Magamról

Közgazdász vagyok, éppen túl a hatvanon. Négy évtizede szerelmes ugyanabba a lányba, aki három szép, okos és felelősségteljes, immár felnőtt gyermekünk anyja, és két tündéri unokánk nagyija. Nem mellesleg 2010-től 2014 őszéig képviselő voltam szülőföldemen, a Budapest XII. kerület (Hegyvidék) önkormányzatában. Sok vívódás után, 2013 februárjában sokadmagammal elhagytam az LMP-t és új pártot alapítottunk, Párbeszéd Magyarországért néven. Ebben a blogban időről-időre megírom, hogyan látom a világot. Írok színházról, filmről, politikáról, helyi ügyekről és minden másról, ami érdekel. Remélem, nem csak engem.

A Reichstag? De miért?

A fenti képen látható Reichstag a mai formájában csodálatos szimbólum-együttes. Először is azért, mert egy rosszhírű régi épületet úgy korszerűsítettek, hogy visszanyerte funkcióját és megtarthatta formáját. Másodszor azért, mert a tiszta üveg kupola tükörrendszere beviszi a nap fényét az ülésterembe. Harmadszor, de nem utolsósorban pedig azért, mert a kupola látogatói felülről láthatnak rá a képviselők munkájára. Valószínűleg nemcsak arányai, hanem a szimbolikája miatt is gyönyörű. Teljesen odavagyok érte.

Aktualitások

2014. október 7-én, kedden, 17 és 18 óra között a ciklus utolsó képviselői fogadóóráját tartom a Café Bagatelle-ben. Minden kedves engem felkereső választópolgár vendégem egy kávéra, vagy teára és egy süteményre. Előzetes bejelentkezés: sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu

Cím: 1126 Budapest, XII. kerület Németvölgyi út 17.

 

Írjon nekem!

Ha szeretné velem felvenni a kapcsolatot, írjon egy e-mailt a sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu címre. Nem ígérem, hogy megoldom a problémáját, de azt igen, hogy biztosan válaszolok.


Dübörög a kampány

2010.10.01. 22:35 Sipos Péter

Időnként jó lenne a kívülállók szemével látni, amit kampány címén művelünk. Vajon milyennek látják mások azt, amit csinálunk. Naphosszat álldogálunk a fontosabb csomópontokon és igyekszünk rávenni az arra járókat, vegyék-vigyék a szórólapjainkat. Néha egy-egy ember…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: kampány újság plakát postaláda

Plakátarcok II.

2010.03.20. 17:19 Sipos Péter

Ertsey Kati szíves közlése szerint a Lágymányosi híd közelében valaki "szar zsidó" szövegű lapot ragasztott a plakátomra. Kati nagyon fel volt indulva, ami végülis érthető, hiszen a bunkóság mindig fáj. Én inkább szánalmat érzek a plakát-rondító iránt. Micsoda…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

3 komment

Címkék: zsidó plakát lmp

süti beállítások módosítása