Én még a rádión nőttem fel, ezért számomra természetes, hogy folyamatosan szól. Otthon, autóban, mindenhol, ha nem zavar a munkában, vagy a társalkodásban. A kereskedelmi rádiók zenés, szórakoztató adásaitól feláll a szőr a hátamon. A manapság játszott számok nem fognak meg, a nyegle és bugyuta szövegtől pedig hányingerem támad. Maradnak a szövegelős adók. Egyre kevesebben maradnak, hiszen a közszolgálati az utóbbi időben egyre hallgathatatlanabbá vált, és most meg kirúgják az összes embert, akinek a műsoraiért bekapcsoltam a készüléket. A közszolgálati médiában folyó vérfürdő hivatalos indoklása az, hogy meg kell szüntetni a pazarlást. De nem az az igazi pénzkidobás, ha olyan műsor készül, amelyet senki sem hallgat?
Ostoba rövidlátásnak tűnik, hogy a politika „pacifikálni” akarja a médiát, vagyis elhallgattatja a neki nem tetsző orgánumokat. Ezek az urak azt gondolják, hogy ha a médiában csak az ő dicsőítésük hangzik, akkor mindenki agymosottan csak őket fogja szeretni. Nem hallottak még arról, hogy az ember társas lény és információkat cserél? Nem tudják, hogy a baráti, ismerősi körből származó tudásban jobban megbíznak, mint a média által közvetített hírekben? Nem gondolják, hogy a kádári kettős beszéden nevelkedett nemzetünk átlát majd a szitán? És az internet? Ugyan már, hapsikáim!
Hogy is mondta Pokorni alelnök? Szerinte a pártra és a kormányra leselkedő legnagyobb veszély, "ha azt hisszük, hogy mindenkinél okosabbak vagyunk, és mindent jobban tudunk". Szerencsére ezt rajtuk kívül már egyre kevesebben hiszik.
