A mi kis „kémügyünk” tovább csordogál. A közvélemény lényegében nem tud semmit arról, ki mit művelt, ezért aztán ki-ki hite és meggyőződése szerint átkozódik, vagy örül annak, hogy a gyanúsítottak jórészt szabadlábon védekezhetnek. Én örülök annak, hogy a volt titokminisztert nem tartóztatták le. Nem mintha szimpatizálnék vele, vagy tudnék bármit is arról, hogy vétett-e a törvények ellen, vagy ismerném annyira, hogy biztos lehessek az ártatlanságában. Reménnyel tölt el, hogy van még bíróság, amely képes szembemenni az országot irányító akarattal és bízom abban, hogy döntése törvényes és szakszerű.
Mert a többi szereplő pártatlanságát sajnos már nem hiszem. Rossz kimondani, de a bűnüldözést irányító ügyészség függetlenségében komolyan kételkedem. Számos okot szolgáltatott erre. Az egyes nyomozati lépések időzítése, a kiszivárogtatott jegyzőkönyvek nekem azt súgják, hogy ügyészeinket sokszor a hatalom és nem az igazság keresése mozgatja. A hatalom pedig nem elégszik meg ezzel. Erejét a bíróságokon próbálgatja. Csahosait is nekiengedte már az ebben az ügyben első fokon eljáró bírónak. Szerencsére az ítélőtábla nem ijedt meg.
Szabadságunk és vagyonunk addig van biztonságban, míg a bíróságok meg tudják őrizni függetlenségüket. Ha a törvény helyett a hatalom szava dönt a bíróságokon, senki sem remélheti, hogy megvédik az urakkal szemben. Ugye kitartanak, bíró hölgyek és urak?
