Magamról

Közgazdász vagyok, éppen túl a hatvanon. Négy évtizede szerelmes ugyanabba a lányba, aki három szép, okos és felelősségteljes, immár felnőtt gyermekünk anyja, és két tündéri unokánk nagyija. Nem mellesleg 2010-től 2014 őszéig képviselő voltam szülőföldemen, a Budapest XII. kerület (Hegyvidék) önkormányzatában. Sok vívódás után, 2013 februárjában sokadmagammal elhagytam az LMP-t és új pártot alapítottunk, Párbeszéd Magyarországért néven. Ebben a blogban időről-időre megírom, hogyan látom a világot. Írok színházról, filmről, politikáról, helyi ügyekről és minden másról, ami érdekel. Remélem, nem csak engem.

A Reichstag? De miért?

A fenti képen látható Reichstag a mai formájában csodálatos szimbólum-együttes. Először is azért, mert egy rosszhírű régi épületet úgy korszerűsítettek, hogy visszanyerte funkcióját és megtarthatta formáját. Másodszor azért, mert a tiszta üveg kupola tükörrendszere beviszi a nap fényét az ülésterembe. Harmadszor, de nem utolsósorban pedig azért, mert a kupola látogatói felülről láthatnak rá a képviselők munkájára. Valószínűleg nemcsak arányai, hanem a szimbolikája miatt is gyönyörű. Teljesen odavagyok érte.

Aktualitások

2014. október 7-én, kedden, 17 és 18 óra között a ciklus utolsó képviselői fogadóóráját tartom a Café Bagatelle-ben. Minden kedves engem felkereső választópolgár vendégem egy kávéra, vagy teára és egy süteményre. Előzetes bejelentkezés: sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu

Cím: 1126 Budapest, XII. kerület Németvölgyi út 17.

 

Írjon nekem!

Ha szeretné velem felvenni a kapcsolatot, írjon egy e-mailt a sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu címre. Nem ígérem, hogy megoldom a problémáját, de azt igen, hogy biztosan válaszolok.


Év végi hajrá

2012.12.16. 18:28 Sipos Péter

A hegyvidéki képviselő-testület megtartotta ez évi utolsó ülését. Sok vita, kemény belemenés nem volt, mindenki elmondta a magáét, a többség pedig döntött. Az ülés zárt részéről csak annyit, hogy hosszú idő után végre lett a szabályoknak is megfelelő alkalmas jelölt a…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: önkormányzat képviselő költségvetés szobor testület Hegyvidék Károly Mindszenty Koós

Miért hallgatnak a bárányok?

2011.10.02. 17:35 Sipos Péter

A hegyvidéki képviselő-testület szeptember 29-én tartotta az idei őszi ülésszak első ülését. A meghirdetett tizenhaton felül még további három téma került napirendre, így nem csoda, hogy az öt órakor kezdődött tanácskozás nyolc óra után zárult. A forgatókönyv a…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: önkormányzat ülés hegyvidék testület

Testületileg

2011.05.01. 17:12 Sipos Péter

Csütörtökön képviselő-testületi ülést tartott a hegyvidéki önkormányzat. Bár sok napirend volt, ezek közül csak néhány igazán fajsúlyos. Csak az ellenzéki hozzászólások miatt tartott majdnem három órán át. Először zárt ülés keretében utasítottuk el egy…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

5 komment

Címkék: önkormányzat képviselő ülés hegyvidék testület

Szubjektív jegyzetek egy testületi ülésről II.

2010.12.14. 22:27 Sipos Péter

Hosszú napja volt a hegyvidéki képviselő-testületnek december 9-én. Kivételesen korán, délután 2-kor kezdődött a testületi ülés, utána az éves szokásos közmeghallgatás és az évbúcsúztató vacsora. Ezekről próbálok az alábbiakban tudósítani. A testületi ülésnek…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

1 komment

Címkék: ülés árok testület városmajor közmeghallgatás királyhágó irhás

Szubjektív jegyzetek egy testületi ülésről

2010.11.23. 22:26 Sipos Péter

A múlt héten tartotta második ülését az ősszel megválasztott XII. kerületi önkormányzat, melynek két LMP-s tagja is van. Íme, egy rövid tényszerű összefoglaló, kiegészítendő az azon melegében írt élménybeszámolót. Napirend előtt két dolgot is fel kellett vetnünk. Az…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: pokorni önkormányzat hegyvidék kerület testület xii.

Első nap

2010.10.14. 22:47 Sipos Péter

Ma alakult meg az új önkormányzat a XII. kerületben. Nem vagyok az ünnepélyes események nagy barátja, furcsa is volt 10 év után újra zakóban feszíteni. De mit lehet tenni, ez volt a központi útmutatás, megadtuk módját. A kompromisszum az volt, hogy nem vettem nyakkendőt. Így is…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: pokorni önkormányzat polgármester közgyűlés alpolgármester kerület testület xii.

süti beállítások módosítása