Sipos Péter blogja

A múlt heti testületi ülést szokatlan időpontban – a szokásos csütörtök délután helyett, szerda este – tartotta a hegyvidéki képviselő-testület. A változtatás miatt nem tudtam jelen lenni, mert egy régen fixált programommal ütközött az esemény, ezért az alábbi tudósítás az előterjesztések mellett Püspöki Gábor képviselőtársam jegyzetei alapján készült.

A nagyobb közérdeklődést kiváltó témák közül a parkolási rend finomítása került először sorra. Két zóna összevonásával, valamint a "problémásabb helyeken" a zónahatárokon a lakosai mindkét zónában parkolhatnak egy megadott határon belül. Így egyszerűbbé vált az ott élők sorsa, mert így a lakásukhoz közelebb tudnak leállni autójukkal. Annak idején azt javasoltuk, hogy a kerületi lakosok két, egymással szomszédos zónában is ingyen letehessék az autójukat, de ez a megoldás akkor nem nyerte el a többség tetszését. A most elfogadott javaslatot ebbe az irányba tett lépésként értékelem.

Az építményadó emelését az ellenzék tiltakozása dacára megszavazták. Az adó mértéke az inflációval nő, de – ami nagyobb érvágás a lakosságnak – a garázsok utáni adókedvezményt eltörölték, így most a gépkocsitárolók után fizetendő adó majdnem egyharmadával nő.

Korábbi bejegyzésemben üdvözöltem a „tiltott közösségellenes magatartásokat” meghatározó és szankcionáló rendelet alkotmánybírósági elkaszálását. Most a testület teljesítette kötelezettségét és eltörölte a néhány hónapos szabályt. Felvetettük, hogy az elmeszelt rendelet alapján kirótt szankciókat visszamenőleg töröljék el. A többség ezzel nem értett egyet, mondván, hogy a reparáció bonyodalmas volta miatt az alkotmánybíróság sem visszamenőleges hatállyal szüntetette meg a vonatkozó passzusokat.

Élve a törvény adta lehetőségekkel, a testület kezdeményezte, hogy az államosítás előtt álló iskolákban intézményi tanácsok alakuljanak. Az állami fenntartó és a tantestület képviselőinek, valamint a szülők és az önkormányzat részvételével működő tanácsok állást foglalhatnak az intézmények életét érintő fontosabb kérdésekben. Remélhetően ezeken keresztül érvényt lehet szerezni annak a törekvésnek, hogy az államosítás után se romoljon az iskolákban folyó munka színvonala.  A testület határozatot hozott arról is, hogy a törvényben meghatározottak szerint vállalja a kerület iskoláinak működtetését. Mint ismeretes, az iskolák állami fenntartásúak lesznek, de a vagyon nem kerül állami kézbe. Az épületek fenntartása és számos, a működtetéssel kapcsolatos feladat az önkormányzaté lesz ezután is. (Az, hogy ez a kettősség milyen káosszal jár majd, a jövő zenéje.) Az előterjesztéssel kapcsolatban megismételtük javaslatunkat arról, hogy az önkormányzat mérje fel annak lehetőségét és módját, hogy az iskolákban folyó munka ne romoljon az államosítás után. A polgármester biztosított bennünket arról, hogy folyik a lehetőségek átgondolása, de nem támogatta, hogy erre határozat kötelezze őt.

A járások kialakítása miatt át kell alakítani a polgármesteri hivatal szervezetét. A feladatkörök csökkenése előbb-utóbb elbocsátásokkal jár majd, de ennek pontos mértékét most még nem lehet tudni. Az iskolák fenntartásával kapcsolatos feladatok miatt az intézményektől közel száz embert kell átvenni, de a későbbiekben a munka racionalizálásával ez a létszám várhatóan csökken.

A napirend utáni vitában előjött az utóbbi idők egyik slágertémája a Sportmax, amelynek egyre kaotikusabb működése sok ott sportoló ember mindennapjait keseríti meg. Az önkormányzat felmondta a Sportmax-szal kötött bérleti szerződést és – más, alkalmas bérlő hiányában – saját maga oldja meg az üzemeltetést. Nem gondolom, hogy ettől a helyzet egyszerűbb lesz. Sajnos anyagilag egyre mélyebbre húzza a kerületet a hibás koncepcióval és nagy költséggel megépült sportközpont fenntartása.

Idén még egy ülés lesz pénteken, utána pedig közmeghallgatás.  

