„Csak a szél, aludjatok” mondja a vele egy ágyban összebújva fekvő, a kinti zajokra álmukban is figyelő gyermekeinek az anya, amikor azok felriadnak: „Itt vannak!”. Sajnos tévedett.
Kemény film Fliegauf Bencéé. Film a javából, mert nem pergő dialógusokkal, sokkal inkább képek sorozatával mutatja meg egy a falu szélén, a társadalom peremén élő család egyetlen napjának önmagában nem túl izgalmas történetét. A városi középosztály számára szinte elképzelhetetlen nyomorúságukat, kitaszítottságukat már megszokták, de az ismeretlen gyilkosoktól való félelem új és elfogadhatatlan, miként a tehetetlenség is.
Nagyszerűen kiválasztott amatőr szereplők alakítják a főszereplő család tagjait. Érdekes megoldás, hogy csak a mellékszereplők között találni „igazi színészeket”. De mindez nem fontos. A lényeg a borzongató valóság, melynek kiváló ábrázolása a film. A hivatalosságok számon kérik ugyan rajta a tényszerűséget. Lehet, hogy tévedésből teszik, mert azt gondolják, a Csak a szél dokumentumfilm, bár én inkább attól tartok, hitelteleníteni szeretnék ezt a nagy erejű alkotást, mert attól tartanak, hogy rossz fényt vet az országra. A tükörre neheztelnek, nem a valóságra.
Az anyát alakító roma fiatalasszony nyilatkozta, hogy a gyilkosságok idején ő is rettegett. Mikor a gyilkosokat elfogták, abban bízott, hogy végre megváltozik valami. Még mindig reménykedik.
Tessék moziba menni és megnézni!
