Sipos Péter blogja

Egy módos urat visznek lélekszakadva orvoshoz. Hörög, fuldoklik, halszálka akadt a torkán. A doktor gyakorlott mozdulattal kapja ki a csontot a páciens szájából, aki hálálkodva kérdezi, mennyivel tartozik. Adja a tizedét annak az összegnek, amit nekem szánt, amikor még benn volt a szálka – szólt az elmés válasz.

Valamiért ez az anekdota jár a fejemben a múlt csütörtöki – immár szokásosnak nevezhető – médiatüntetés óta. Az egyik szónok azt fejtegette, hogy mennyire megszoktuk a sajtó szabadságát és mennyire felindultunk amiatt, hogy veszély fenyegeti a független tájékoztatást. Érdekes dolog ez. Csak akkor jövünk rá, milyen jó egészségesen, ha valami bajunk esik.

Igazat adok Bodó Balázsnak, hogy voltaképpen hálásnak kell lennünk a jelenlegi kormánynak, mert rákényszerít arra, hogy megtanuljunk küzdeni az elvenni szándékozott sajtószabadságért. Meg kell ismernünk politikai harc módszereit és eszközeit, rá kell jönnünk, hogy szövetségeseket kell keresni és együtt kell fellépni a változás érdekében. A siker érdekében együtt kell tudni működni olyanokkal is, akikkel egyébként nem szeretnénk egy gyékényen árulni. Tudatosítani kell, hogy időre, energiára, bátorságra és pénzre is szükség van ahhoz, hogy ellenállásunk sikerre vezessen.

Csönd van. A dudva, a muhar,

A gaz lehúz, altat, befed

S egy kacagó szél suhan el

A nagy Ugar felett.

Ady Endre: A magyar ugaron

A Pintér Béla daraboknak sajátos ívük van. A Tündöklő középszer is valahol a valóság és a fikció határán kezdődik, csak néhány perc után értjük meg, hogy egy színtársulat próbáját látjuk. Csupa középszerű színész és egy nagyravágyó, de tehetségében megrekedt rendező. Egymással kegyetlen emberek, kegyetlenül közepes képességekkel. Aztán egyszer csak kiderül, hogy egyikük adottságai kimagaslóak. Ezt nem lehet sokáig tűrni.

A szándékoltan amatőr rímekbe szedett szöveg szokás szerint pontos. A színészek – bár mintha mindannyian kissé fáradtabbak lennének a megszokottnál – jók, mint mindig. Sokat nevettünk, pedig nem vidám darab. Megér egy estet, csak időben kell jegyet igényelni.

Amióta az eszemet tudom, azt látom, hogy honfitársaim az őket nyomasztó honi gondok megoldását rendre valamilyen külső erőtől várja. Ha visszatekintünk az ország történelmére, ez nem is annyira furcsa. Az elmúlt századokban mindig ki voltunk szolgáltatva valamely közeli nagyhatalomnak és a változás legtöbbször az volt, hogy az egyik uralmát felváltotta egy másiké. A lázadozók – ha egyáltalán voltak – általában pórul jártak, csak azok bízhattak a sikerben, akik külső erők támogatását  is bírták. Ilyen helyzetben érthető, hogy az ellenállás lényege általában nem a hatalmon lévők elűzése, hanem kijátszása volt. Talán erre vezethető vissza az is, hogy a szabályok betartása nem az erősségünk, és az is hogy össznépi játék a törvények megkerülése az élet minden területén.

Nehéz megszabadulni a régi reflexektől. Bár egyre többen beszélnek felháborodottan a magánnyugdíj-pénztári pénzek lenyúlásáról, a médiatörvényről és a forradalmi többség egyéb hajmeresztő intézkedéseiről, még sincs nyoma valamiféle tömeges elégedetlenségnek. A média nagy kéjjel közli a külföldi orgánumok és politikusok újabb és újabb, az ország vezetését elmarasztaló kijelentéseit. Részletesen taglalják, hogy az EU egyes szervei miként fogják majd elmarasztalni a kormányt, és azt is, hogy már Amerikában is rosszallóan beszélnek arról, mi is folyik nálunk. Kárörvendő tudósításokat olvashatunk arról, hogy melyik miniszterünket fogadták itt, vagy ott rangon alul, hogy hol szégyenítették meg ismét képviselőinket, vélhetően a kormány viselt dolgai miatt.

