az az igazság, amit sokan hisznek”. Ezen, és a gyors felejtésen alapszik az egész politikai kommunikáció és ettől olyan elviselhetetlen a gondolkodó emberek számára.

A darab érdekes és végig feszült, bár engem nagyon zavart, hogy sok rövid jelenetből állt és emiatt sokszor rendezték át a színpadot. Film esetében a gyakori váltás teljesen normális, de itt szaggatottá tette az előadást.

A színház után jutott eszembe, hogy az általános iskolában (1964-68) a napköziben a tanár javaslatára mi is indián törzseket alakítottunk. A törzsek együtt tanultak, közöttük tanulmányi verseny folyt. Lehet, hogy mi akkor ellenállók voltunk? Ezen túl beírom az önéletrajzomba.

Néhány hete írtam a gilice.hu oldalról, ahol többek között két jeladóval ellátott gólya útját lehet követni. Most visszalátogattam és szomorú hírt olvastam: az egyik gólyafiú elpusztult (gilice.hu/ipoly-velhetoleg-elpusztult/). Érdekes, hogy egy ilyen egyszerű módon, mint ez az oldal, milyen közel lehet hozni az emberekhez egy számukra egyébként teljesen idegen állatot.

Már máskor is elgondolkoztam azon, hogy milyen lehetetlen életek alakultak ki az állatvilágban. Ezek a lüke gólyák is úgy vannak kitalálva, hogy nem bírják a hideget, de költeni a mérsékelt éghajlatú vidéken szoktak. Azért, hogy kiteleljenek, több ezer kilométert kell repülniük. Tavasszal meg vissza. Ahelyett, hogy nyugodtan ellennének egy helyen.

Néhány éve egy barátom ajánlott egy könyvet. Ha jól emlékszem, a sirály volt a címe, de az biztos, hogy nem Csehov írta. Az írás egy sirályról szólt, aki folyton azon sopánkodott, hogy neki másból sem áll az élete, mint röpködni táplálékért és közben az ostoba emberek azt képzelik, hogy a madarak milyen boldogok lehetnek, hogy oda szállnak, ahova akarnak. Ő meg csak viszi a sok hülye halat a sivítozó sirály-kölyköknek. A könyv egyébként olvashatatlan volt, de ez a gondolat tetszett. De miért is gondoljuk, hogy az ember-állat élete sokkal jobb? Talán azért mert ilyen buta könyveket írhat, olvashat?

Ha még valaki emlékszik Hofi örökbecsű átiratára. (http://videa.hu/videok/zene/hofi-pial-a-fold-alkohol-film-kabare-953J233k34WG5jRV)

A minap – amikor egy rokont kellett kimenekíteni alkoholista férje pofozó kezei közül – jutott eszembe egy régi rádióriport. Egy pálinkafesztiválról tudósítottak lelkesen, hosszan ecsetelve a díjnyertes italok ízét, zamatát és egyéb csodálatos tulajdonságait. Az jutott eszembe akkor, hogy hasonló riportot lehetne készíteni egy afgán máktermesztővel is, aki elmondhatná a különböző évjáratok jellemzőit, összehasonlítaná az egyes országrészeken termesztett kábító anyagokat. Biztosan nagy balhé lenne egy ilyen műsorból.

Értem, hogy a mi kultúránkhoz a bódító italok fogyasztása hozzátartozik. Iszunk örömünkben, bánatunkban és bármikor, ha lehet. És üldözzük az egyéb kábító anyagok terjesztőit, használóit. Nem szeretném, ha még több drog kerülne forgalomba, sőt inkább azt szeretném, ha az italozás visszaszorulna, mert iszonyú károkat okoz. Ehhez képest tartom rettentően rossz lépésnek az otthoni pálinkafőzés legalizálását. Azt gondolom, hogy meg kellene nehezíteni az alkoholhoz jutást, ahelyett, hogy az otthoni méregkeverést támogatnák.

Az italos ember megítélése nálunk igencsak ellentmondásos. Engem például már régóta zavart az, ahogy viccelődtek Bajor Imre piásságával. Mintha nagyon jópofa dolog lenne, hogy valaki állandóan részeg. Most, hogy évek alatt tönkretette őt az ital, mindenki álszent módon sajnálkozik és mellébeszél. Nem akkor tették ki a szűrét Heti Hetesből, amikor a wiszkit reklámozta, hanem amikor majdnem belepusztult az alkoholba és már szánalmat keltően elbutult.

Randa egy világ a mienk.

Eredményvárás közben volt olyan pillanat, amikor már bántam, hogy közzé tettem tippjeimet, de végül majdnem bejött, amit reméltem. Az LMP szempontjából a XII. kerület hozta a legjobb eredményt. A polgármesterjelöltek között én kaptam a legmagasabb támogatottságot (12,4 %) és egyéni jelöltjeinkre is az budapesti átlagnál magasabb, összesen 13,08 % szavazat jutott. Két kompenzációs listás helyet zsákoltunk be.

A szavazatarányban tartottuk a tavaszi eredményeket, de összesen majdnem 1300-zal kevesebben voksoltak ránk. Az áprilisihoz képest ez 27 % visszaesés. Gyenge vigasz, hogy a minden egyéni helyet elvivő Fideszre is arányaiban ennyivel kevesebben szavaztak, míg az MSZP ennél is több szavazót vesztett. Egyedül a Jobbik javított relatív helyzetén, igaz rájuk is kevesebben szavaztak.

