Magamról

Közgazdász vagyok, éppen túl a hatvanon. Négy évtizede szerelmes ugyanabba a lányba, aki három szép, okos és felelősségteljes, immár felnőtt gyermekünk anyja, és két tündéri unokánk nagyija. Nem mellesleg 2010-től 2014 őszéig képviselő voltam szülőföldemen, a Budapest XII. kerület (Hegyvidék) önkormányzatában. Sok vívódás után, 2013 februárjában sokadmagammal elhagytam az LMP-t és új pártot alapítottunk, Párbeszéd Magyarországért néven. Ebben a blogban időről-időre megírom, hogyan látom a világot. Írok színházról, filmről, politikáról, helyi ügyekről és minden másról, ami érdekel. Remélem, nem csak engem.

A Reichstag? De miért?

A fenti képen látható Reichstag a mai formájában csodálatos szimbólum-együttes. Először is azért, mert egy rosszhírű régi épületet úgy korszerűsítettek, hogy visszanyerte funkcióját és megtarthatta formáját. Másodszor azért, mert a tiszta üveg kupola tükörrendszere beviszi a nap fényét az ülésterembe. Harmadszor, de nem utolsósorban pedig azért, mert a kupola látogatói felülről láthatnak rá a képviselők munkájára. Valószínűleg nemcsak arányai, hanem a szimbolikája miatt is gyönyörű. Teljesen odavagyok érte.

Aktualitások

2014. október 7-én, kedden, 17 és 18 óra között a ciklus utolsó képviselői fogadóóráját tartom a Café Bagatelle-ben. Minden kedves engem felkereső választópolgár vendégem egy kávéra, vagy teára és egy süteményre. Előzetes bejelentkezés: sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu

Cím: 1126 Budapest, XII. kerület Németvölgyi út 17.

 

Írjon nekem!

Ha szeretné velem felvenni a kapcsolatot, írjon egy e-mailt a sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu címre. Nem ígérem, hogy megoldom a problémáját, de azt igen, hogy biztosan válaszolok.


Adok-kapok

2013.06.14. 22:08 Sipos Péter

A hegyvidéki képviselő testület május végi ülése velünk kezdődött és végződött, de nem emiatt tartott majdnem este kilencig. Sok fontos téma volt napirenden, és szinte mindegyikkel kapcsolatban komoly vita folyt, még ha ez a hivatalos tudósításból nem olvasható ki. Kedves…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: költségvetés zárszámadás Hegyvidék Önkormányzat Képviselő-testület

Februári csörték

2013.03.18. 21:48 Sipos Péter

A hegyvidéki képviselő-testület február utolsó napján ülésezett. Sajnos aznap külföldön voltam, így nem tudtam részt venni. Beszámolóm az előterjesztéseken, és Püspöki Gábor képviselőtársam jegyzetein alapul. Az első vitás napirendi pont a személyes gondoskodást…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: költségvetés bölcsőde parkolási díj Hegyvidék képviselő-testület Önkormányzat

Év végi hajrá

2012.12.16. 18:28 Sipos Péter

A hegyvidéki képviselő-testület megtartotta ez évi utolsó ülését. Sok vita, kemény belemenés nem volt, mindenki elmondta a magáét, a többség pedig döntött. Az ülés zárt részéről csak annyit, hogy hosszú idő után végre lett a szabályoknak is megfelelő alkalmas jelölt a…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: önkormányzat képviselő költségvetés szobor testület Hegyvidék Károly Mindszenty Koós

Testületi pengeváltások

2012.09.29. 21:46 Sipos Péter

Az elmúlt csütörtökön ülést tartott a Hegyvidéki képviselő-testület. Az alábbiakban beszámolok az érdekesebb témákról, döntésekről, és még egy ügyről, ami lekerült a napirendről. Arról már korábban is hallottam, hogy a Fogas alsó végállomását szeretnénk a Moszkva…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

9 komment

Címkék: költségvetés Hegyvidék Önkormányzat iskolaállamosítás Fogaskerekű

Kinek fütyöl a fülemile?

2012.06.13. 22:50 Sipos Péter

Az azóta már megoldódott net-elvonás miatt csak most tudok beszámolni a Hegyvidéki Önkormányzat legutóbbi testületi üléséről. A szokásosnál kevesebb téma volt, főleg az ellenzéki hozzászólások miatt mégis elhúzódott az ügyek tárgyalása. Nem szeretném az olvasót minden…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: önkormányzat költségvetés ülés tábor nyári hegyvidék úti testületi Fülemile

Pénz, pénz, pénz

2012.03.21. 14:44 Sipos Péter

Az idei kerületi költségvetés testületi vitájából kimaradtam, de az előkészítő bizottsági ülésen alaposan végigbeszéltük a témát, így elég pontos képem van arról, mi várható idén a kerület gazdálkodásában. A hegyvidéki önkormányzat idei költségvetése a…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: önkormányzat megszorítás költségvetés kiadás bevétel 2012 Hegyvidék

Ki mint vet

2011.02.11. 00:21 Sipos Péter

A Hegyvidéki önkormányzat képviselő-testülete a jövő héten tárgyalja és papírforma szerint el is fogadja az idei költségvetést. A héten a pénzügyi bizottság megtárgyalta és elfogadásra ajánlotta a tervezetet. Az ülés főleg miattam nyúlt hosszúra. Munkás életem nagy…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

3 komment

Címkék: önkormányzat költségvetés hegyvidék ingatlanspekuláció

Forrásmegosztás

2011.01.20. 23:32 Sipos Péter

Már a kifejezésben is van valami szexi: megosztani a forrást. Huh … Ezekben a hetekben a kerületi önkormányzatok illetékes bizottságai véleményezik a főváros javaslatát arról, hogy a befolyó adóbevételeket miként osztják fel a főváros központi költségvetése és a…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: önkormányzat költségvetés adók forrásmegosztás

Benne vagyok az újságban!

2010.12.17. 18:38 Sipos Péter

Megjelent a Hegyvidék című önkormányzati újság legújabb száma. A képviselő-testület üléséről szóló – egyébként korrekt – tudósítás az eufemisztikus „óvatos költségvetési tervezés 2011-re” címet viseli. Imádom az ilyen címadási technikát!…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: cikk újság költségvetés adósság hegyvidék 2011

Mondtam már, hogy pofa be!

2010.12.11. 23:02 Sipos Péter

A művi terhesség-megszakítás (abortusz) elvégzéséhez az egészségbiztosító méltányosságból támogatást adhat, esetenként a beavatkozás teljes költségét is átvállalhatja. A 2010. évi költségvetési törvény erre a célra 1,6 milliárdot irányzott elő. A korábbi évek…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: költségvetés abortusz egészségbiztosító terhesség megszakítás

süti beállítások módosítása