Fontos, hogy milyen a hírünk a világban, de nem gondolhatjuk komolyan, hogy más fogja megoldani a bennünket kínzó problémákat. Lehet, hogy a hibás politika miatt Magyarország átmenetileg kiiratkozik azokból a klubokból, ahova minden józanul gondolkozó és az ország javát akaró ember tudni szeretné, de ezek a büntetések mindannyiunknak fájni fognak, a legkevésbé azoknak, akik miatt megtörténik, ha megtörténik. De ne gondoljuk, hogy az EU vagy más közösség annál többet, hogy a minimálisra csökkenti az érintkezési felületeket, többet tesz a mi érdekünkben. Ha mi magunk nem vesszük kézbe a dolgokat, akkor nem fordulnak jobbra a dolgok.

Elképedve olvastam a hírt, hogy a Kedves Vezető facebook-os oldalának látogatói közül többen tiszteletlenséggel vádolták a X-faktor nyertesét, mert az Orbánnál tett látogatása alkalmával ülve társalgott az álló miniszterelnökkel. Az eseményt megörökítő képeken a miniszterelnök láthatóan feszült. Nekem úgy tűnt, hogy alig várja, hogy ez az őt egyáltalán nem érdeklő pali elhúzzon, de tudja, hogy a találkozó propaganda szempontok miatt fontos. Vendége nem veszi az adást, valószínűleg boldog, hogy találkozhat a Nagy Emberrel és ki se fogy a szóból.

Igazából akkor borzadtam el, amikor a látogatói bejegyzéseket kezdtem olvasgatni. Néhány gyöngyszem: „Végre nem gépről megy a Himnusz, nagyon szépen énekelte Csaba! Fiatal tehetségeket díjazott O.V. személyesen, a Parlamentben..stb.EZ a Hír!!Megható és szép, évek óta ilyen nem volt, még a tavasz is jobb kedvvel fog egy új érában ránk köszönteni!”; „Vegre nem csak a pocakos politikusokrol vannak fotok :) Bar Csabanak illemtanbol van meg mit behoznia, azert kedves Miniszterelnok Ur, nagyon koszonjuk a fotokat! :))”. A többit itt.

Engem mindig megrémiszt a kritikátlan rajongásnak ez a foka. Remélem, nemcsak nekem idegen a feltétlen odaadás.

Már a kifejezésben is van valami szexi: megosztani a forrást. Huh …

Ezekben a hetekben a kerületi önkormányzatok illetékes bizottságai véleményezik a főváros javaslatát arról, hogy a befolyó adóbevételeket miként osztják fel a főváros központi költségvetése és a kerületek között. Erről a kérdésről külön törvény szól, szabályozva a szempontokat és számítási módszereket. Azokról a bevételekről van szó, melyeket adó formájában a fővaros szed be (ilyen elsősorban az iparűzési adó) illetve a központi költségvetés oszt le (ilyen például a személyi jövedelemadó egy része, melyet az adózók lakhelyéül szolgáló települések kapnak meg). Ezeket a pénzeket bonyolult metódus szerint osztják meg a főváros és a kerületek között, nagyjából fele-fele arányban.

A Hegyvidék Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága a helyzet komolyságához illő buzgalommal tárgyalta a témát. Igyekeztünk megérteni az elosztás módját és gyakorlatát, majd áldásunkat adtuk a javaslatra. Csak azt nem tudtuk meg, hogy mi történik abban az esetben, ha ne adj’ Isten, ha nemtetszésünket fejezzük ki.

Tegnap éles vita volt az Európai Parlamentben. A témát mindenki unalomig ismeri. Érdemes a dolgot a retorika szempontjából is értékelni. A nap fénypontja szerintem Cohn-Bendit szenvedélyes beszéde volt. Nemcsak a francia nyelv számomra varázslatos hangzása nyűgözött le, hanem a temperamentumos előadás és az a nagyszerű ív is, melyet leírt. Nem csoda, hogy Szeretett Vezérünk a dühtől rekedt hangon válaszolt. Üzenete egyszerű, logikája jól ismert. Ha engem támadtok, Magyarországot támadjátok. Nem magamat, hazámat védem. L’etat c’est moi, mint tudjuk.

