Sipos Péter blogja

Mióta az utóbbi egy évben viszonylag gyakran járok tüntetésekre, fontosnak tartom, hogy mindig vigyek magammal zászlót. A nagyméretű nemzeti lobogómhoz szereztem egy teleszkópos horgászbotot, így messziről látszunk a tömegben. Egyre többen, de sajnos egyelőre még csak kevesen követik ezt a példát. Tudom az okát, de éppen ezért tartom fontosnak, hogy az ellenzéki tüntetéseken is mutassuk ki hazafiságunkat.

Ha netán nem lettem volna tisztában a magyar zászlóhoz fűződő sajátos képzetekkel, a tegnapi napon kapott leckék megértették volna velem, egyesek mit is éreznek ezzel a jelképpel kapcsolatban. A Hírtv tudósítója, a 2006-ban forradalmat vizionáló Császár Attila, az Opera előtt zajló tüntetésről tudósítva azt találta mondani: „Megosztott kicsit a társaság. Voltak, olyanok, akik eljöttek és hozták a kezükben az új alkotmányt, demonstráltak, hozták a nemzeti színű zászlót …”. Ha jól értem, a tudósító úgy gondolta, vagy azt akarta sulykolni, hogy azok, akik a nemzeti lobogót tartották a kezükben, nem értettek egyet a tüntetés céljával.

A beszédek alatt egyszer csak mellettem termett egy hölgy, kezében magyar zászlóval. Így szólt hozzám: „jöttem egy kicsit erősíteni”, majd nekem szegezte a kérdést, hogy bal-, vagy jobboldali vagyok. Visszakérdeztem, hogy szerinte miért fontos ez. Valamit mormolt arról, hogy csak szeretné tudni, mire azt kérdeztem tőle, hogy szerinte mit jelent ez a zászló. Erre a hölgy „akkor inkább arrébb megyek” felkiáltással odébbállt.

Az elmúlt évek egyik legnagyobb disznósága, hogy ki akarták sajátítani a nemzeti jelképeket. Azt akarják belénk vésni, hogy az igazi magyarok, a nemzet van az egyik oldalon, a másik pedig idegen célokat követ. Ezt az aljasságot kell szétzúzni többek között azzal is, hogy megmozdulásainkon sok nemzeti színű zászló lobog.

Okoska kicsit elkésett a szokásos találkozóról. Barátaival néhány havonta rögeszmét cserél a világ fontos és lényegtelen dolgairól. Amikor betoppant, Jólértesült nagy hangon magyarázott. Éppen ott tartott, hogy egyik ismerőse, Nagykutya bizalmasa, elárulta neki, hogy elkészült az a törvényjavaslat, mely lehetővé teszi az összes bankbetét államosítását. Jólértesült szerint csak azon folyik a vita, hogy milyen mértékű legyen a betétek elvonása. Okoska hitetlenkedve hallgatta, de meg sem tudott mukkanni, mert Zsörti, az örök elégedetlen azonnal lecsapott a témára. „Megmondtam nektek már ezerszer”, hörögte a dühtől fuldokolva, „hogy ezektől minden kitelik. Először a törvényesen kifizetett végkielégítéseket adóztatták meg visszamenőleg, majd elvették a nyugdíj-megtakarításokat, aztán jönnek a bankbetétek. Ezeknek semmi sem tabu” Sopánka összecsapta a kezét: „Most mit csináljunk?”. Okoska még mindig nem jutott szóhoz, mert a másik kettő kórusban üvöltötte: „Hát mit, te marha, neked még nincs külföldön számlád? Ki kell utalni minden pénzt, mielőtt elveszik!”

A pillanatnyi csendet kihasználva Okoska magyarázni kezdte, hogy az ország helyzete egyáltalán nem indokol egy ilyen intézkedést. Azzal is érvelni próbált, hogy az államok csak a legvégsőbb esetben nyúlnak ehhez az eszközhöz, mert nagyon nagy károkat okoz, és sok szenvedéssel jár, főleg a legszegényebbeknek. Szóba hozta azt is, hogy az a vezetés, amelyik elveszi a középosztály megtakarításait, számolhat azzal, hogy soha senki sem szavaz többé rá. Zsörti nem hagyta, hogy befejezze. „Te azt hiszed, hogy lesznek még valaha választások Magyarországon. Nem látod, hogy ezek ki akarnak vinni bennünket a civilizált világból? Nem veszed észre, hogy mást sem szeretnének, mint egy évekig tartó rendkívüli állapotot, melynek leple alatt azt csinálnak, amit akarnak?”