Kíváncsiságból számolgattam egy kicsit, hogy a nyáron módosítotthoz képest illetve a korábbi szabályok szerint hogyan alakult volna a mandátumok kiosztása. Ne lepődjenek meg, a FIDESZ járt jól. Ezt mutatja az alábbi táblázat:

Látható, hogy a mostani szabályok egyértelműen a győztesnek kedveznek. A korábbi szabályok szerint a 16 egyéni hely mellett 11 listás volt, míg most 12/5 az arány. Az egyéni helyek száma negyedével, a listásak több, mint felével csökkent. A táblázatból látható, hogy a régi rendszerrel a szavazatarányokhoz közelítene a mandátumok száma (a legnagyobb eltérés a szavazatok és a mandátumok százalékos eloszlása között kicsivel több mint 3 %) míg az új szabályok szerint győztes 12 %-kal több, a második helyezett 8,5 %-kal kevesebb mandátumhoz jut a szavazatok megoszlásához képest. Éljen a demokrácianemzeti együttműködés!

Hogy mire megyünk ezzel az eredménnyel? Majd meglátjuk, de a tisztelt többség ne gondolja, hogy csöndesek leszünk.

Már nyolc órája nyitva vannak a szavazóhelyiségek, itt az ideje tippelni. A politikusok általában elzárkóznak az ilyesmitől, de én nem látom ebben semmi kockázatosat.

A XII. kerületben már régóta a jobboldal jelöltjei vannak többségben. Az elmúlt 12 évben a FIDESZ elvitte a szavazatok 55-58 %-át. Ez az arány hosszú idő óta nem változik. A tavaszi választáskor A FIDESZ jelöltje 56, az MSZP-s 21, az LMP-s 13, a Jobbikos 6 és az MDF-es szűk 4 %-ot kapott. Most csak négy jelölő szervezet indul. Tippem szerint a FIDESZ most sem lépi túl a 60%-ot, de minden egyéni körzetben nyer, így 12 képviselője lesz, no meg ők adják a polgármestert is. Az MSZP megőrzi tavaszi eredményét, az LMP kicsit javítva, eléri a 15 %-ot, a Jobbik pedig 5 % körül végez. Ebben az esetben a kompenzációs listákról 2, vagy 3 MSZP-s jut be, attól függően, hogy a Jobbik átlépi-e az 5 %-os küszöböt. Ha igen, akkor hungaristák egy helyet kapnak, ha nem, a szociknak jut 3. Arra számítok, hogy az LMP stabilan elhoz két képviselői helyet.

Hét óra múlva kiderül.

Időnként jó lenne a kívülállók szemével látni, amit kampány címén művelünk. Vajon milyennek látják mások azt, amit csinálunk.

Naphosszat álldogálunk a fontosabb csomópontokon és igyekszünk rávenni az arra járókat, vegyék-vigyék a szórólapjainkat. Néha egy-egy ember megáll rohanás közben, de hosszasabb eszmecsere csak a rögeszmésekkel alakul ki. Ők pedig csak meghallgatásra vágynak, nem befogadóak. Azt mondják a marketingesek, az a fontos, hogy lássák, ott vagyunk. Aki arra jár, láthatja.

A tegnapi és a mai este, éjszaka azzal telt, hogy a környéken a postaládákba szórtuk a kampányújságot. E tevékenység révén újabb oldaláról, a postaládák felől ismerhettem meg lakókörnyezetemet. A mi családunk életében fontos szerepe van a postaládának. Szinte nincs olyan nap, mikor ne kapnák valamilyen levelet, újságot. Éppen ezért viszonylag nagy és időtálló ládikónk van. Rá kellett jönnöm, a miénk kivételesen jó állapotban van. Nagyon sok olyan kasznival találkoztam az esték folyamán, amelyik majdnem szétesik, rozsdás, vagy alig nyílik. Szinte minden házban van olyan, amelyiket napok óta nem ürítettek. Miközben tömködtem az újságot a ládákba, azon járt az eszem, vajon hány végzi olvasatlanul a kukában, jó esetben a szelektív gyűjtőben. Tartok attól, hogy a többségük. Nem jó érzés, de a marketingesek szerint ez így van rendjén.

Az önkormányzat plakáthelyeket létesített a kampány idejére. Ezeket a pártok között kisorsolták. Tegnap éjjel mi is beszálltunk a ragasztásba. Három helyen a Jobbik, egy-egy helyen a FIDESZ és az MSZP foglalta el a helyünk. Nem kis élvezet legálisan leszedni a konkurencia hirdetményét. Ma este még mindegyik saját plakát a helyén volt. Arról, hogy mi a hatása az úton-útfélen mosolygó-komolykodó politikusfejeknek, fogalmam sincs. Ha magamból indulok ki, semmi, de azt mondják a marketingesek, hogy az emberek várják a plakátjainkat, kell nekik, hogy lássák a hirdetményeinket. Hát látják.

Hogy mi a hatása a kampánynak? Végső soron sohasem tudjuk meg. Annyi tényező befolyásolja a választókat, hogy abból az egyiket, vagy másikat nehéz külön értékelni. De azért majd úgy is megpróbáljuk.