Szombat este a Katona József Színház kamaraszínházában, a Kamrában, Veiszer Alinda beszélgetett Fullajtár Andreával. Fullajtár az egyik kedvencünk. Zseniális. Lehet, hogy elfogult vagyok, de nem láttam még rossznak. A beszélgetés jó hangulatú, izgalmas volt. Veiszer felkészült, okosan, érzékenyen kérdező. Rövid, lényegretörő kérdéseket tesz fel, nagyon figyel partnerére, ügyesen irányítja a beszélgetést, és közben nem helyezi magát előtérbe. Sok tapasztalt kollégája tanulhatna tőle.

Volt a beszélgetésnek egy momentuma, mely engem azóta is foglakoztat. Egy ismerős, aki szintén ott volt – mint az LMP prominensét – meg is keresett emiatt. A 2009-es Európa Parlamenti választásokon a művésznő az LMP listáján a 21. volt. A beszélgetésen úgy emlékezett vissza, hogy megkérdezése nélkül került fel neve a listára és emiatt a párt vezetői egy nagy csokor virággal bocsánatot is kértek tőle. Ő az egészből azt következtetést vonta le, hogy mégsem lehet más a politika.

Még nem volt lehetőségem az illetékeseket megkérdezni arról, hogy ők hogyan emlékeznek, de néhány dolognak utánajártam. Az LMP 2009. februári – szerintem nagyon kedves – kampányfilmjében, több más művésszel és újságíróval együtt, Fullajtár Andrea is szerepel. Ismerve a párt anyagi helyzetét és az ő habitusát, biztosan nem díjazás fejében vállalta, hogy arcát adja a kampányhoz. A párt listáját a választási bizottság nyilvántartásba vette. A regisztráció természetes feltétele, hogy a jelölt a jelölést írásban elfogadja.

A beszélgetés során a színésznő azt mondta, hogy ő nem is tudott arról, hogy jelölték. Valószínű, hogy rosszul emlékszik. Azt gondolom, azért igyekszik törölni emlékezetéből akkori kiállását a párt mellett, mert most már nem szívesen vállalja, hogy annak idején elkötelezte magát emellett a formáció mellett. Én úgy gondolom, hogy ezen nem neki, hanem az LMP-nek kell elgondolkoznia.

Tegnap este ott voltunk a Kossuth téren, hogy nyomatékot adjunk annak a követelésnek, hogy vonják vissza az új média törvényt. Az elmúlt egy hónap legnépesebb gyűlése volt, jó, elszánt hangulatban. A szervezők – ahhoz képest, hogy kezdők, és minden párttámogatást visszautasítottak – felkészültek voltak. A hangosítás még mindig nem volt professzionális és hosszabb is lehetett volna a rendezvény. Voltam már olyan gyűlésen, ahonnan eljöttem, mert a felszólalók sora nem akart véget érni. Nem ezt vágyom vissza, de meg kell tanulni, hogy ha a város minden részéről összegyűlnek az emberek, akkor nem elég egy félórás program.

Arra is jók az ilyen tüntetések, hogy számos régen látott ismerőssel lehet találkozni, összefutni. Bár ha így megy, ezek a találkozások nem is lesznek olyan ritkák. Én a gyűlések alatt nem álldogálok egy helyben, hanem körbejárom a területet és konstatálom, kiket is ismerek a jelenlévők közül. Most is sokakkal üdvözöltük egymást.

Egy gondolat bánt engemet. A tüntetés szervezői – akár a korábbi megmozdulásokéi – határozottan elzárkóztak a pártoktól és ideológiáktól. Sejtem, hogy az első a korábbi kormánypártoknak szól, hiszen az ő támogatásuk hiteltelenné tenné a tüntetést. Nem véletlen, hogy a Legfelső Hely szócsöve rögtön az ellenzéki pártok ármánykodásának láttatta a megmozdulást. Jó lenne, ha pártocskám, az LMP megtalálná a módját annak, hogy az ilyen megmozdulásokban aktívabban vehesse ki részét, hiszen talán az egyetlen parlamenti tényező, amely hitelesen képviselheti ezeket a célokat.

Találkozunk még.

Sokan törik a fejüket, maradjanak-e magánnyugdíj-pénztári tagok, vagy engedjenek a kormány szelídnek nem mondható késztetésének, és lépjenek vissza az állami nyugdíjrendszerbe. Aki azt állítja, racionális döntést lehet hozni, az egyéb huncutságokra is képes. Persze lehet alapos számításokat végezni, de ezek mindegyike számos feltételezésen alapul, melyek viszont már rendkívül bizonytalanok.