Okoska közbeszólt. „Ha ezt megteszik, azonnal elszállnak az árfolyamok, az államadósság majdnem fele pedig külföldi kézben van. Pillanatok alatt visszafizethetetlenné válnak a devizában felvett hitelek. Az egész gazdaság összedől. Az üzletekben nem lesz áru, de az embereknek sem lesz pénze, hogy vásároljon. Hülyeség az egész.” Zsörti hajthatatlan maradt. „Nem veszed észre, hogy ezek meg sem akarnak állapodni az IMF-fel? A világon mindenkivel összevesznek. Néhány banknak fájni fog, ha összeomlik a magyar gazdaság, de a legtöbb külföldi kormány némi kárörömmel gondol majd arra: egy gonddal kevesebb, jól megszívták ezek az ostoba, önfejű magyarok. A Vezér és a mögötte állók azt remélik, jól jönnek ki az egészből. Abban bíznak, hogy nekik lesz pénzük, hogy felvásárolják a tönkrement bankokat, a bajba került cégeket, az olcsóvá váló földeket, ingatlanokat. Aztán ők lesznek az urak évszázadokig.”

Csönd lett. A négy jóbarát magába roskadt. Úgy érezték, hogy agyonnyomja őket a tehetetlenség. Gyomruk helyén nagy gombócot éreztek. Kértek még egy felest, rágyújtottak és némán ültek tovább.

Boldog új évet, Magyarország!

Majdnem tíz éve, hogy a jelenlegi miniszterelnök a környékünkre költözött. A helyi hírek szerint először egy volt óvoda épületét szemelte ki a Kútvölgyi úton, de a 2002-es veresége után be kellett érnie egy családi házzal a Csipke utcában.

Tavalyi megválasztása óta néhanapján mindenkit az út szélére parancsolva, a mi utcánkon is végigszáguld kicsiny konvoja, de egyébként nem történt szembetűnő változás. A napokban azonban arra lettünk figyelmesek, hogy lépésben haladó rendőrautók lepték el a környéket. Hivatalból tudom, hogy a kerületi kapitányság igen szűkében van embernek, autónak, nem valószínű, hogy képes lenne a mi vidékünkre ilyen nagy erőket mozgósítani. Meg aztán értelme sem sok lenne, nem történt semmi különös errefelé az utóbbi időben.

Csak nem a Parlament előtti „Karácsonyi Forradalom”-tól lett tele a felséges nadrág? Csak nem tetszenek attól tartani, hogy a Csipke utcában is felhangzik az „Orbán takarodj!” Vagy csak egy illetékes elvtárs ügybuzgóságának jeleit láthatjuk? Nem tudni. Csak az biztos, hogy ennek a hatalomnak semmi humorérzéke sincs. Jó hír, mert így könnyű nevetségessé tenni.

Egy éves hegyvidéki önkormányzati közös munkánkra alapozva veszem a bátorságot, hogy országos ügyekben is megszólítsalak.

Az apropót az adja, hogy az ellenzék és a sajtó egy részének nagy örömére nem szavaztad meg a köznevelési és a szakképzési törvényeket. Józan ésszel nem is szavazhattad meg, hiszen annyit küzdöttél, vitatkoztál azért, hogy ne tegyenek tönkre mindent ezen a szívedhez közel álló területen. Bár vesztettél, örülök, hogy így döntöttél. Lehetne bátor cselekedetnek nevezni, de azt hiszem, egyszerűen csak logikus, amit tettél. Belátom, ez manapság nem is kevés.

A szavazásokról szóló tudósításokat olvasva az járt a fejemben, hogy vajon a többi eszement törvényhez miért adod, adtad a neved? (Sorolhatnám napestig, de semmi értelme, elég csak a most asztalon lévőkre, vagy a hirtelen bátorságra kapott Alkotmánybíróság által frissiben elmeszeltekre utalni.) Látván azt az irracionális eltökéltséget, mellyel a Te szakterületedet beszántják, miért gondolod, hogy a többi jogszabály előkészítése átgondoltabb? Nem hiszem, hogy ne hallanád a kritikus hangokat, ne tudnád, hány szakértő jelzi, nagy bajok vannak, és ne sejtenéd, igazuk van. Te mégis mindig azt a gombot nyomod, amit a frakciód vezetése parancsol. Szeretném megérteni, miért adod nevedet ehhez az ámokfutáshoz, de inkább abbahagyom, mert már ez is sok így az ünnepek előtt.

