Sipos Péter blogja

Van úgy, hogy egy jó gondolat megvalósulása azzal jár, hogy mindenkinek rosszabb lesz. Így van ez most a hegyvidéki okmányirodával, amelyik jól bevált helyéről, a kerület közepéről a szélére, a Krisztina körútra költözik. Az okok egészen magas helyen keresendők.

A múlt heti testületi ülés napirendjén nem volt sok izgalmas téma. Bölcsőde és óvoda vezetők kinevezése és egy területhasználati díjat nem fizető virágárus alaptalan fellebbezésének elutasítása, Vígh Tamás szobrász emléktáblájáról szóló döntés és a többi téma tárgyalása is csendes egyhangúságban zajlott.

A Fővárosi Kerületi Hivatal kialakításáról szóló megállapodás jóváhagyása című napirendi pontnál élénkült fel a vita. Mint talán mindenki előtt ismert, az önkormányzatok egyes igazgatási funkciói a jövő év elején megalakuló járásokhoz kerülnek. Az, hogy például az okmányirodai ügyek, vagy gépjárművekkel kapcsolatos hatósági ügyintézés állami és nem önkormányzati feladattá válik, nem rossz gondolat. Azon már lehetett volna vitatkozni, hogy a gyámügyi, vagy építéshatósági feladatoknak az államosítása mennyire szolgálja az állampolgárok érdekeit, de a Nemzeti Együttműködés Rendszerében az ilyen típusú vélemény-ütközések nincsenek szokásban. A döntés megszületett, a végrehajtás folyamatban. Összességében azt gondolom, hogy az igazgatási feladatok egy részének elvétele az önkormányzatoktól helyes lépés, mert megszabadítja a helyhatóságokat egy sor állami adminisztrációs feladattól és talán a szakértelem koncentrációját is magával hozza. Ráadásul az elképzelések szerint az új hivatalok úgy nevezett egyablakos rendszereiben még többféle ügyet is el lehet majd egyszer intézni. Elvben tehát olcsóbb lenne a bürokrácia, jobb az állampolgároknak nyújtott szolgáltatás. Elvben.

Az eredeti elképzelések szerint Budapesten csak öt járást hoztak volna létre. Ez – ha nem jár az ügyintézési helyek (okmányirodák stb.) számának csökkenésével – takarékos, helyes döntés lett volna. A kerületi kiskirályok azonban kilobbizták, hogy minden kerület külön hivatalt kapjon. Különösebb szakértelem nélkül megjósolható, hogy az új rendszer így végül drágább lesz, mint a régi.

A Hegyvidék esetében azonban nemcsak a többletkiadás, de a színvonal esése is garantált. Nem arról van szó, hogy az okmányirodának az új hivatalhoz átvezényelt kiváló munkatársai ne lennének képesek továbbra is ugyanolyan jól dolgozni, mint eddig. Biztos vagyok abban, hogy állami alkalmazásban is mindent megtesznek majd, hogy ügyeinket gyorsan és jól intézzék. A gond az, hogy az iroda a jól bevált Böszörményi úti helyéről a Moszkva tér mellé, a Krisztina körút 2-4. alá költözik. A kerület közepéről a szélére. Igaz, ez a hely több villamos- és buszjárattal, sőt metróval is megközelíthető, de a megállóktól többet kell oda kutyagolni, parkolni pedig szinte lehetetlen azon a környéken.

Az új helyszín kialakítása sem lesz két fillér, de ez sem számít. Azt sem tudni, mit kezd majd a polgármesteri hivatal az iroda gondosan kialakított eddigi helyével. A lényeg, hogy ne legyen két dudás egy csárdában, két hivatal egy épületben.

Az ellenzéki képviselők berzenkedtek, kifogásaikat hangoztatták, de az előterjesztést a többség elfogadta. Jövőre tehát, kedves kerületi polgárok, az okmányirodai ügyekkel a Széll Kálmán térre kell menni. Amit idáig egy helyen tudtunk elintézni, jövőre már több futkározással jár. Egyelőre úgy tűnik, a Nemzeti Együttműködés Rendszerében nem a hivatal van az emberekért, hanem fordítva. Remélem, nem sokáig tart már.

