Sipos Péter blogja

A Blikk ismét egy kerületi kérdésről írt. A MOM Kulturális központ felújításának anomáliáiról először ebben a blogban esett szó, de most a témát a sajtó is kezdi felkapni. Nem csoda. Különös dolgok történtek arrafelé.

Az egyik sajátosság a Sirály utca alá épített étterem, konferencia központ és mélygarázs hasznosítása. Mint már korábban is írtam, a kerület vezetése sajátos módon, egy pályázat keretében keresett pályázókat három különböző dologra: kivitelezőt a Kultúrház felújításához és funkcióbővítő beruházáshoz (a Sirály utca alatt kialakítandó létesítmények elkészítésére), üzemeltetőt fűtő-hűtő berendezéshez, valamint bérlőt az elkészülő új létesítmények hasznosítására. A képviselő testület 2009. november 9-én egyhangú (!) döntést hozott arról, hogy „egyetért azzal, hogy a MOM - Gesztenyés kert kulturális, sport és szabadidő negyed funkcióbővítő fejlesztése befejezése után a Budapest XII. kerület Csörsz u. 14. sz. alatti, 7911/2 hrsz-ú ingatlanon létesülő Sirály utcai szolgáltató épület és mélygarázs éttereme, előadótereme,sportszerkölcsönzője és nyilvános WC helyiségeinek üzemeltetése 15 évre szóló koncessziósszerződés alapján történjen, legalább 250 millió forint egyösszegű koncessziós díj ellenében”. (Szó szerinti idézet az előterjesztésből.)

Nem tudom, hogy a képviselők a döntés meghozatalakor tisztában voltak-e azzal, hogy a Sirály utcai építmény összköltsége (a sétáló utca kialakításával együtt) elérte az 1 milliárd forintot. És azzal, hogy a bérbe adni tervezett étterem összes berendezését és felszerelését az önkormányzat vásárolja meg? Ezek összértéke bőven meghaladja az 50 millió forintot. (Azért arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy az önkormányzat melyik munkatársa tudhatta a pályázat kiírásakor például azt, hogy az étterembe mekkora hűtött munkaasztalra, és hány tányérszállító-kocsira van szükség. Elárulom, hogy 95x70 centisre, illetve 3 db, egyenként 200 tányér szállítására alkalmasra.)

Ha képviselő hölgyek és urak nem is tudták ezeket, arra azért gondolhattak volna, hogy a versenyt korlátozó és így a bérleti díjat leszorító tényező, hogy ugyanabban a pályázatban keresnek erre a két egészen különböző dologra jelentkezőt. A képviselő-testület jövőbelátó képességével nincs baj, mert csodák-csodája: a pályázat nyertese, a MARKET Építő éppen 15%-kal magasabb bérleti díjat kínált, mint a határozatban kikötött minimum. Az már egy egészen más kérdés, hogy építőipari fővállalkozó cég lévén azonnal a szakmában járatos bérlőt keresett az épület hasznosítására. Talált is a Confhotel személyében. Megeszem a kalapom, ha a bérlő – amelyik Buday Péter sztárséf vezetése alatt rövid idő alatt jól bejáratott presztízs éttermet indított a helyen – nem fizet jóval többet a Marketnek, mint amennyit az az önkormányzatnak adott. Az étteremben – akárhányszor arra járok – telt ház van. A hírek szerint jól megy a rendezvényközpont is. Itt tartották egy hónapja a lebilincselő elnevezésű Nemzeti Érdek Konferenciát is, melyen maga a Miniszterelnök mondta meg a tutit.

Számomra nem kétséges, hogy a Sirály utcai szolgáltató épület ilyen formában történt hasznosításával komoly kár érte az önkormányzatot. Ezért a felelősség egyértelműen a kerület régi-új vezetését terheli. Többen megkérdezték már tőlem, hogy vajon korrupció állhat-e a döntés hátterében, de – bizonyíték hiányában – alaptalan vádaskodás lenne erre a kérdésre igennel válaszolni még akkor is, ha egyéb ésszerű magyarázat nincs. Az is felvetődött, hogy az igazság felderítése érdekében nem kellene-e feljelentést tenni. Vessenek meg érte, de nem látom értelmét. Nemcsak azért, mert vannak kétségeim a nyomozó hatóság elszántságával kapcsolatban, de azt sem hiszem, hogy bármilyen kézzelfogható bizonyítékot lehetne találni. Azért mégis meg kellene tenni? Hiszen a VI. kerület képviselő-testületének többsége a vádlottak padján ül egy rossz döntés miatt. Igaz, ők mind szocialisták, vagy liberálisok.

