A kultúra hívei felsóhajthatnak. Az autodafé elmarad. A máglyát megrakták, de végül nem gyújtották meg. A direktor csak írásbeli figyelmeztetést kapott. A magukat kereszténynek mondó kultúrbarbárok kénytelenek visszavonulót fújni, mert a színigazgató ügyesebben politizált, mit a jobb sorsra érdemes, miniszterré lecsúszott anatómus professzor.

Tényleg van minek örülni? Ünnepelni való, hogy egy Kossuth-díjas, aki nyíltan a jelenleg regnálók feltétlen hívének vallja magát, hitet tett kollégája mellett? Örülni kell, hogy Alföldi Róbertet a homofób és műveletlen újnyilasok és álkeresztény áldemokrata harcostársaik össztüze ellenére, mondvacsinált indokok miatt csak meghurcolták, de nem rúgták ki? Örülni kell annak, hogy valaki, aki kiválóan végzi a munkáját, aki új színészgenerációt indított el és megtölti a nemzet színházát, remek előadások sorára csábítva a publikumot, folytathatja a megkezdett munkát?

Nincs mit ünnepelni, legfeljebb azt, hogy egy kis ütközetben a modernitás nem volt kénytelen meghátrálni. Blaskó Péter csak azt tette, amit minden becsületes embertől elvárunk: szétválasztotta a politikai meggyőződését és szakmai véleményét. Nem hallgatott, hanem kiállt az igazgató mellett, aki egyébként megszüntette állandó státuszát a Nemzetiben. Elismerő biccentés jár az emberi gesztusért, de tapsviharra semmi ok. Mindannyiunknak így kellene viselkednie és akkor nem így alakulnának a dolgok szeretett hazánkban. Réthelyi miniszter gyenge figura. Remélem, ma rosszul alszik. Tudja, jellemtelenül viselkedett, amikor nem küldte el melegebb éghajlatra az acsarkodókat, hanem meghátrált és büntetett. Nem mentség, hogy csak egy kicsit. Bűn hiányában a kis büntetés is gazemberség.

Szálljunk magunkba, és gondoljuk végig: annak örülünk, hogy ma csak kis verést kaptunk, igaz tudjuk jól, rendesen viselkedtünk, semmi ok a büntetésre. Itt lenne az ideje eltörni a nádpálcát, az azt tartó kézzel együtt.