A svábhegyi szanatórium a hegy egyik legértékesebb épülete. Nem feltétlenül pénzügyi, inkább építészeti értelemben. Ez az ingatlan immár több mint két éve a második leggazdagabb magyar nő, Bolgár Judit és családja egyik cégének tulajdonában van. 2010-ben, még a kormányváltás előtt vették a Semmelweis Egyetemtől meg az akkor már hosszú ideje üresen álló és pusztuló korházat. Most nem foglalkoznék a vásárlás nem megnyugtató körülményeivel. Ezt megtette a Magyar Narancs nemrégiben egy hosszú tényfeltáró cikkében.

Ami engem nyugtalanít, hogy az egykor pompázatos épület, gyönyörű parkjával együtt azóta is az enyészeté. Nem teljesen világos számomra, hogy mi lehet a befektetők célja a szanatóriummal. A tulajdonosváltást követően a helyi sajtóban találgatások jelentek meg arról, hogy vajon gyógyszálló, vagy lakóépület lesz-e itt, de azóta csend van. A területen az érvényes szabályok szerint csak egészségügyi intézmény kaphat helyet. Néhány hónapja felmerült, hogy az önkormányzat módosítsa az ingatlanra vonatkozó beépítési szabályokat, de az előterjesztést visszavonták. A tervezetben az eddigi beépíthetőség növelését kezdeményezték, ami sok szempontból vitathatónak tűnt. Az indítványozott 20 %-os beépíthetőségre a környéken nincs példa, ráadásul félő volt, hogy a szép park is kárát látta volna az újabb épületeknek, arról nem is beszélve, hogy mindez a forgalom nem kívánatos növekedésével is járt volna. Valószínűleg nagyképűség lenne azt képzelni, hogy a javaslathoz benyújtott, kétségeinek tartalmazó kérdéseink miatt vált kínossá az ötlet. Mindegy is. A sajnálatos lényeg, hogy egyelőre az épület pusztul.

A szanatórium épülete 2006-ban helyi védettség alá került. Sajnos volt már példa arra, hogy egy egykoron szép épület védettségét azért kellett megszüntetni, mert a ház összedőlt. Azóta a szabályozás egyértelműbbé vált. Az erről szóló rendelet kimondja, hogy a tulajdonos köteles a „védett érték állapotát megőrizni”, sőt, azt is, hogy „az épületek nem bonthatók el, esetleges pusztulásuk esetén a védett épületet vissza kell építeni”. Azon leszek, hogy ezeknek az előírásoknak érvényt szerezzünk. Ezért úgy gondolom, hogy még időben kötelezni kell a tulajdonosokat a szanatórium épületének helyrehozatalára.

Addig, amíg ez be nem következik, merítsünk erőt az épület avatásakor készült filmhíradó képeiből.

„Doktor úr! Ez a duzzanat nőtt itt az ujjamon. Fáj. Nehezen tudom hajlítani.”

„Csinálunk egy röntgent, aztán meglátjuk!”

„Nővérke! Itt a röntgen-felvétel.”

„Várjon, a kézsebész nemsokára visszajön, megnézi, és megmondja, mi a teendő.”

„Nővérke, már másfél órája várok a kézsebészre, mikor jön?”

„Még legalább egy órát várnia kell rá.”

„Nekem el kell mennem. Ideadná a felvételt? Majd visszajövök, amikor itt lesz a doktor úr.”

„A felvétel a kórházé.”

„De az én kezemről készült!”

„Nem adhatom, az a kórházé.”

„Viszontlátásra!”

„Most elmegy???”

A magánrendelőben készült ultrahang szerint egy apró idegen tárgy okozta a duzzanatot. Fel kell nyitni, ki kell tisztítani. „Rutinműtét” mondta az ultrahangos doki. „Bárhol megcsinálják.” Inkább a magánorvos – gondolja – mint az állami. Kerül, amibe kerül.

Jónevű orvosi magánvállalkozás csillogó-villogó várója. Hostessek, titkárnők, nővérek, mosoly, pénzszag, nyugalom, kényelem. A műtétre vár.

A megbeszélt időpont előtt egy perccel nevén szólítják. Bekísérik a rendelőbe. Az idős orvos csak rápillant.

„Kár hozzányúlni. Úgyis visszanő.”

Bizalmasan közel hajol.

„Tudom, hogy a cég ellen beszélek. Nagyon drága itt egy ilyen kis semmi beavatkozás. Nincs értelme ennyi pénzt fölöslegesen kidobni.”

A páciens hezitál. Zavarja az állapota, rászánta magát és a pénzt is a műtétre, de nem mer ellentmondani. A doki folytatja.

„Tudja, én a …. kórházban vagyok főorvos. Ott ingyen megcsinálom magának ezt a kis műtétet. Várom a jövő csütörtökön. Itt a számom, hívjon. Viszlát!”