Ön szerint?

Csütörtökön adták át a Hegyvidék Díszpolgára címet Vukán Györgynek. Aki – mint például én – unalmas köszöntők sorára számított, annak csalódnia kellett. Kellemes csalódás volt. Vukán nemcsak zseniális zenész, közvetlen ember, aki – bár láthatóan meghatódott – elfogódás nélkül élvezte az ünneplést, de főként a zenélést. Mert ez lett a lényeg. Hol ő, hol társai, hol pedig együtt zenéltek. Együtt, egymásnak és nekünk.

A számos zenedarab között elhangzott egy írás Müller Pétertől Vukánról. Zseniális, lélekbelátó, kedves sorok. Sajnos nem találtam meg az interneten, pedig szívesen idéznék belőle. A legszebb gondolat talán az volt, hogy Vukán igazából csak akkor létezik, amikor zenél, különben csak van itt közöttünk. Ha nem is igaz teljesen – jól hangzik.

Megindító, felejthetetlen este volt. Köszönöm.

Az azóta már megoldódott net-elvonás miatt csak most tudok beszámolni a Hegyvidéki Önkormányzat legutóbbi testületi üléséről. A szokásosnál kevesebb téma volt, főleg az ellenzéki hozzászólások miatt mégis elhúzódott az ügyek tárgyalása. Nem szeretném az olvasót minden részlettel untatni, ezért csak a legfontosabbakat írom le.

Már az első napirendi pont érzelmeket kavart. A Fekete István iskola népszerű igazgatója ellen fegyelmi eljárás elindítását kezdeményezték, mert az intézménynél lefolytatott vizsgálatok több szabálytalanságot állapítottak meg. Mint megtudtuk, ilyen eljárásra a kerületben még nem került sor. Különös fényt ad az ügynek, hogy szintén napirenden volt az iskola igazgatói pályázata. A pozícióért a testület és a szülők támogatásával abszolút esélyesként indult a jelenlegi vezető, de a fegyelmi vizsgálat miatt a pályázatot érvénytelennek nyilvánították. Csak azért fogadtuk el a fegyelmi megindítását, mert az érintett – aki hozzájárult, hogy az ügyet nyilvánosan tárgyaljuk – maga kérte az eljárás lefolytatását, mert úgy gondolja, így tisztázhatja magát.

A szociális ellátásokkal kapcsolatos fellebbezéseket általában gyors és egyhangú szavazással szoktuk elutasítani, mert kizárólag olyan esetek kerülnek a testület elé, amelyekben nincs is lehetőség más döntésre. Márciusban több ellátási formát érintő rendeletmódosítást fogadott el a testület többsége. Ennek értelmében a kerületben ezentúl nem fizetnek ápolási díjat, és rendszeres nevelési támogatást. Míg az előbbi 72, az utóbbi 180 családot érint. Közülük kilencen fellebbeztek a pénzmegvonás ellen. Hozzászólásomban szóvá tettem az intézkedés embertelenségét és azt, hogy a rendelet módosítása a legnehezebb helyzetben lévőket érinti hátrányosan. A többség a fellebbezéseket elutasította.

A testület elfogadta több iskola illetve óvoda vezetői posztjára kiírt pályázat eredményét. Ebben a témakörben csak azt nem tudtam megjegyzés nélkül hagyni, hogy arcpirítóan alacsonynak tartom a több száz gyermeket oktató intézmények vezetőinek fizetését. A most kinevezett igazgatók bére pótlékokkal együtt alig éri el a havi 240 ezer forintot.