Boldog Karácsonyt és békés új évet kíván:

Sipos Péter

A hegyvidéki képviselő-testület ülésén a jövő évi költségvetés koncepciója a téma. Pokorni polgármestert hallgatjuk, aki az önkormányzati rendszer átalakításáról beszél. Keserűen, cinikus mosollyal megjegyzi, a közoktatási feladatokat átveszi az állam, de cserébe megkapjuk a hajléktalan-ügyet.

Hogy van ez? Még mindig Gyurcsány Takarodj Ferenc a miniszterelnök? A Magyar Szocialista Utódpárté a hatalom? Ezek már megint kitaláltak valamit a Nép megnyomorítására? Á, dehogy. Olyan törvények hatásairól van szó, melyeket a polgármester parlamenti képviselőként fegyelmezetten megszavazott.

Első munkahelyem, a már rég megszűnt Ganz Villamossági Művek jut eszembe. (A fiatalabbaknak: most a Millenáris van az üzemek helyén). A múlt század 80-as évei. A Párthoz hivatalból mindig hű Csíkvári Jenő, a pártbizottság függetlenített titkára kacsintott akkor így össze hallgatóságával. Tudjátok – mondta – ez a központi akarat. Ostobaság, de ki van adva, nincs mit csinálni. Majd csak elleszünk valahogy.

Tényleg elvoltunk, de utáltuk. Nem sokkal később a világ megváltoztathatatlannak tűnő rendje felborult, Csíkvári elvtárs nyugdíjba ment. Most csak magunkra számíthatunk. Vajon mi kell ahhoz, hogy az új szemforgatókat a régi elvtársak után küldjük?

Az idei utolsó képviselő-testületi ülés elé kerül Pokorni polgármester javaslata a helyi adók 2012. évi mértékéről. A tervezet kisebb-nagyobb adóemelést javasol. A nem lakás céljára szolgáló helyiségek (pl.: garázs, üzlet stb.) és a cégek tulajdonában lévő lakások után fizetendő építményadó esetében az inflációt követő közel 5 %-os emelést indítványoznak. Nem változna a telekadó mértéke, maradna 200 Ft/év/m², de ezentúl a telken lévő utak, kisebb épületek, valamint medencék területe is beleszámít az adó vetítési alapjába. Ezek eddig – a telken lévő lakóház területével együtt – levonhatóak voltak. A nagy, és mindenkit érintő változás a kommunális adónál várható. Ezt az adót a lakások után, terület-arányosan kell fizetni. Tavaly óta a 40m²-nél kisebb lakások adómentesek, de a többi kategóriánál 40%-ot meghaladó a javasolt növekmény. Az emelkedés a 80 m²-nél kisebb lakásoknál 4.000, a 80 és 120 m² közötti területűeknél 6.000, az ennél nagyobbaknál 8.245 Forint éves szinten.

Bár az adóemelés mértéke brutálisnak tűnik, a fizetendő többlet elviselhető mértékű. Az önkormányzatnak pedig a mostani ínséges időkben jól jön majd az így befolyó plusz százmillió, hiszen csökkennek, vagy az inflációt el nem érő mértékben nőnek csak a központi támogatások és jövőre is több mint 600 milliót kell törleszteni. Mégis felmerül bennem a kérdés, helyes-e támogatni a lakosok újabb sarcolását.

Pintér Béla a mai magyar színjátszás emblematikus figurája. Különleges világlátása keserű, maró humora évekkel ezelőtt megfogott. Társulatának legújabb előadása, a címbéli darab, időutazásra visz a 1848-as Magyarországon keresztül a mába. Csavaros, pörgős két óra, melynek minden pillanatára érdemes odafigyelni.

Pintér Béla élete a társulat. Ha jól tudom, egy időben magánhitelt vett fel, hogy egyben maradhasson az együttes. Hogy mi lesz velük és a többi független színházzal? Ha a hivatalosságokon múlik, végük, hiszen az utolsó filléreket is elveszik tőlük. A közönség pedig korántsem olyan gazdag, hogy a jegyárakból finanszírozni tudná őket. Az anyagi után jön a szellemi szegénység. Ha így marad, csendben elbutulunk. Az lesz csak a jó, hogy észre sem vesszük.

