Magamról

Közgazdász vagyok, éppen túl a hatvanon. Négy évtizede szerelmes ugyanabba a lányba, aki három szép, okos és felelősségteljes, immár felnőtt gyermekünk anyja, és két tündéri unokánk nagyija. Nem mellesleg 2010-től 2014 őszéig képviselő voltam szülőföldemen, a Budapest XII. kerület (Hegyvidék) önkormányzatában. Sok vívódás után, 2013 februárjában sokadmagammal elhagytam az LMP-t és új pártot alapítottunk, Párbeszéd Magyarországért néven. Ebben a blogban időről-időre megírom, hogyan látom a világot. Írok színházról, filmről, politikáról, helyi ügyekről és minden másról, ami érdekel. Remélem, nem csak engem.

A Reichstag? De miért?

A fenti képen látható Reichstag a mai formájában csodálatos szimbólum-együttes. Először is azért, mert egy rosszhírű régi épületet úgy korszerűsítettek, hogy visszanyerte funkcióját és megtarthatta formáját. Másodszor azért, mert a tiszta üveg kupola tükörrendszere beviszi a nap fényét az ülésterembe. Harmadszor, de nem utolsósorban pedig azért, mert a kupola látogatói felülről láthatnak rá a képviselők munkájára. Valószínűleg nemcsak arányai, hanem a szimbolikája miatt is gyönyörű. Teljesen odavagyok érte.

Aktualitások

2014. október 7-én, kedden, 17 és 18 óra között a ciklus utolsó képviselői fogadóóráját tartom a Café Bagatelle-ben. Minden kedves engem felkereső választópolgár vendégem egy kávéra, vagy teára és egy süteményre. Előzetes bejelentkezés: sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu

Cím: 1126 Budapest, XII. kerület Németvölgyi út 17.

 

Írjon nekem!

Ha szeretné velem felvenni a kapcsolatot, írjon egy e-mailt a sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu címre. Nem ígérem, hogy megoldom a problémáját, de azt igen, hogy biztosan válaszolok.

Újabb pillantás a MOM-ra

2012.06.24. 21:48 Sipos Péter

Larus.jpgA Blikk ismét egy kerületi kérdésről írt. A MOM Kulturális központ felújításának anomáliáiról először ebben a blogban esett szó, de most a témát a sajtó is kezdi felkapni. Nem csoda. Különös dolgok történtek arrafelé.

Az egyik sajátosság a Sirály utca alá épített étterem, konferencia központ és mélygarázs hasznosítása. Mint már korábban is írtam, a kerület vezetése sajátos módon, egy pályázat keretében keresett pályázókat három különböző dologra: kivitelezőt a Kultúrház felújításához és funkcióbővítő beruházáshoz (a Sirály utca alatt kialakítandó létesítmények elkészítésére), üzemeltetőt fűtő-hűtő berendezéshez, valamint bérlőt az elkészülő új létesítmények hasznosítására. A képviselő testület 2009. november 9-én egyhangú (!) döntést hozott arról, hogy „egyetért azzal, hogy a MOM - Gesztenyés kert kulturális, sport és szabadidő negyed funkcióbővítő fejlesztése befejezése után a Budapest XII. kerület Csörsz u. 14. sz. alatti, 7911/2 hrsz-ú ingatlanon létesülő Sirály utcai szolgáltató épület és mélygarázs éttereme, előadótereme,sportszerkölcsönzője és nyilvános WC helyiségeinek üzemeltetése 15 évre szóló koncessziósszerződés alapján történjen, legalább 250 millió forint egyösszegű koncessziós díj ellenében”. (Szó szerinti idézet az előterjesztésből.)

Nem tudom, hogy a képviselők a döntés meghozatalakor tisztában voltak-e azzal, hogy a Sirály utcai építmény összköltsége (a sétáló utca kialakításával együtt) elérte az 1 milliárd forintot. És azzal, hogy a bérbe adni tervezett étterem összes berendezését és felszerelését az önkormányzat vásárolja meg? Ezek összértéke bőven meghaladja az 50 millió forintot. (Azért arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy az önkormányzat melyik munkatársa tudhatta a pályázat kiírásakor például azt, hogy az étterembe mekkora hűtött munkaasztalra, és hány tányérszállító-kocsira van szükség. Elárulom, hogy 95x70 centisre, illetve 3 db, egyenként 200 tányér szállítására alkalmasra.)

Ha képviselő hölgyek és urak nem is tudták ezeket, arra azért gondolhattak volna, hogy a versenyt korlátozó és így a bérleti díjat leszorító tényező, hogy ugyanabban a pályázatban keresnek erre a két egészen különböző dologra jelentkezőt. A képviselő-testület jövőbelátó képességével nincs baj, mert csodák-csodája: a pályázat nyertese, a MARKET Építő éppen 15%-kal magasabb bérleti díjat kínált, mint a határozatban kikötött minimum. Az már egy egészen más kérdés, hogy építőipari fővállalkozó cég lévén azonnal a szakmában járatos bérlőt keresett az épület hasznosítására. Talált is a Confhotel személyében. Megeszem a kalapom, ha a bérlő – amelyik Buday Péter sztárséf vezetése alatt rövid idő alatt jól bejáratott presztízs éttermet indított a helyen – nem fizet jóval többet a Marketnek, mint amennyit az az önkormányzatnak adott. Az étteremben – akárhányszor arra járok – telt ház van. A hírek szerint jól megy a rendezvényközpont is. Itt tartották egy hónapja a lebilincselő elnevezésű Nemzeti Érdek Konferenciát is, melyen maga a Miniszterelnök mondta meg a tutit.

Számomra nem kétséges, hogy a Sirály utcai szolgáltató épület ilyen formában történt hasznosításával komoly kár érte az önkormányzatot. Ezért a felelősség egyértelműen a kerület régi-új vezetését terheli. Többen megkérdezték már tőlem, hogy vajon korrupció állhat-e a döntés hátterében, de – bizonyíték hiányában – alaptalan vádaskodás lenne erre a kérdésre igennel válaszolni még akkor is, ha egyéb ésszerű magyarázat nincs. Az is felvetődött, hogy az igazság felderítése érdekében nem kellene-e feljelentést tenni. Vessenek meg érte, de nem látom értelmét. Nemcsak azért, mert vannak kétségeim a nyomozó hatóság elszántságával kapcsolatban, de azt sem hiszem, hogy bármilyen kézzelfogható bizonyítékot lehetne találni. Azért mégis meg kellene tenni? Hiszen a VI. kerület képviselő-testületének többsége a vádlottak padján ül egy rossz döntés miatt. Igaz, ők mind szocialisták, vagy liberálisok.

Ön szerint?

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: utca étterem MOM Építő Gesztenyéskert Larus MARKET Sirály

A bejegyzés trackback címe:

https://sipospeter.blog.hu/api/trackback/id/tr624608806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása