Az elmúlt hetek nagy eseménye a Hegyvidéken, hogy jelentős médiafelhajtás keretében az önkormányzat száz korszerű, egyedileg tervezett kutyaürülék-gyűjtő edényt állított fel. Eközben a Városmajori Gimnáziumban a pénzhiány miatt elbocsátott portásokat a tanulók helyettesítik.
Hogy kerül a kutya kaki az iskolapadra? Az időbeli egybeesés az oka, hogy egy lapon emlegetjük a két dolgot. A Városmajori Gimnáziumban az idők kezdete óta portások teljesítenek szolgálatot. Ennek nemcsak az az oka, hogy egy nagy park szélén, egy forgalmas út mentén áll az iskola épülete, de az is, hogy kora reggeltől késő estig nyitva van a ház a tanulók számára és a délutáni rendezvények miatt. Kezdetben az iskola alkalmazta az őröket, de az utóbbi években az önkormányzat által szerződtetett cég emberei vigyáztak az iskolában felhalmozott értékekre. Az idei költségvetésben az őrzésre nem jutott pénz, a cég megbízása ezen a héten megszűnik. Délelőtt a gyerekek ülnek majd a portásfülkében, este pedig az utolsó bekapcsolja a riasztót. Az igazgató ezentúl esti imájába belefoglalja az iskola biztonságáért szóló fohászt is. A szülői munkaközösség gyűjtést szervez: havi 5.000 forintot kér a szülőktől a portások évi tízmilliós költségére.
Még nem tudni, hogy a vérprofi kutyakaki-kampány mennyibe került. Csak a száz kuka ára volt annyi, amennyiért eddig egy éven át őrizték a gimnáziumot. A kampányt szervező cég állítólag nagyon kedvezményesen dolgozott, az edényeket a Moholy-Nagy Egyetem hallgatói grátisz tervezték, a szponzorok (a kutya-féreghajtót előállító gyógyszergyártól az ügyben ismeretlen érdekeltségű Magyar Villamos Művekig) jelentős összeggel járultak hozzá a felhajtás költségeihez. Az illetékesek azt ígérik, hogy rövidesen tisztán láthatjuk majd, mibe került a kerület polgárainak a kutyaszar elleni látványos akció.
Addig is örülhetünk, hiszen jelentősen nőtt az esélye annak, hogy a Városmajori Gimnáziumba esetleg besurranó tolvaj lába mentes lesz a kutyapiszoktól és nem hagy bűzös nyomot maga után. Abba pedig ne is gondoljunk bele, hogy vajon mi mindent vesznek majd még el az eddig kiválóan működött kerületi oktatástól!