Okoska kicsit elkésett a szokásos találkozóról. Barátaival néhány havonta rögeszmét cserél a világ fontos és lényegtelen dolgairól. Amikor betoppant, Jólértesült nagy hangon magyarázott. Éppen ott tartott, hogy egyik ismerőse, Nagykutya bizalmasa, elárulta neki, hogy elkészült az a törvényjavaslat, mely lehetővé teszi az összes bankbetét államosítását. Jólértesült szerint csak azon folyik a vita, hogy milyen mértékű legyen a betétek elvonása. Okoska hitetlenkedve hallgatta, de meg sem tudott mukkanni, mert Zsörti, az örök elégedetlen azonnal lecsapott a témára. „Megmondtam nektek már ezerszer”, hörögte a dühtől fuldokolva, „hogy ezektől minden kitelik. Először a törvényesen kifizetett végkielégítéseket adóztatták meg visszamenőleg, majd elvették a nyugdíj-megtakarításokat, aztán jönnek a bankbetétek. Ezeknek semmi sem tabu” Sopánka összecsapta a kezét: „Most mit csináljunk?”. Okoska még mindig nem jutott szóhoz, mert a másik kettő kórusban üvöltötte: „Hát mit, te marha, neked még nincs külföldön számlád? Ki kell utalni minden pénzt, mielőtt elveszik!”
A pillanatnyi csendet kihasználva Okoska magyarázni kezdte, hogy az ország helyzete egyáltalán nem indokol egy ilyen intézkedést. Azzal is érvelni próbált, hogy az államok csak a legvégsőbb esetben nyúlnak ehhez az eszközhöz, mert nagyon nagy károkat okoz, és sok szenvedéssel jár, főleg a legszegényebbeknek. Szóba hozta azt is, hogy az a vezetés, amelyik elveszi a középosztály megtakarításait, számolhat azzal, hogy soha senki sem szavaz többé rá. Zsörti nem hagyta, hogy befejezze. „Te azt hiszed, hogy lesznek még valaha választások Magyarországon. Nem látod, hogy ezek ki akarnak vinni bennünket a civilizált világból? Nem veszed észre, hogy mást sem szeretnének, mint egy évekig tartó rendkívüli állapotot, melynek leple alatt azt csinálnak, amit akarnak?”
Okoska közbeszólt. „Ha ezt megteszik, azonnal elszállnak az árfolyamok, az államadósság majdnem fele pedig külföldi kézben van. Pillanatok alatt visszafizethetetlenné válnak a devizában felvett hitelek. Az egész gazdaság összedől. Az üzletekben nem lesz áru, de az embereknek sem lesz pénze, hogy vásároljon. Hülyeség az egész.” Zsörti hajthatatlan maradt. „Nem veszed észre, hogy ezek meg sem akarnak állapodni az IMF-fel? A világon mindenkivel összevesznek. Néhány banknak fájni fog, ha összeomlik a magyar gazdaság, de a legtöbb külföldi kormány némi kárörömmel gondol majd arra: egy gonddal kevesebb, jól megszívták ezek az ostoba, önfejű magyarok. A Vezér és a mögötte állók azt remélik, jól jönnek ki az egészből. Abban bíznak, hogy nekik lesz pénzük, hogy felvásárolják a tönkrement bankokat, a bajba került cégeket, az olcsóvá váló földeket, ingatlanokat. Aztán ők lesznek az urak évszázadokig.”
Csönd lett. A négy jóbarát magába roskadt. Úgy érezték, hogy agyonnyomja őket a tehetetlenség. Gyomruk helyén nagy gombócot éreztek. Kértek még egy felest, rágyújtottak és némán ültek tovább.
Boldog új évet, Magyarország!