„Viszontlátásra, doktor úr!” mondja, de magában már eldöntötte, hogy ehhez a pasashoz nincs bizodalma.

Happy end nincs? De van. Maradt a régi bevált módszer: telefon az ismerősöknek, ki ismer egy jó kézsebészt? Az ajánlott orvos a műtétet rendben elvégzi, a borítékot elrakja. Ahogy már évtizedek óta megszoktuk.

Lázár Kati csaknem két órán keresztül hallgat a Bárka színpadán. Csak a mozdulatai, az arca rezonál. Megfáradt, magányos öregasszony, akinek fontosabb, mit szól a falu, mint az, hogy az övéi boldogok-e. Nem elgyötört öregasszonyt játszik, hanem azzá válik az előadás alatt. Mint ahogy darabbeli fia Mucsi Zoltán is a szemünk láttára válik totálkáros alkoholistává. Ő, akit tanulni Pestre küldtek a szülők, és aki sokra vitte. Egyetemi tanár lett, lakás, feleség, gyerek. Látszat siker, de semmi öröm. Csak a pia segít.

A végső szó – szokás szerint – az anyáé, aki elégedetten nyugtázza, nem kell többé szégyenkeznie. Ő mindent megtett, de nem vigyázhat mindig a gyerekre. Pedig ő szólt.

Gyomorszorító darab, remek előadás. Ajánlom.

Az elmúlt csütörtökön ülést tartott a Hegyvidéki képviselő-testület. Az alábbiakban beszámolok az érdekesebb témákról, döntésekről, és még egy ügyről, ami lekerült a napirendről.

Arról már korábban is hallottam, hogy a Fogas alsó végállomását szeretnénk a Moszkva térre levinni, de csak most tudtam meg, hogy az új felső végállomást a Normafánál tervezik kialakítani. Köztünk legyen szólva, számomra ez utóbbi ötlet eléggé agyamentnek tűnik. Míg az alsó szakasz meghosszabbítása valószínűleg a meglévő villamospálya felhasználásával megoldható, a hegyi részen igen komoly beruházást igényelne a nyomvonal kialakítása, és nem úszható meg jelentős erdőirtás nélkül. A téma azért került terítékre, mert most folyik a koncepció kidolgozása és ennek befejezéséig változási tilalom lép életbe az Olimpia szálló romjaitól a Normafáig húzódó területen.

A testület elfogadta az első félév gazdálkodásáról szóló beszámolót és az idei költségvetés aktuális módosítását is. Mindegyikből az derül ki, hogy az ingatlanértékesítésből várt bevételek nem jönnek (a tervezett több, mint egy milliárddal szemben alig kétszáz millió várható) ezért számos fontos felújítás és beruházás elmarad. Ami viszont nem marad el, az a pénzszórás. Lassan 300 millióhoz közeledik a Mátyás király út 53. alatti épület felújításának költsége. Mint ismeretes itt kap majd helyet a nyári napközi, hogy el lehessen adni a Fülemüle utcai tábor területét. Az átalakítási kiadások azért emelkedtek tovább, mert „a munkálatok elindulását követően az épület folyamatos hasznosítását lehetővé tevő, óvodai vagy iskolai célú működtetésre vonatkozó külső igények jutottak tudomásunkra, amelyek bérleti díj bevételi többletet biztosíthatnának”. A polgármester kérdésünkre elmondta, hogy alapítványi iskolának, vagy óvodának megfelelő lehetne ez a helyszín. Konkrét érdeklődő persze nincs, de költjük a pénzt, hátha valaki kedvet kap, hogy ott rendezzen be egy iskolát. Most úgy is jól megy az alapítványi iskoláknak.

Olyan téma is volt a testület napirendjén, amelynek örülni is lehetett. Az Önkormányzat szerződést köt a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal a Hegyvidéken élő fedél nélküliek reintegrálására. A programba bevont hajléktalanokat szálláshoz, munkához segítik, és lehetőséget biztosítanak számukra, hogy ismét megálljanak a saját lábukon. A munka első eredményeiről egy fél év múlva kapunk tájékoztatást.