Ha elhisszük, hogy minden így marad, ahogy a szabályok most szólnak, szinte nincs senki sem, akinek megérné az állami rendszerben maradni. De ki tudja garantálni, hogy a jelenlegi előírások nem változnak. Sejthetjük-e, hogy miként dönt az Alkotmánybíróság, vagy mit tesznek/tehetnek a következő kormányok. Lesz-e valóban lehetőségük arra, hogy visszaadják a magánnyugdíj pénztári tagok most einstandolt vagyonát? Lehet-e megalapozottan prognosztizálni a megmaradó pénztárak működését, hozamait? De azt sejti-e bárki most, hogy az állami nyugdíjazás szabályai hogyan alakulnak majd akkor, amikor a mai huszonévesek készülnek nyugdíjba?

A kormány egyik kezében korbács („kiiratkozol a nemzeti kockázatközösségből”), a másikban mézesmadzag („az állam garantálja a nyugdíjak értékállóságát”). Vajon ez utóbbira bátran vehetünk-e mérget? Aki nem értője a témának, az is elgondolkozhat azon, hogy akár az elmúlt tíz évben mennyit változtak a nyugdíjszabályok. A mi korosztályunk 5-10 évvel öregebben mehet majd nyugdíjba, mint szüleink. A nyugdíjak kiszámítási módja – folyamatosan a nyugdíjba vonulók kárára – többször is jelentősen változott, de a nyugdíj valorizálási szabályai is hasonlóképpen romlottak, legalábbis a járadékosok szemszögéből. Mindennek természetes demográfiai okai vannak. Kevesebb aktív adófizető tartja el a növekvő nyugdíjas tömeget. Semmi ok sincs annak feltételezésére, hogy ez a tendencia megváltozzon, így az állami nyugdíjra pályázók nem számíthatnak arra, hogy pont az ő öregkorukra jön el a Kánaán.

Akinek pedig az előző fejtegetés túlságosan elméleti lett volna, nézze meg, hogy a Fülkeforradalmi Kormány hol kívánja kezdeni a spórolást. Aki arra gondol, hogy nem az állami nyugdíjakon, az most kivételesen téved. (Egymás között szólva: Legfelsőbb Helyen teljesen tökkelütöttnek képzelik a zembereket. Miközben arra presszionálják a népeket, hogy válasszák a biztos állami nyugdíjat, látványosan belerondítanak a rendszerbe. Persze mindennek az oka a karvalytőke. Amiatt kell ezt is, mert nagyon várják már a kiadáscsökkentést, ami persze egyáltalán nem értelmetlen megszorítás.)

Eredményes latolgatást, fiatalok!

A médiatörvény sokaknál kiverte a biztosítékot. A hazai visszhang azonban kismiska ahhoz képest, ahogyan a külföld reagált az ügyre. Mintha ez lett volna az a csepp a pohárban, ami ráébresztette a világot arra, Magyarország rossz felé halad. (Formás kis képzavar: egy ébresztő csepp …)

Itthon a külhoni hangzavarhoz képest majdnem csend van. A sajtó egy része tiltakozik, a pártok az Alkotmánybírósághoz fordulnak, némely civilek szigorúan pártsemleges tüntetéseket szerveznek, de elemi felháborodás nem érzékelhető. Valaki azt mondta, hogy csak akkor törne ki a balhé, ha a Barátok közt-et tiltaná be Szalai Annamária és csapata. Ennél pedig valószínűleg több eszük van.

De vajon tényleg hidegen hagyja a zembereket a sajtó korlátozása, a tájékoztatás nehezítése? Azt hiszem, nem, csak működésbe léptek a régi reflexek. Ha a hivatalos csatornákon keresztül nem lehet hiteles hírekhez jutni, beszerezzük azokat alternatív forrásokból. Ez az internet korában nem akkora varázslat, mint harminc évvel ezelőtt. A hatalom – a maga ostobaságával együtt – pedig le van tojva.

Pedig nem lenne baj, ha a hatalmasok látnák, nemcsak a „tájékozatlan, profitját féltő” külföld lázad a honi viszonyok miatt, hanem itthon is vannak sokan, akik elégedetlenek. Ezért megyek el én is pénteken a civilek szervezte tüntetésre.