A közéleti viták nyomán itthon, a családban is felizzott a vita az otthonszülésről. Anyányi lányaink és apányi fiúnk ezügyben kórházpártiak. Fő a biztonság, mondják, és ez az a döntés, mely fölött – Virág elvtárs után szabadon – nem nyitunk vitát. Ha ők így gondolják, tiszteletben kell tartani.
Abban már nincs közöttünk teljes egyetértés, hogy mások otthonszülés-párti döntését is ugyanígy tiszteletben kell-e tartani. Sok filozófiai mélységű dilemma fogalakoztat. Vajon lehet-e korlátozni az anya döntési szabadságát arra hivatkozva, hogy ezzel esetleg a gyermek életét veszélyezteti? Vajon kötelezhető-e a társadalom az otthonszülés miatti esetleges többletköltségek vállalására? Valóban olyan fontos kérdés ez, hogy ezért börtönbe is „érdemes” kerülni? Nem vagyok a bölcsek köve birtokában, így határozott válaszom egyik kérdésre sincs.
A vita és a probléma veleje szerintem az, hogy a szülész-nőgyógyász szakma a legelszemtelenedettebb (van ilyen szó?) az orvosi hivatások között. Nem hiszem, hogy sokáig kellene ecsetelnem, mire is gondolok. Az orvoslás nálunk honos módja – tisztelet a ritka kivételnek – szerint a beteg az eljárás tárgya, akinek el kell fogadnia azt, amit a doktorok kitaláltak, kérdeznie, kételkednie tilos. Különösen pikáns ez a szülészet esetében. A gyermek világrajövetele nem betegség, bár nem ritkán járhat az anyára és a gyermekre nézve is veszélyes következményekkel. Ettől még nem kellene minden esetet kórházi eseményként kezelni. A szakma érdeke viszont az, hogy a doktorok vezényeljék a parádét, mert csak így lehet bezsebelni a hálapénzt.
Kövezzenek meg, de szerintem egy anya döntési joga csak korlátozottan érvényesülhet a szülés helyét illetően. Ha egészséget veszélyeztető fejlemények várhatóak, akkor fokozott ellenőrzés mellett kell az eseménynek lefolynia. Ha meglenne a kellő bizalom az orvosok iránt, talán kevesebben vonnák kétségbe, hogy azért vetítenek előre várható komplikációkat, mert tényleg bajtól tartanak és nem azért, hogy biztosan pénzükhöz jussanak. De bizalom nincs, csak indulatok vannak. Ezek is érthetőek bizonyos mértékig, mert sajnos nem igaz, hogy a páciensek a kórházakban teljes biztonságban vannak. Se szeri se száma a jattot pofátlanul elváró, az anyával a szülés közben embertelenül bánó nőgyógyászokkal kapcsolatos rémtörténeteknek. Egyre gyakrabban derül fény súlyos műhibákra, melyeket odafigyeléssel meg lehetett volna előzni.
Ha nem várható komplikáció és otthon biztosíthatóak a megfelelő körülmények, megfelelő segítséggel az erre vágyók szülhetnének a saját lakásukban. De ezeket a feltételeket pontosan kellene szabályozni. Amennyire tudom, a szabályok kialakításának legfőbb kerékkötői a nőgyógyászok. Kíváncsi vagyok arra, hogy az új egészségügyi vezetés, el tudja-e érni a kérdés rendezését. A szavak szintjén az elhatározás megvan. Ha viszont figyelembe vesszük, hogy milyen gyorsan teljesítette a patikus lobbi követeléseit az új kormány, nem sok ok van a bizakodásra.
Külön kérdés Geréb Ágnes szerepe. Valószínű, hogy az ő tevékenysége nélkül a kérdés még ennyire sem lenne napirenden. Tiszteletre méltó az elszántsága, de számomra ijesztő az a megszállottság, amivel az ügyet képviseli. Konoksága legalább annyi kárt okoz, mint amennyit használ. Remélem, büntető ügyében pártatlan és megalapozott ítélet születik. Nem tartom jó jelnek, hogy ezt a törékeny nőt kéz- és lábbilincsben viszik bíróság elé, úgy, mint a kétajtós szekrény-méretű rablógyilkosokat. És ahogy a felvételeken látszik, a bíró nem vetette le róla ezeket a megalázó béklyókat.
