Csütörtökön adták át a Hegyvidék Díszpolgára címet Vukán Györgynek. Aki – mint például én – unalmas köszöntők sorára számított, annak csalódnia kellett. Kellemes csalódás volt. Vukán nemcsak zseniális zenész, közvetlen ember, aki – bár láthatóan meghatódott – elfogódás nélkül élvezte az ünneplést, de főként a zenélést. Mert ez lett a lényeg. Hol ő, hol társai, hol pedig együtt zenéltek. Együtt, egymásnak és nekünk.
A számos zenedarab között elhangzott egy írás Müller Pétertől Vukánról. Zseniális, lélekbelátó, kedves sorok. Sajnos nem találtam meg az interneten, pedig szívesen idéznék belőle. A legszebb gondolat talán az volt, hogy Vukán igazából csak akkor létezik, amikor zenél, különben csak van itt közöttünk. Ha nem is igaz teljesen – jól hangzik.
Megindító, felejthetetlen este volt. Köszönöm.