A személyi ügyek után került sor a „tiltott, közösségellenes magatartás tilalmáról” szóló rendelet elfogadása. A szabályzat a szabálysértési rendeletet helyettesíti, és 50-150 ezer forintos büntetéssel sújtja az önkormányzat jelképeivel visszaélőket, az utcán italozókat, az engedély nélküli fakivágásokat, a közterületet engedély nélkül igénybe vevőket. A rendelet bizarr elnevezésén túl azt tettem szóvá, hogy nincs lényegi különbség a büntetési tételek között. Ha valaki az önkormányzat engedélye nélkül használja például a hegyvidéki címert, hasonló büntetésre számíthat, mint az, aki, az utcán legurít egy üveg sört, vagy kivágja a fákat a kertjében.

A tavalyi zárszámadás elfogadása után került sor az idei kerületi költségvetés első módosítására. A számos technikai tétel mellett szerényen bújt meg egy 210 milliós javaslat. Ennek lényege, hogy a hagyományos nyári napközis tábor a Mátyás király út 53. alatti ingatlanban kap majd helyet. Ehhez kell a fejlesztés. Ha az új helyszín beválik, a Fülemile utcai terület, ahol eddig a nyári táborok voltak, eladhatóvá válik. Az ötletben van ráció. A néhány hétig használt tábor a kerület egyik legdrágább ingatlana. Amennyiben a környezetéhez igazodva lakóövezeti besorolást kapna, a közel 2,5 hektár területű telek piaci értéke elérheti a másfél milliárd forintot is.

A tervezett új helyszín nem ilyen frekventált területen fekszik. Éppen ez a hátránya is, mert megközelítése tömegközlekedéssel egyáltalán nem megoldott. A legközelebbi buszmegálló több, mint egy kilométerre van. Autóval sem lehet eljutni oda, mert a Mátyás király útnak az a része a forgalom elől el van zárva. Azt sem értem, miért kell 210 milliót a fejlesztésre fordítani, hiszen az épület – bár biztosan van mit helyrehozni rajta – készen áll. Ha valaki elsétál a környékre, megláthatja, hogy a rengeteg pénz egy jelentős része a kert lebetonozására megy el. Valószínűleg így szeretnének otthonos környezetet biztosítani a városi gyerekeknek, akik aztán majd úgy gondolják, hogy az erdő természetes állapota, hogy le van burkolva miden egyes négyzetmétere.

„Természetesen” hiába tettem szóvá aggályaimat és kértem a döntés ismételt végiggondolását. Fölöslegesen vetettem fel, hogy alaposabban meg kellene vizsgálni a tábor új helyszínének alkalmasságát és azt, hogy feltétlenül szükséges-e ekkora beruházás. Süket fülekre talált az a javaslat is, hogy először lássuk, van-e épkézláb befektető a Fülemile utcai területre és csak után döntsünk a pénz elköltéséről. A szavazógép gördülékenyen működött, a testület többsége úgy döntött, hogy a 2010. végén kibocsájtot kötvényből kell finanszírozni a beruházást. Lelkük rajta.

Még egy kellemetlen epizódról szeretnék említést tenni. A nemzetiségi önkormányzatokkal kötendő együttműködési megállapodás ügye sima dolognak ígérkezett, azonban a szlovák önkormányzat megmakacsolta magát, és be kell látni, teljesen érthető okból. Mint kiderült, a megállapodás tervezetét csak az utolsó pillanatban kapták meg, így érdemben végiggondolni, módosító javaslatokat tenni, illetve azokat megtárgyalni nem volt lehetőség. A többi nemzetiség túltette magát ezen, de a tót atyafiak megkötötték magukat és az eléjük tálalt formában nem voltak hajlandóak aláírni a papírost még akkor sem, ha ezzel a nekik járó költségvetési támogatást veszélyeztetik. Vezetőjük hosszú, visszafogottan felháborodott hozzászólására a polgármester megértően reagált ugyan, de a többség végül úgy döntött, hogy nem teszi lehetővé a határidő meghosszabbítását és a dokumentum újratárgyalását.

Az ülés végén szokásos hozzászólások sorában szóba hoztam a Városmajori Gimnázium őrzésének ügyét. Az illetékes alpolgármester és a polgármester is elmondták, hogy az iskola igazgatója rosszul osztotta be a pénzt, ezért keletkezett hiány. Ugyanakkor ígéretet tettek arra, hogy megtalálják a módját annak, hogy megoldódjon a probléma.  

