Magamról

Közgazdász vagyok, éppen túl a hatvanon. Négy évtizede szerelmes ugyanabba a lányba, aki három szép, okos és felelősségteljes, immár felnőtt gyermekünk anyja, és két tündéri unokánk nagyija. Nem mellesleg 2010-től 2014 őszéig képviselő voltam szülőföldemen, a Budapest XII. kerület (Hegyvidék) önkormányzatában. Sok vívódás után, 2013 februárjában sokadmagammal elhagytam az LMP-t és új pártot alapítottunk, Párbeszéd Magyarországért néven. Ebben a blogban időről-időre megírom, hogyan látom a világot. Írok színházról, filmről, politikáról, helyi ügyekről és minden másról, ami érdekel. Remélem, nem csak engem.

A Reichstag? De miért?

A fenti képen látható Reichstag a mai formájában csodálatos szimbólum-együttes. Először is azért, mert egy rosszhírű régi épületet úgy korszerűsítettek, hogy visszanyerte funkcióját és megtarthatta formáját. Másodszor azért, mert a tiszta üveg kupola tükörrendszere beviszi a nap fényét az ülésterembe. Harmadszor, de nem utolsósorban pedig azért, mert a kupola látogatói felülről láthatnak rá a képviselők munkájára. Valószínűleg nemcsak arányai, hanem a szimbolikája miatt is gyönyörű. Teljesen odavagyok érte.

Aktualitások

2014. október 7-én, kedden, 17 és 18 óra között a ciklus utolsó képviselői fogadóóráját tartom a Café Bagatelle-ben. Minden kedves engem felkereső választópolgár vendégem egy kávéra, vagy teára és egy süteményre. Előzetes bejelentkezés: sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu

Cím: 1126 Budapest, XII. kerület Németvölgyi út 17.

 

Írjon nekem!

Ha szeretné velem felvenni a kapcsolatot, írjon egy e-mailt a sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu címre. Nem ígérem, hogy megoldom a problémáját, de azt igen, hogy biztosan válaszolok.


Fekete? Fehér? Igen? Nem?

2015.05.11. 20:33 Sipos Péter

Ha a hétvégi népszavazáson nemcsak igennel, vagy nemmel lehetne szavazni, akkor szívem szerint a „majd meglátjuk” opciót választanám. De ilyen rubrika nem lesz a szavazólapon. Emiatt vagyok gondban. Azt hiszem, nem csak én. Május 17-én népszavazásra hívja Pokorni polgármester a…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

6 komment

Címkék: Pokorni Zoltán Népszavazás Normafa Május 17.

Biztosíték? Nem, ígéret

2015.02.04. 21:47 Sipos Péter

Felgyorsulni látszanak az események a Normafa körül. Hosszú halogatás után közzétették a környezeti hatásvizsgálat eredményét és a hegyvidéki képviselő-testület – bár a gazdasági és egyéb feltételeket vizsgáló magvalósíthatósági tanulmány még nem készült el –…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

2 komment

Címkék: Népszavazás Normafa Natura 2000

A 148-as csapdája*

2015.01.12. 18:23 Sipos Péter

Méretes csapdába lavírozta magát Pokorni polgármester. A befolyásos sílobbi segítségével elérte, hogy a Normafán és környékén lévő erdők a XII. kerületi önkormányzat kezelésébe kerüljenek, és az egykori sípályákra hivatkozással az országos költségvetés pénzéből…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

7 komment · 2 trackback

Címkék: Pokorni Zoltán Normafa Natura 2000

A nagy tenyér

2014.12.08. 10:10 Sipos Péter

Az Anyatermészet (vagy kinek-kinek hite szerint az Isten, a Mindenható, a Teremtő) általában jól tűri, hogy az ember nevű főemlős rendszeresen beleavatkozik a dolgaiba. Ritkán szól vissza, lassan reagál. Néha azonban, brutálisan egy földrengéssel, vagy cunamival, vagy finomabban,…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: Normafa Jégkár Ónoseső

Mik ezek a jelek?

2014.02.28. 08:35 Sipos Péter

Egy, a Normafa sorsáért aggódó polgártársunk hívta fel a figyelmemet arra, hogy különös ábrákat, feliratokat észlelt a Hegyvidéki önkormányzat Kós Károly díjjal méltán kitüntetett, MINERVA fantázianevű térinformatikai rendszerén. Az oldalon lehetőség van arra, hogy a…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: Normafa Hegyvidéki Önkormányzat Sícentrum Rendezési terv Történelmi sportterület

A hegyvidéki lopakodó

2014.02.04. 07:48 Sipos Péter

Míg Pokorni polgármester két rezsi-hakni között azzal nyugtatja a kerület polgárait, hogy csak a népszavazási döntés után kezdődik meg a Normafa rehabilitációnak nevezett feldúlása, addig a háttérben javában folynak a nagy beruházás előkészületei. Néhány hete több…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

2 komment

Címkék: Normafa Költségvetés Hegyvidéki Önkormányzat Sícentrum

Kampányfogdosás

2013.10.29. 09:00 Sipos Péter

Pokorni polgármester higgadt, megfontolt ember hírében áll. Ha a nyilvánosság előtt nagyritkán indulatosan nyilatkozik meg, akkor sem biztos, hogy valóban dühös. Valószínűleg ilyenkor ezen a módon szeretne nyomatékot adni szavainak. Így történt az önkormányzat által pénteken…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

11 komment · 1 trackback

Címkék: Pokorni Zoltán Normafa Hegyvidéki Önkormányzat Rehabilitáció Lakossági fórum

„Dongják körül, mint húst a légy”

2013.10.16. 08:30 Sipos Péter

A síelők vasárnap tartott Normafa Konferenciájának legőszintébb pillanata az volt, amikor Klausmann Viktor, aki egy hegyimentő alapítvány képviseletében volt jelen, így kezdte előadását: „Itt ülünk a húsos fazék körül. Még nem rotyog a víz, de már az orrunkban érezzük a…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

1 komment

Címkék: Normafa Fogaskerekű Sícentrum Fácán fogadó

Népszavazás, törvény által gúzsba kötve

2013.09.26. 23:29 Sipos Péter

A nagy érdeklődésre tekintettel, Pokorni polgármester javaslatára a Normafával kapcsolatos előterjesztéseket első napirendi pontként tárgyalta a képviselő testület mai ülése. A végeredmény: döntés született a népszavazásról, de a testület többsége nem támogatta…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: Pokorni Zoltán Népszavazás Normafa Normafa törvény

Kegyelmi kérelem

2013.09.23. 22:36 Sipos Péter

Legutóbbi bejegyzésemben kifejtettem, hogy milyen áldatlan helyzet állna elő, ha az Országgyűlés a hatástanulmányok elkészülte és a tervezett népszavazás lebonyolítása előtt elfogadná a Normafa törvényt. Képviselőtársammal együtt most úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

1 komment

Címkék: törvényjavaslat Hegyvidék Parlament Önkormányzat Normafa Képviselő-testület

süti beállítások módosítása