A minap Jordán Tamás estjén voltunk. Számunkra Ő kultikus személyiség. Kapcsolatunk hajnalán sok előadást néztünk meg Vele a 25. Színházban. Nincs még egy színész, aki úgy mondja József Attilát, mint Ő. Nem szaval, elmondja a verset. Tisztán, világosan, érthetően.

Jordán a műsor utolsó versét úgy konferálta fel, mint a következő évek legfontosabbikát. Azt hiszem, igaza is van. Íme:

József Attila

A számokról

 

Tanultátok-e a számokat?
Bizony számok az emberek is,
mintha sok 1-es volna az irkában.
Hanem ezek maguk számolódnak
és csodálkozik módfelett az irka,
hogy mindegyik csak magára gondol,
különb akar lenni a többinél
s oktalan külön hatványozódik,
pedig csinálhatja a végtelenségig,
az 1 ilyformán mindig 1 marad
és nem szoroz az 1 és nem is oszt.

Vegyetek erőt magatokon
és legelőször is
a legegyszerűbb dologhoz lássatok
adódjatok össze,
hogy roppant módon felnövekedvén,
az istent is, aki végtelenség
valahogyan megközelítsétek.

Ami idáig csak újságírói feltételezés volt, mára már faktum. Semjén doktor éppen annyira érdemli meg a tudományos címet, mint nagy nehezen leköszönt Plagi bá’. Semennyire.

Még Semjénnek is beletelik egy kis időbe, míg rájön, vége van, mint a botnak. Még Orbánnak is kell egy néhány nap, amíg ráébred, ez a kiváló embere őt is lehúzza. A papok hátán felkapaszkodott, miniszterelnök-helyettessé tett szövetséges mára már nevetséges. Még a Nemzeti Együttműködés összes fondorlata sem lesz elég ahhoz, hogy a lopáson kapott főember megvédhető maradjon. Minél tovább védi a védhetetlent, minél inkább kapaszkodik hatalmába, annál pőrébben látszik gyarlósága, emberi gyengesége.

A sánta kutya már megint gyorsabbnak bizonyult. A nemzet fővadászát levadászták. Nem kár érte. Gyorsan el fogjuk felejteni, bár 2014-ben azért még egyszer gondoljunk majd rá is.

Fontos esemény zajlik ma délután. Együtt tüntetnek a magukat jobb-, illetve baloldalhoz soroló szervezetek képviselői a parlamentben elhangzott otromba felszólalás nyomán a gyűlöletbeszéd, az antiszemitizmus ellen. Jól teszik. Bár már sokkal előbb sor került volna valami hasonlóra! Bár eljutnánk oda, hogy az uszítás szalonképtelenné válna Magyarországon! Mert lássuk be, ettől még nagyon messze vagyunk.

Nem fontos, de talán nem is lényegtelen, hogy e sorok írója már elmúlt negyven, amikor megtudta, hogy az 1930-as évek zsidótörvényei rá is érvényesek lettek volna. Családunkban erről sohasem esett szó, és bevallom, hogy engem ez most sem érdekel. Azt gondolom, az zsidó, aki annak tartja magát. Az én identitásomban ez egyáltalán nem játszik szerepet.

Ezt csak azért tartottam fontosnak előrebocsátani, mert engem zavar, hogy a hazai zsidóságot ért atrocitások aránytalanul nagyobb teret kapnak a nyilvánosságban, mint a cigány lakosságot ért diszkrimináció. Lehet, hogy helytelenül, de én ebben nem kevés önzést és önsajnálatot érzékelek. Ha egy csöppet is belegondolunk, beláthatjuk, hogy a romákat nap mint nap sokkal több hátrány és megaláztatás éri, mint zsidó honfitársainkat. Sajnos a cigányok megkülönböztetésével szembeni ellenállás sokkal gyengébb és szervezetlenebb, pedig sokkal inkább rászorulnának a társadalom szerencsésebb helyzetű részének a segítségére.

Azt hallom, hogy roma szervezetek támogatásukról biztosították a mai tüntetést és felszólították tagjaikat, hogy minél nagyobb létszámban vegyenek részt. Hát valahogy így gondolom. Mármint kölcsönösen.