Egy korábbi bejegyzés valamiért most keltette fel a BLIKK újságírójának figyelmét. A téma részletes kifejtése elmaradt, rám pedig a botrány kirobbantójának kétes címkéjét ragasztották. A kommunikációs szakemberek szerint a lényeg az, hogy beszéljenek rólunk. Ez most megtörtént.

A kutya ugat, a karaván…

Ami a lényeget illeti, éppen a napokban vettem újra elő a szóban forgó szerződést, mert úgy rémlett, hogy abban két évet adtak a vállalkozónak arra, hogy felépítse a lovardát. Mivel a két év lejárt és még egy kapavágás sem történt, abban reménykedtem, hogy az egész ügyet el lehet felejteni. Majdnem jól emlékeztem. A két év stimmel, de az még el sem kezdődött. Majd akkor, ha az önkormányzat elvégezteti a telekalakítást. Csak abban bízhatunk, hogy van olyan hatóság, amelyik nem engedélyezi az erdőirtást.

Túl vagyunk a költözésen, de azt, hogy az új helyen internet hozzáférésünk is legyen, három hét alatt sem sikerült elintézni. Pedig mindent elkövettünk. A vezetékes telefonvonalat (tudom, ez még kőkorszaki dolog, de valamiért ragaszkodunk hozzá, a legnagyobb szolgáltató (ezentúl T) még a költözés napján áthelyezte. Meg is voltam hatva. Ugyanazon a napon felvették a rendelést az internetre és a kábeltv-re is. Az akkori mondás szerint technikailag minden rendben, napokon belül bekötik. Addig is, hogy ne legyünk elvágva a külvilágtól, szereztünk egy mobil internet hozzáférést attól a cégtől, amelyiknek a legnagyobb a lefedettsége (tudják, a V).

Ám a dolog nem olyan egyszerű. A V kiváló mobilja kizárólag a játszótéren, a csúszda közepén működik megbízhatóan. (A lakás és a kert többi része bizonyára az ország maradék 0,01 %-a, ahol még nincs lefedettség.) Érdekes látvány a mászókán kuksoló internetező. Kényelmesnek és praktikusnak nem mondható. A baj azonban nem jár egyedül, mert valami gond akadt a cég által adott szerkezettel. Visszavittük. Kaptunk is egy másikat, míg kiderítik, mi a baja. A cseredarab viszont egyáltalán nem működik. Ezt feladtuk.

A T ügyfélszolgálatának majd minden munkatársát névről ismerem már. Az unottak gyorsan leráznak. A szabályzatra hivatkoznak, és azt mondják, még nem telt le a 30 nap, legyek türelemmel.  Az ál-lelkesek türelmet kérnek, hogy megnézhessék a rendszerben, mi a helyzet, majd közlik, hogy minden rendben. A lelkiismereteseknek hosszabb ideig tart, míg kiderítik, hol akadt el a dolog, majd közlik, most már bármelyik pillanatban várhatom a telepítők hívását. A legnagyobb gond azokkal van, akik tesznek is valamit. A legutolsó – jóindulatúnak tűnő segítőszándékkal – törölte a három hetes rendelést és újra felvitte, mert szerinte rosszul volt a rendszerben rögzítve. Most újra kezdődik a T-féle időszámítás.

Barátaink felajánlották, hogy elakadás esetén szólnak ismerősüknek, aki biztosan gyorsan elintézi, mert nagykutya a T-nél. Két hétig vártam, mert úgy gondoltam, ez a protekciózás olyan ósdi, szocialista csökevény. Aztán elvesztettem a türelmemet és segítséget kértem. Az eredmény semmi. Lehet, hogy az illető nem dobberman, hanem tacskó. Vagy a protekció már nem is létező intézmény a mai világban?

Nagyon hozzászoktunk már ahhoz, hogy bármikor bármit megnézhetünk a világhálón. Most bénának érezzük magunkat a vendégségben letöltött mailekkel, a gyorsan átfutott híroldalakkal. Furcsa és bosszantó, hogy egy ilyen egyszerűnek látszó ügyet nem tudunk elintézni. A legfelháborítóbb mégis az, hogy ezek a profittól duzzadó mamutok ilyen szolgáltatási színvonallal uralják a piacot.

