Néhány hete írtam a gilice.hu oldalról, ahol többek között két jeladóval ellátott gólya útját lehet követni. Most visszalátogattam és szomorú hírt olvastam: az egyik gólyafiú elpusztult (gilice.hu/ipoly-velhetoleg-elpusztult/). Érdekes, hogy egy ilyen egyszerű módon, mint ez az oldal, milyen közel lehet hozni az emberekhez egy számukra egyébként teljesen idegen állatot.
Már máskor is elgondolkoztam azon, hogy milyen lehetetlen életek alakultak ki az állatvilágban. Ezek a lüke gólyák is úgy vannak kitalálva, hogy nem bírják a hideget, de költeni a mérsékelt éghajlatú vidéken szoktak. Azért, hogy kiteleljenek, több ezer kilométert kell repülniük. Tavasszal meg vissza. Ahelyett, hogy nyugodtan ellennének egy helyen.
Néhány éve egy barátom ajánlott egy könyvet. Ha jól emlékszem, a sirály volt a címe, de az biztos, hogy nem Csehov írta. Az írás egy sirályról szólt, aki folyton azon sopánkodott, hogy neki másból sem áll az élete, mint röpködni táplálékért és közben az ostoba emberek azt képzelik, hogy a madarak milyen boldogok lehetnek, hogy oda szállnak, ahova akarnak. Ő meg csak viszi a sok hülye halat a sivítozó sirály-kölyköknek. A könyv egyébként olvashatatlan volt, de ez a gondolat tetszett. De miért is gondoljuk, hogy az ember-állat élete sokkal jobb? Talán azért mert ilyen buta könyveket írhat, olvashat?