Egy nemrégiben készült bejegyzésem egyik mellékmondatával sikerült kisebb vihart kavarnom. Annak kapcsán, hogy a Hegyvidéki képviselő-testület változtatási tilalmat rendelt el a fogaskerekű tervezett meghosszabbításával érintett területen, „agyament”-nek neveztem azt, hogy a fogas végállomását a Normafához vigyék. Azóta számos beszélgetésen vagyok túl, melyek segítségével rájöttem, hogy a kérdés nem is annyira egyszerű.

A fogaskerekű jövőjéről nemsokára dönteni kell, mert a jelenlegi, immár negyven éves járműpark előbb-utóbb visszaadja lelkét a Teremtőnek. A szerelvények cseréje durván 8-10 milliárd forintba kerül, de a pálya és a megállók felújítása is szükségessé vált. A döntéshozók előtt három lehetőség áll. Az egyik, hogy megszüntetik a városnak ezt a színfoltját, mondván, hogy amúgy sem gazdaságos, nem éri meg rákölteni. Azt remélem, hogy nemcsak nekem fájna érte a szívem, ezért az illetékesek végiggondolják a másik két lehetőséget is.

Az olcsóbb megoldás az lenne, ha a fogast turisztikai attrakcióként definiáljuk. Ekkor nem tekintjük a tömegközlekedési rendszer részének, hanem a Széchenyi-hegy és környéke különleges megközelítési lehetőségeként veszik számításba. Ebben az esetben is le kell cserélni a járműparkot, de nincs szükség ennyi szerelvényre, és nem kell költeni a vonal meghosszabbítására. A célnak valószínűleg az felelne meg a leginkább, ha a járművek „visszakapnák” eredetihez hasonló nosztalgikus külsejüket. A megállók és a környezet rendbetételétől akkor sem lehet eltekinteni, ha ez a változat nyer. Különösen fontos lenne a felső végállomásnak és környékének, a Normafa felé vezető sétaútnak a rendbe hozása, hiszen a mostani állapot több mint botrányos.

A nagyvonalúbb – és ahogy látom, a döntéshozók szívéhez közelebb álló – megoldás az lenne, ha a hegy tömegközlekedéssel történő megközelítésében nagyobb szerepet kapna a fogas. A tapasztalat azt mutatja, hogy a fogast elsősorban a hétvégeken használják sokan. A helyi lakosok közül jelenleg csak azok járnak ezzel a járművel, akiknek valamelyik megálló közelebb van, mint a buszé. A fogas vonzerejét nemcsak az csökkenti, hogy a metrótól csak átszállással lehet megközelíteni és nem visz a kedvelt kiránduló helyekig, de az is, hogy lassú. A feltételezések szerint abban az esetben, ha a Széll Kálmán tértől egészen a Normafáig közlekedne, sok kiránduló szívesebben menne ezzel a járművel, mint a busszal. A korszerűsítés eredményeként nemcsak a menetidő csökkenhetne, de a fogas utasszállító kapacitása is nőhetne. A jelenlegi alsó végállomás és a Széll Kálmán tér között az új járművek a meglévő villamos vágányokon közlekedhetnének. A szakértők szerint a tér mai elrendezése is alkalmas lehet a végállomás kialakítására, így ez a hosszabbítás nem igényelne komolyabb befektetést.

(forrás:veke.hu)

A Normafáig tartó meghosszabbítás koncepciójának kialakítása most folyik. A fogas a hírek szerint a mostani végállomástól a Rege út, Ordas köz, Hegyhát út, Eötvös út igénybevételével jutna el a jelenlegi buszfordulónál kialakítandó végállomásig. Az elképzelés szerint a Hegyhát úton és az Eötvös úton, az úttesten, két párhuzamos sínpáron közlekednének a szerelvények. Ezt a nyomvonalat jelöltem sárgával az alábbi képen.

A nekem szimpatikusabb, olcsóbb, de pillanatnyilag a hivatalosság által kevésbé preferált alternatíva a térképen pirossal jelölt nyomvonal, mely a Golfpálya úton keresztül közelíti meg a Hegyhát utat és lehetőség szerint minél előbb csatlakozik a gyermekvasút pályájához. A szakértők szerint a meglévő talpfákon csak egy új sínszálat kellene lefektetni és a két vonat egy pályán haladhatna egészen a Távcső utcáig, melyen keresztül a Konkoly-Thege út érintésével érhetné el a Normafa Szálló melletti üres, jelenleg parkolóként használt területet, ahol igényes végállomást lehetne kialakítani.

