Magamról

Közgazdász vagyok, éppen túl a hatvanon. Négy évtizede szerelmes ugyanabba a lányba, aki három szép, okos és felelősségteljes, immár felnőtt gyermekünk anyja, és két tündéri unokánk nagyija. Nem mellesleg 2010-től 2014 őszéig képviselő voltam szülőföldemen, a Budapest XII. kerület (Hegyvidék) önkormányzatában. Sok vívódás után, 2013 februárjában sokadmagammal elhagytam az LMP-t és új pártot alapítottunk, Párbeszéd Magyarországért néven. Ebben a blogban időről-időre megírom, hogyan látom a világot. Írok színházról, filmről, politikáról, helyi ügyekről és minden másról, ami érdekel. Remélem, nem csak engem.

A Reichstag? De miért?

A fenti képen látható Reichstag a mai formájában csodálatos szimbólum-együttes. Először is azért, mert egy rosszhírű régi épületet úgy korszerűsítettek, hogy visszanyerte funkcióját és megtarthatta formáját. Másodszor azért, mert a tiszta üveg kupola tükörrendszere beviszi a nap fényét az ülésterembe. Harmadszor, de nem utolsósorban pedig azért, mert a kupola látogatói felülről láthatnak rá a képviselők munkájára. Valószínűleg nemcsak arányai, hanem a szimbolikája miatt is gyönyörű. Teljesen odavagyok érte.

Aktualitások

2014. október 7-én, kedden, 17 és 18 óra között a ciklus utolsó képviselői fogadóóráját tartom a Café Bagatelle-ben. Minden kedves engem felkereső választópolgár vendégem egy kávéra, vagy teára és egy süteményre. Előzetes bejelentkezés: sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu

Cím: 1126 Budapest, XII. kerület Németvölgyi út 17.

 

Írjon nekem!

Ha szeretné velem felvenni a kapcsolatot, írjon egy e-mailt a sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu címre. Nem ígérem, hogy megoldom a problémáját, de azt igen, hogy biztosan válaszolok.


Kákán csomót

2012.09.23. 21:09 Sipos Péter

Talán csak az újszülöttek nem ismerik a szakállas viccet arról, hogy miként lehet a kákán csomót keresni. Az ő kedvükért: olcsón kell venni és drágán eladni. Egy csomót veszíteni egy kicsit bonyolultabb, de ha egy önkormányzatról van szó, a lehetőségek…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

1 komment

Címkék: út 13 ingatlanalap György Hegyvidék First Kft Pokorni Zoltán Hegyhát Mitnyan CHEROLE Fund

Meg nem bánt bűnök

2012.09.15. 15:29 Sipos Péter

Nem jó film Cserhalmi Sáráé. Még mindig érzékeny  témát dolgoz fel, viszonylag ritka szemszögből. Az egykori besúgott érzelmei mellett bepillanthatunk a téglává lett barát életébe, gondolataiba. Megérthetjük, hogy ez sem fekete-fehér, nincsenek abszolút igazságok. Erkölcsi…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: film besúgó György János Sára Cserhalmi Derzsi

Vukán, a zene

2012.06.16. 16:41 Sipos Péter

Csütörtökön adták át a Hegyvidék Díszpolgára címet Vukán Györgynek. Aki – mint például én – unalmas köszöntők sorára számított, annak csalódnia kellett. Kellemes csalódás volt. Vukán nemcsak zseniális zenész, közvetlen ember, aki – bár láthatóan meghatódott –…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: díszpolgár György Hegyvidék Vukán

süti beállítások módosítása