Az utóbbi időben ritkábban írok, aminek elsősorban az az oka, hogy közeleg a határidő, amikor el kell hagynunk otthonunkat, ahol közel 18 éve élünk. Annak idején három iskolás gyerekünkkel költöztünk ebbe a tágas otthonba. A nyüzsgő család manapság is gyakran betölti a teret, mégis ésszerűbbnek tűnt megválni a családi fészektől, és kisebbe költözni.

A költözés – különösen, ha kisebb terültre húzódik vissza az ember – mindig komoly tortúra. Meg kell gondolni, mit viszünk magunkkal, minek lesz helye az új lakásban. Selejtezünk, válogatunk. Így akadt kezembe az alábbi levelezés. Az első levelet tíz évvel ezelőtt az akkor 22 éves lányunk írta. A másik három szerzőjének nevét fedje diszkrét homály.

1. levél

„Mikulás!

Nagyon rosszul esett, hogy nem hoztál nekünk semmit az idén. Nem hiszem, hogy annyira rosszak lettünk volna, még virgácsot sem érdemlünk.

Utállak:"

(az aláírást személyiségi okokból kitakartuk)

2. levél

Kedves …!

Hallottam, hogy egész évben jó voltál, szorgalmasan tanultál és mindig szót fogadtál szüleidnek, ezért hoztam Neked ajándékot. Sajnos az éjjel sok bajom volt. Ráadásul csak most tudtam meg, hogy december van, pedig már összecsomagoltam a nyaralásra. De ami késik, nem múlik. Legyél jó kislány jövőre is!

Ölel:

Miki”

Az első melléklet

„Igazolás

Igazolom, hogy 2002. december 5. 20.00 óra és 2002. december 6. 7.00 óra között Budapest XII. kerület körzetében a hőmérséklet 2 és 5 ^oC között ingadozott. Csapadék kizárólag eső formájában hullott. Az útviszonyok alkalmatlanok voltak a szánközlekedésre.

H. Bóna Márta

Országos Meteorológiai Szolgálat”

És a második

„Igazolás

Igazolom, hogy Sipos Mikulás 2002. december 5-én éjjel súlyos infectio viruosa okozta felsőlégúti hurutban szenvedett. A vizsgálat kimutatta, hogy nevezettnek – valószínűleg előrehaladott korával összefüggésben – erősödő agyi arterio sclerosisa is van, melynek kórisméje a térbeni és időbeni orientatio zavara. A vizsgálatkor nevezett éppen arról panaszkodott, hogy milyen hideg nyarunk van.  

dr. Bubó

erdei körorvos”

Az elmúlt hetek nagy eseménye a Hegyvidéken, hogy jelentős médiafelhajtás keretében az önkormányzat száz korszerű, egyedileg tervezett kutyaürülék-gyűjtő edényt állított fel. Eközben a Városmajori Gimnáziumban a pénzhiány miatt elbocsátott portásokat a tanulók helyettesítik.

Hogy kerül a kutya kaki az iskolapadra? Az időbeli egybeesés az oka, hogy egy lapon emlegetjük a két dolgot. A Városmajori Gimnáziumban az idők kezdete óta portások teljesítenek szolgálatot. Ennek nemcsak az az oka, hogy egy nagy park szélén, egy forgalmas út mentén áll az iskola épülete, de az is, hogy kora reggeltől késő estig nyitva van a ház a tanulók számára és a délutáni rendezvények miatt. Kezdetben az iskola alkalmazta az őröket, de az utóbbi években az önkormányzat által szerződtetett cég emberei vigyáztak az iskolában felhalmozott értékekre. Az idei költségvetésben az őrzésre nem jutott pénz, a cég megbízása ezen a héten megszűnik. Délelőtt a gyerekek ülnek majd a portásfülkében, este pedig az utolsó bekapcsolja a riasztót. Az igazgató ezentúl esti imájába belefoglalja az iskola biztonságáért szóló fohászt is. A szülői munkaközösség gyűjtést szervez: havi 5.000 forintot kér a szülőktől a portások évi tízmilliós költségére.