Az én szívemhez a „nosztalgia” változat áll a legközelebb. Nemcsak azért, mert ez tűnik a legolcsóbbnak, hanem olyan hagyományokat hozhatna vissza, amelyeket kár elfelejteni. Azért is ezt tartom a legjobbnak, mert ebben az esetben talán nagyobb lenne a kényszer arra, hogy a Normafáig vezető sétautat rangjához illően rendbe hozzuk. Ezzel talán nagyobb ösztönzést adhatnánk a lusta városi turistáknak, hogy ne akarjanak egészen az erdőig utazni, hanem sétáljanak egy kicsit többet. Ha pedig a hosszabbítás mellett döntenének, mindenképpen a második nyomvonal-változat megépítését támogatnám azzal, hogy a megtakarított pénz egy töredékét a sétautak, és a környezet rendbetételére kellene fordítani.

A koncepciót tartalmazó tervek nemsokára az illetékesek elé kerülnek. A fogas-projektnek számos másik, a főváros tömegközlekedése szempontjából fontos tervével kell „megküzdenie”. Mivel ebben az esetben a gazdaságosság a legfontosabb szempont, mindenképpen törekedni kell az olcsóbb megoldásokra. Ennek én örülök, mert az általam kedveltebb változatok kerülnek kevesebbe. Amennyire lehetőségem lesz rá, rajta tartom a szememet a további eseményeken.

A fogassal kapcsolatos beszélgetéseknek van egy nem mellékes haszna is. Sikerül megismerkednem néhány emberrel, akinek a hobbija a városi közlekedés, akik kedvtelésből, „szerelemből” törik a fejüket azon, hogyan mit kellene változtatni ezen a bonyolult rendszeren. Ha másért nem, hát ezért érdemes volt egy kicsit kötözködni a fogas meghosszabbításának ötletével.

Két úr falat fest. Az egyik tanár, polgármester és országgyűlési képviselő. A másik a sportirányításban, multiknál szerzett gyakorlattal a háta mögött lett alpolgármester. Valószínűleg egy kósza PR ötlettől vezérelve, a fotós kedvéért festik az új okmányirodát.

(forrás: hegyvidek.hu)

Más hírességek jótékony szervezetek felkérésére iskolaépítésben vesznek részt, óvodát szépítenek, szegények lakását újítják fel, tüzelőt hordanak a fagyoskodó öregeknek, ételt osztanak a nyomorgóknak. A mi vezetőink pedig az új okmányirodát festik ki a régi kommunista szombatokra emlékeztető önkéntes munkában. Talán vezeklésből teszik, mert érzik, jól kitoltak az emberekkel, amikor úgy döntöttek, hogy az eddiginél nehezebben megközelíthetőbb helyre, a Moszkva térre költöztetik a hivatalt. Vajon mire gondolnak közben? Azt hiszik, hogy a zemberek ettől megszeretik az új helyet? Vagy őket?

Az okmányiroda kialakítása és átköltöztetése egy halom pénzünkbe kerül. Remélem, hogy a PR tanács legalább ingyen volt.

Kedves Választóim!

Önök, négyezer-hatszázhatvannyolcan 2010-ben szavazatukkal bizalmat adtak nekem és akkor még szinte újszülött pártomnak. Velem együtt azt remélték, hogy az LMP-vel megújulhat a magyar politika, elkezdődhet egyfajta csoda: túllépés a marakodós, megosztásra alapuló politika honi borzadályán.

Az elmúlt években – különlegesen nehéz pályán – hullámzó teljesítményt nyújtottunk. Úgy gondolom, hogy bár pártocskám nem tört fel rakétaként, a változásban reménykedők okkal hihettek bennünk.

(Origo foto)

Tegnap éjjel valami eltörött. Egy hosszú folyamat szomorú kicsúcsosodása az, a szerintem az LMP értékeivel össze nem egyeztethető módon született, és céljaival ellentétes hatású döntés. Egyetlen percig sem csodálkozom azokon, akik megdöbbenve kapták fel a fejüket, mert mostanáig azt remélték, hogy pártom motorja lesz az Orbán rezsim eltüntetésének, és most úgy érzik, becsaptuk Önöket.

Még nekem is emésztenem kell a történetet. Ha van még Önökben egy cseppnyi türelem az irányunkban, kérem, ne pártoljanak el tőlünk. Bár nagyon fájna, de azt is megérteném, ha hátat fordítanának nekünk.

