A hegyvidéki képviselő-testület ülésén a jövő évi költségvetés koncepciója a téma. Pokorni polgármestert hallgatjuk, aki az önkormányzati rendszer átalakításáról beszél. Keserűen, cinikus mosollyal megjegyzi, a közoktatási feladatokat átveszi az állam, de cserébe megkapjuk a hajléktalan-ügyet.
Hogy van ez? Még mindig Gyurcsány Takarodj Ferenc a miniszterelnök? A Magyar Szocialista Utódpárté a hatalom? Ezek már megint kitaláltak valamit a Nép megnyomorítására? Á, dehogy. Olyan törvények hatásairól van szó, melyeket a polgármester parlamenti képviselőként fegyelmezetten megszavazott.
Első munkahelyem, a már rég megszűnt Ganz Villamossági Művek jut eszembe. (A fiatalabbaknak: most a Millenáris van az üzemek helyén). A múlt század 80-as évei. A Párthoz hivatalból mindig hű Csíkvári Jenő, a pártbizottság függetlenített titkára kacsintott akkor így össze hallgatóságával. Tudjátok – mondta – ez a központi akarat. Ostobaság, de ki van adva, nincs mit csinálni. Majd csak elleszünk valahogy.
Tényleg elvoltunk, de utáltuk. Nem sokkal később a világ megváltoztathatatlannak tűnő rendje felborult, Csíkvári elvtárs nyugdíjba ment. Most csak magunkra számíthatunk. Vajon mi kell ahhoz, hogy az új szemforgatókat a régi elvtársak után küldjük?