Figyelmetlenségből vettünk jegyet a délutáni előadásra. Rosszkedvűen konstatáltuk, hogy a ruhatárban komplett gimnáziumi osztályok álltak sorban. Eszembe ötlött egy réges-régi eset. Sinkovics Imre Bánk bán előadását megszakítva leüvöltötte az unalmukban egyre hangosabban zsinatoló diákok fejét, tiszteletet követelve Thália papjainak.

Pedig elég lett volna jól játszani. Mint most a Nemzetiben, ahol most egy pisszenés sem hallatszott az előadás három órája alatt. Alföldi másodszor szembesített azzal, hogy a – szó szerint – unalomig ismert „nagy magyar” drámákat lebilincselően, valódi tartalommal, a mának szólóan is el lehet játszani. A Bánk bán junior szerethető, izgalmas előadása után, most az Ember tragédiája is nagyszerűen sikerült. Tessék elvinni a kamasz gyermeket is, mert lehet, hogy megérti és megszereti. A javára válna.

Korábbi bejegyzésemben hosszasan lelkendeztem a felújított MOM Kulturális Központ korszerű és energiatakarékos hűtő-fűtő rendszeréről, mely a Jagelló út alatt húzódó szennyvízcsatorna hőjét hasznosítja. Akkor már jeleztem, hogy kíváncsi vagyok a dolog pénzügyi részére is. Ismét beigazolódott a közmondás a kíváncsiság és a gyors öregedés kapcsolatáról, mert lehangoló eredményre jutottam.

A MOM felújítását a MARKET Építő végezte fővállalkozóként. Alvállalkozója, a THERMOWATT Kft. saját szabadalma alapján készítette el a szennyvízcsatorna hőjét hasznosító berendezést. Az üzemeltetést is ez utóbbi cég végzi. A MARKET Építő és az önkormányzat között létrejött szerződés három fő részből áll. Az első szól a felújítás kivitelezéséről, a második a most LARUS néven futó étterem és rendezvény-központ területének hasznosításba adásáról, a harmadik pedig a szennyvízhő-hasznosító berendezés karbantartásáról. Bár a második, a koncesszió ügye is megér egy misét, ez az írás elsősorban a karbantartás és üzemeltetés feltételeiről szól.

A Kulturális Központ felújítási munkáinak teljes számlája áfa nélkül 3,2 milliárd forint volt. Ebből a szóban forgó csodamasina a telepítés költségeivel együtt 162 millióba került. Ennek üzemeltetéséért és a karbantartásáért a szerződés szerint az önkormányzat 15 éven keresztül havonta nettó 2.653.000,- forintot fizet MARKET Építőnek.  A szolgáltatás a szerződés tartama alatt összesen 477,5 millió forintba kerül a kerületnek, vagyis ez alatt az idő alatt a masina teljes beruházási költségének majdnem háromszorosát fizetjük ki ilyen címen.

Ahhoz, hogy az első hallásra mellbevágó összegről reális véleményt alkothassunk, nézzük meg, mit kapunk cserébe. Az üzemeltető feladata a berendezés folyamatos felügyelete és karbantartása, a jelentkező hibák elhárítása. Amint a bejáráson láthattuk, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ügyeletes szakember a laptopján internetes kapcsolaton keresztül figyelemmel kíséri a rendszer működését, és ha kell, változtat a beállításokon. A gépek normál esetben nem igénylik, hogy akár egy szakember is jelen legyen. A helyszínre csak abban az esetben kell kimenniük a cég embereinek, ha valamilyen meghibásodást kell elhárítani. A szerződés szerint a vállalkozónak a díj fejében bizonyos kisebb értékű részegységek esetleges cseréjét is állnia kell. A drágább gépek, mint például a hőszivattyúk garanciális időn túli meghibásodása esetén a javítás, vagy a csere költségei – a fizetett havi díjon felül – az önkormányzatot terhelik.