Az Alkotmánybíróság a kukába dobta azt a törvényi rendelkezést, amely lehetővé tette az önkormányzatoknak, hogy üldözendő magatartásokat határozzon meg és azok elkövetéséért büntetést szabhasson ki. Annak idején – jó tanuló módjára – a Hegyvidéki Önkormányzat is sietve megalkotta „a tiltott, közösségellenes magatartásokról” szóló (17/2012 (V. 25.) rendeletét. Pedig, ha akkor nem kapkodunk, nem kellene most hatályon kívül helyezni a viták ellenére meghozott szabályt.

Az előterjesztés vitája során nemcsak a rendelet hátborzongató címét kifogásoltuk, de számos részletével is vitába szálltunk. Már akkor sem volt érthető, hogy miért kerül egy lapra az engedély nélküli fakivágás, az utcai italozás a kerület jelképeinek engedély nélküli használatával, vagy a túl hangos és nem a rendeletben előírt időpontban történő fűnyírással. A rendelet egyébként igen szigorú pénzbüntetéseket helyezett kilátásba a bűnök elkövetői számára. Amikor szóvá tettük, hogy miért kell százezer forint közigazgatási, vagy ötvenezer forint helyszíni bírsággal fenyegetni a polgárokat, a Polgármester megígérte, hogy az eljáró közegek méltányosan fogják megállapítani a büntetéseket. Én szívből utálom azokat a jogszabályokat, amelyek alkalmazása során a hatóság kegyétől függ a büntetés mértéke. (Nem hiszem, hogy sokat kellene magyaráznom, hogy milyen veszélyeket rejt, ha a közegnek ilyen „mérlegelési” lehetősége van.) Hála az Égnek még nem telt el sok idő a rendelet életbe lépése óta, így remélem, nem sok esetben alkalmazták.

A következő testületi ülésen javaslatot teszünk a rendelet azonnali hatályon kívül helyezésére és arra, hogy az önkormányzat fizesse vissza a jogszabály alapján esetlegesen kiszabott bírságokat.

Szeretném előrebocsátani, hogy nem vagyok La Fontaine nagy híve. A Tücsökről és a hangyáról szóló tanmeséjét sem kedvelem különösebben, de Pártunk és Kormányunk legújabb, az önkormányzati adósságok átvállalásáról szóló bejelentéséről ez a történet jutott eszembe.

A Nagy Bejelentésnek különös fényt ad, hogy abban a MOM Kulturális Központban hangzott el, melynek felújítását – mit tesz Isten – kötvény kibocsátásával finanszírozta a hegyvidéki önkormányzat. Mint arról már ebben a blogban már szó esett, az egykori kultúrház felújítása és a Sirály utca alatt megépült – 15 évre, jelentős veszteséggel koncesszióba adott – létesítmények megvalósításához 10 millió eurós kötvényt bocsátott ki az önkormányzat.

Ha a hírek igaznak bizonyulnak, az állam átvállalja ennek az adósságnak a 40 százalékát, vagyis 4 millió eurót. Ezen felül a Sportmaxra felvett és az ingatlanspekulációra kibocsátott kötvényből eredő tartozás négy tizedét is. Ez összesen több mint 3 milliárd forinttal csökkentené a Hegyvidék tartozását, ami a XII. kerület szempontjából jó dolog. De vajon mit szólnak ehhez az angyalföldiek, akiknek az önkormányzata rövidlátó módon nem adósodott el. És mit szólnak ehhez az alsóbőiek, akik az egyik legszegényebb településen laknak. Most ők is fizethetik a leggazdagabb kerület presztízs-beruházásainak terheit.

Biztos, hogy jól van ez így?

Embert próbálóan hosszú, majdnem négy órás előadás az Angyalok Amerikában. Annak dacára hosszú, hogy ez az eredeti mű alaposan megvágott változata, de egy pillanatig sem unalmas. Több, egymásba gabalyodó szálon futnak az események. Szerelmek szövődnek, emberek szeretnek és csalnak, haldokolnak, meghalnak és visszatérnek az életbe. A valóság keveredik a fantáziával, de igazi, megrázó sorsok alakulását láthatjuk nagyszerű színészek kiváló alakításában.

Mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg. Még azoknak is, akiket esetleg zavar az egyneműek szerelmének gondolata, mert az előadásból megértheti többek között azt is, hogy a melegek érzelmi élete nem sokban tér el a heterókétól. Éppen olyan szép és tiszteletre méltó.