Még nem tudni, hogy a vérprofi kutyakaki-kampány mennyibe került. Csak a száz kuka ára volt annyi, amennyiért eddig egy éven át őrizték a gimnáziumot. A kampányt szervező cég állítólag nagyon kedvezményesen dolgozott, az edényeket a Moholy-Nagy Egyetem hallgatói grátisz tervezték, a szponzorok (a kutya-féreghajtót előállító gyógyszergyártól az ügyben ismeretlen érdekeltségű Magyar Villamos Művekig) jelentős összeggel járultak hozzá a felhajtás költségeihez. Az illetékesek azt ígérik, hogy rövidesen tisztán láthatjuk majd, mibe került a kerület polgárainak a kutyaszar elleni látványos akció.

Addig is örülhetünk, hiszen jelentősen nőtt az esélye annak, hogy a Városmajori Gimnáziumba esetleg besurranó tolvaj lába mentes lesz a kutyapiszoktól és nem hagy bűzös nyomot maga után. Abba pedig ne is gondoljunk bele, hogy vajon mi mindent vesznek majd még el az eddig kiválóan működött kerületi oktatástól!

Akinek egy csöppnyi gyakorlata van az ingatlanbizniszben, de még az is, akinek egy csöpp józan esze van, érti és tudja, hogy a becsületes üzletemberek csak a tiszta ügyeket szeretik. A spekulánsok kedvelik a zavaros helyzeteket, mert akkor tudnak busás haszonnal kecsegtető üzleteket kötni. Szakmai alapvetés, hogy csak akkor tudod jó áron eladni ingatlanodat, ha teljesen tisztázott a helyzete. Mivel ez a tétel világos, mint a nap, nem értem, hogy a hegyvidéki önkormányzat miért határozta el a Lejtő út 28. alatti ingatlan (közkeletű nevén az FVM sporttelep) értékesítését. A telek helyzete többszörösen tisztázatlan, de nem egyértelmű az sem, hogy az önkormányzatnak mi az elképzelése a sporttelep jövőjét illetően.

A kerület egyik legértékesebb részén lévő, hányatott sorsú, 11 ezer négyzetméteres terület az önkormányzaté. Egy reálisnak tűnő értékbecslés szerint nagyjából 700 milliót ér. A jelenlegi helyzetben azonban szinte teljesen lehetetlen, hogy az önkormányzat ennyi pénzt zsebeljen be érte. Ezt nemcsak azért mondom, mert a piacon kizárólag az eladók tülekednek, a vevőket lasszóval kell fogni. A telek zűrös helyzete miatt illúzió, hogy a vágyotthoz közeli árat lehessen realizálni.

De mik is a problémák a sportteleppel? Az egyik a tulajdonjog körüli vita. Egy  korábbi bérlő már évek óta pereskedik az ingatlan tulajdonjogáért. Az elsőfokú bíróság a kerület javára döntött, de jogerős ítélet még nincs. A hivatal munkatársai szerint a perbéli ellenfél igénye teljesen alaptalan, de a per ténye ettől még bizonytalan helyzetet teremt, amit a befektetők szívből utálnak. A másik gond az, hogy az önkormányzat nem döntötte el, milyen szabályozás vonatkozzon a területre. A jelenlegi állapot szerint a terület intézményi besorolású, vagyis ott lakóépületek nem helyezhetők el. A terület kihasználtsága miatt joggal vetődik fel, hogy a telek egy részét lakóövezetbe lehetne vonni. Ennek módját, mértékét az értékesítés előtt érdemes eldönteni, mert egészen más egy lerobbant sporttelep és egy építési telek piaci értéke.

A fenti érveket elmondtam a testület ülésén, de senkit sem sikerült meggyőznöm. A jelenlevők többsége, szám szerint 16 képviselő arra szavazott, hogy 700 millió forintos áron jelöljük ki értékesítésre az ingatlant úgy, hogy a vevőt kötelezzük a rossz állapotban lévő épületek lebontására, ugyanakkor a kerület vállalja, hogy a terület mintegy felét az értékesítést követően lakóövezetbe vonja, a többi marad intézményi besorolású.

