Mióta az utóbbi egy évben viszonylag gyakran járok tüntetésekre, fontosnak tartom, hogy mindig vigyek magammal zászlót. A nagyméretű nemzeti lobogómhoz szereztem egy teleszkópos horgászbotot, így messziről látszunk a tömegben. Egyre többen, de sajnos egyelőre még csak kevesen követik ezt a példát. Tudom az okát, de éppen ezért tartom fontosnak, hogy az ellenzéki tüntetéseken is mutassuk ki hazafiságunkat.
Ha netán nem lettem volna tisztában a magyar zászlóhoz fűződő sajátos képzetekkel, a tegnapi napon kapott leckék megértették volna velem, egyesek mit is éreznek ezzel a jelképpel kapcsolatban. A Hírtv tudósítója, a 2006-ban forradalmat vizionáló Császár Attila, az Opera előtt zajló tüntetésről tudósítva azt találta mondani: „Megosztott kicsit a társaság. Voltak, olyanok, akik eljöttek és hozták a kezükben az új alkotmányt, demonstráltak, hozták a nemzeti színű zászlót …”. Ha jól értem, a tudósító úgy gondolta, vagy azt akarta sulykolni, hogy azok, akik a nemzeti lobogót tartották a kezükben, nem értettek egyet a tüntetés céljával.
A beszédek alatt egyszer csak mellettem termett egy hölgy, kezében magyar zászlóval. Így szólt hozzám: „jöttem egy kicsit erősíteni”, majd nekem szegezte a kérdést, hogy bal-, vagy jobboldali vagyok. Visszakérdeztem, hogy szerinte miért fontos ez. Valamit mormolt arról, hogy csak szeretné tudni, mire azt kérdeztem tőle, hogy szerinte mit jelent ez a zászló. Erre a hölgy „akkor inkább arrébb megyek” felkiáltással odébbállt.
Az elmúlt évek egyik legnagyobb disznósága, hogy ki akarták sajátítani a nemzeti jelképeket. Azt akarják belénk vésni, hogy az igazi magyarok, a nemzet van az egyik oldalon, a másik pedig idegen célokat követ. Ezt az aljasságot kell szétzúzni többek között azzal is, hogy megmozdulásainkon sok nemzeti színű zászló lobog.