Becslésem szerint a rendszer felügyeletének és karbantartásának átlagos időigénye legfeljebb egy szakmunkás teljes munkaidejét teszi ki. Az üzemeltető költsége ezen felül az az összeg, amelyet a Csatornázási Műveknek kell fizetni a csatornarendszer használata fejében. Erről nincs pontos információm, de nem hiszem, hogy havonta több lenne néhány százezer forintnál. Azt gondolom, hogy a kisebb anyagok és berendezések cseréje havi átlagban sem kerülhet többe két-háromszázezer forintnál. A fentiek alapján valószínűsíthető, hogy az üzemeltetés valós ráfordítása összességében nem lehet több mint a szerződés szerint az önkormányzat által fizetendő díj egyharmada. A fennmaradó kétharmadot, vagyis havonta közel 1,8 milliót fölöslegesen fizetjük ki. A MARKET Építő extraprofitja a szerződés 15 éve alatt meghaladja a 300 millió forintot.

Az ilyen korszerű berendezések beruházási költsége általában magasabb a hagyományos rendszerekénél, de a többletráfordítás 10, legfeljebb 15 év alatt megtérül, mert az energia költség és a karbantartási ráfordítás alacsonyabb. Esetünkben azonban az irreálisan magas karbantartási kiadások miatt ez az előny elvész, sőt, biztosan állítható, hogy a dolog kész ráfizetés.

Hogy miért kötött az önkormányzat ilyen előnytelen szerződést, nem tudom. Hogy figyelmetlenség, nemtörődömség az oka a hátrányos megállapodásnak, vagy más a magyarázata, ki kell deríteni. A hibát pedig ki kell javítani, a szerződés feltételeit meg kell változtatni. A hónap közepén tartandó testületi ülésen javaslatot teszek arra, hogy a polgármester kapjon haladéktalan felszólítást az intézkedésre. Még nem késő, alig néhány hónap telt el a berendezés üzembe helyezése óta.

Javaslatom fogadtatásáról tájékoztatni fogom kedves olvasóimat.  

Akiket pedig érdekelnek a részletek, azok az alábbiakban megtalálják a szerződés idevágó részeit.

MOM_hcserel_karbantartasi_szerzdes.pdf

A kormányzó pártszövetség elitjében vannak néhányan, akikről azt tartják, mérsékeltek, akik tulajdonképpen nem is értenek teljes mértékben egyet azzal, ami történik, de állítólag nem tudnak szembeszállni a Kedves Vezetővel. A pártszövetség helyi erői között is vannak szép számmal, akik magánemberként elképedve nézik az ámokfutást, baráti beszélgetésen megvallják, hogy feláll a szőr a hátukon attól, amit a kormány csinál. Mégis hallgatnak, tapsolnak, és parancsszóra szavaznak.

Ezeknek a hölgyeknek és uraknak tudniuk kell, hogy nem elég morogni az eszement gazdasági lépések miatt, ha közben minden intézkedést szavazataikkal támogatnak. Nem elég elhárítani a kérdést, mondván nem vagyunk illetékesek. Nem elég somolyogva megszorításnak nevezni a megszorításokat, ha közben az összes adóemelést, nyugdíjelvonást megszavazzák. Nem elég a sarokba állítani az alkotmány asztalát, csak látszatra adva teljesíteni a Felsőbb Akaratot, ha közben szó nélkül megszavazzák a jogokat korlátozó alaptörvényt, a bíróságok gúzsbakötését és a többi jogfosztást. Nem elég négyszemközt morogni, hogy Simicska és a többi hiéna mindenre ráteszi a kezét, ha a Parlamentben és az önkormányzatokban ehhez szavazataikkal asszisztálnak. Nem elég csak egy-egy még oly fontos témában küzdeni apróbb-nagyobb kompromisszumokért. Nem elég felfelé mutogatni, összekacsintva értetlenkedni, hogy nagyon gáz, ami itt megy, közben sunyin haszon-lesni, talpat nyalni.

Önök, hölgyeim és uraim, most még kisebb nagyobb előnyt húznak megalkuvásukból. Most még élvezhetik jól helyezkedésük gyümölcseit. Lehet, hogy ezek az örömök még eltartanak néhány évig is. Lehet, hogy a haszon most még kecsegtetően nagy. De minél mélyebbre süllyednek a dagonyában, annál kevesebb könyörületre számíthatnak majd, ha eltakarítjuk a romokat. Mert előbb-utóbb mindenkinek elege lesz. Önökből is.

Talán most még ki lehet szállni.

(A képen az Alaptörvénynek a Hegyvidéki Önkormányzat ügyfélszolgálatán felállított asztala látható)