Csak tudnám, mi járt a fejükben, amikor az igen gombot megnyomták!

Azt írja az újság, hogy Pokorni képviselő szerint Kövér László és Áder János is kiváló jelölt az államfői pozícióra. „Mindkettőt barátjának tudhatja, így jó lelkiismerettel tud majd dönteni – fűzte hozzá.” Nem hittem a szememnek, de a TV-ben is ezt mondta.

Vajon mire gondolhat a képviselő úr, amikor ilyeneket mond? Személyes ismeretségünk alapján úgy tartom, hogy átlagon felüli politikai tapasztalata a demokratikus értékeket tiszteletben tartó gondolkodással párosul. (Még mielőtt ellenkezne a kedves olvasó, a parlamenti szavazógépben való úgyszólván kritikátlan részvétele ennek az állításnak szerintem is ellentmond. A kerületben tanúsított magatartására alapozom véleményemet.) Tudja jól, hogy a köztársasági elnökkel szembeni egyik legfontosabb elvárás, hogy „kifejezze a nemzet egységét”. Megeszem a kalapom, ha Pokorni képviselő bármelyik szóban forgó úrról azt gondolná, hogy megfelel ennek a kritériumnak. Azt is kötve hiszem, hogy azokkal értene egyet, akik a nemzetet azonosítják a FIDESZ híveivel. Biztos vagyok abban is, hogy a képviselő úr szét tudja választani a politikát a barátságtól. A két urat barátjának nevezi, ami a magánügye, de nem hiszem, hogy a többi barátját is alkalmasnak tartaná arra, hogy államfő legyen belőlük.

Két eset lehetséges. Vagy rosszul ítélem meg Pokorni képviselőt és a fentiek köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Ha ez így lenne, nemcsak a tévedésem fájna, hanem az is, hogy a kerületi tevékenysége során nem az igazi arcát mutatja. Ha viszont jól tudja, hogy barátai nem felelnek meg az elnökség kritériumainak, akkor az idézett nyilatkozatában nem mondott igazat. Nem tudom, melyik eshetőség rosszabb.

Azt gondolom, hogy a képviselő úr tisztában van a szóba hozott jelöltek alkalmatlanságával, de pártja, pontosabban Népünk Nagy Vezetője iránti lojalitásból mondja, amit mond. Ebben az esetben nagyon rossz lehet neki. Rossz lehet hasadt lélekkel élni. Sajnálom érte. Ő tudja miért jó ez neki.

„Csak a szél, aludjatok” mondja a vele egy ágyban összebújva fekvő, a kinti zajokra álmukban is figyelő gyermekeinek az anya, amikor azok felriadnak: „Itt vannak!”. Sajnos tévedett.

Kemény film Fliegauf Bencéé. Film a javából, mert nem pergő dialógusokkal, sokkal inkább képek sorozatával mutatja meg egy a falu szélén, a társadalom peremén élő család egyetlen napjának önmagában nem túl izgalmas történetét. A városi középosztály számára szinte elképzelhetetlen nyomorúságukat, kitaszítottságukat már megszokták, de az ismeretlen gyilkosoktól való félelem új és elfogadhatatlan, miként a tehetetlenség is.

Nagyszerűen kiválasztott amatőr szereplők alakítják a főszereplő család tagjait. Érdekes megoldás, hogy csak a mellékszereplők között találni „igazi színészeket”. De mindez nem fontos. A lényeg a borzongató valóság, melynek kiváló ábrázolása a film. A hivatalosságok számon kérik ugyan rajta a tényszerűséget. Lehet, hogy tévedésből teszik, mert azt gondolják, a Csak a szél dokumentumfilm, bár én inkább attól tartok, hitelteleníteni szeretnék ezt a nagy erejű alkotást, mert attól tartanak, hogy rossz fényt vet az országra. A tükörre neheztelnek, nem a valóságra.

Az anyát alakító roma fiatalasszony nyilatkozta, hogy a gyilkosságok idején ő is rettegett. Mikor a gyilkosokat elfogták, abban bízott, hogy végre megváltozik valami. Még mindig reménykedik.

Tessék moziba menni és megnézni!