Egy izgalmasnak ígérkező, fontos napirend viszont váratlanul elmaradt. Azt talán mindenki tudja, hogy az iskolák jövőre állami kézbe kerülnek. Azt valószínűleg már kevesebben hallották, hogy a nagyobb településektől nem veszik el az iskolaépületeket, de a – pontosan egyelőre még nem körülírt – fenntartói feladatokat is nekik kell elvégezniük. Hogy mi történik az iskolákban (mit tanítanak és hogyan, ki lesz az iskola vezetője stb.) azt az állam dönti el, de az épület gondnoka az önkormányzat marad. A törvény kötelezi az érintett önkormányzatokat, hogy legkésőbb október végéig nyilatkozzanak, vállalják-e ezt a feladatot. A dolog pikantériája, hogy egyelőre sem a feladat sem a jövő évi pénzügyi feltételek sem ismertek pontosan. Azt viszont tudni lehet, hogy amelyik önkormányzat nem vállalja iskoláinak működtetését, attól az állam jelentős összegeket von majd el.

Az önkormányzat vezetése azt indítványozta, hogy testület fogadjon el egy rövid nyilatkozatot arról, hogy vállalja az épületek működtetését. Mi úgy gondoltuk, hogy ez kevés, és az alábbi határozati javaslatot nyújtottuk be.

Határozati javaslat

 

a Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat köznevelési intézményeinek

feladatellátását szolgáló ingó és ingatlan vagyon működtetéséről

 

A Hegyvidéki Önkormányzat az eddigi minőségi közoktatás biztosítása érdekében továbbra is szeretné fenntartóként megtartani közoktatási intézményeit, melyekre mindig is kiemelt figyelmet és jelentős saját forrást biztosított. A képviselő-testület aggódik iskoláink és pedagógusaink szakmai és anyagi biztonságáért és a közoktatási intézményeinkbe járó gyermekek jövőjéért, mert az államosító intézkedések a kerületi intézmények országosan is elismert magas színvonalának fenntartását kétségessé teszik. A képviselő-testület helytelennek tartja, hogy a hatályos köznevelési törvény nem helyi közügyként kezeli a közoktatást, és azt is, hogy az adottságokat és igényeket a legjobban ismerő önkormányzatokat a számlákat kifizető gondnoki pozícióba fokozza le. A Hegyvidéki Önkormányzat méltatlannak tartja, hogy az intézmények jövőjével kapcsolatos döntéseit úgy kell meghoznia, hogy a közoktatás működésének és finanszírozásának jövőbeni feltételei nem ismertek.

A fentiek előrebocsátásával, de tudomásul véve a hatályos törvényi kereteket, a Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testülete

• a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 74.§-ában, 76.§- ában és 97.§ (24) bekezdésében foglaltakra figyelemmel úgy dönt, hogy az illetékességi területén lévő, saját tulajdonában álló, 2013. január 1-jétől az állami intézményfenntartó központ fenntartásába kerülő köznevelési intézmények ingó és ingatlan vagyonának működtetését – saját és átengedett bevételei terhére – vállalja. A Hegyvidéki Önkormányzat működtetési kötelezettsége alóli mentesítését nem kéri.
• felkéri a polgármestert, hogy a 2013. évre vonatkozó költségvetési koncepcióval egyidejűleg – az intézményvezetők, oktatási szakemberek és szükség esetén az állami intézményfenntartó bevonásával – készítsen és terjesszen a képviselő-testület elé javaslatcsomagot arról, hogy a Hegyvidéki Önkormányzat által eddig fenntartott oktatási intézményekben hogyan biztosíthatóak azok a 2012-ben nyújtott oktatási többletszolgáltatások, amelyek az államosítás következtében elvesznek, elveszhetnek (így például különösen a sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, a pedagógiai asszisztens szolgáltatás, kéttannyelvű képzés, nemzetközi érettségi, szakkörök, sport és szabadidős tevékenységek, idegen nyelvi előképzők stb.).

 

Budapest, 2012. szeptember 25.

 

                                                                                                        Püspöki Gábor    Sipos Péter

                                                                                                    helyi képviselő    helyi képviselő

A bevezetőben foglaltak rímelnek arra, amit Pokorni Zoltán oktatáspolitikusként számos helyen megfogalmazott. A javaslat második része pedig az érthető állampolgári igények megfogalmazása, hiszen mindent el szeretnénk követni azért, hogy az eddig dédelgetett iskoláink nem romoljanak le. Hogy a téma miért került le a napirendről, nem derült ki. Az előterjesztő visszavonta, azt a kérésünket, hogy a fenti javaslatot önálló napirendként tárgyaljuk meg, a többség indoklás nélkül leszavazta. Ezt a vitát pedig csak elodázni lehet, megúszni nem.