Sipos Péter blogja

Az utóbbi időben sajtó egy része azon köszörüli a nyelvét, hogy titokban Orbán Viktor is bevallotta: nem mindig mond igazat. Nem mintha nem tudta volna eddig is mindenki, hogy – finoman szólva – nem szokása a valóság minden részletének kibontása. A bibi talán ott van, hogy amikor Gyurcsány ostoba őszödi vallomása napvilágra került, a Nemzet Örökös Miniszterelnöke nem átállotta a világ képébe mondani, hogy ő bizony sohasem hazudott. (Egy külföldi üzleti partnerem járt nálunk akkoriban, és értetlenkedett. Mindenki jól tudja – mondta – hogy a politikusok sohasem mondanak igazat, de olyat még nem látott a világ, hogy ezt be is ismerjék.)

A közvélekedés szerint a politikus ad definitionem hazug. Ki ne ismerné a szakállas viccet: „Honnan tudható, hogy egy politikus hazudik? Onnan, hogy mozog a szája”. Hogy ennek tényleg így kell-e lennie, abban a magam naiv módján egyáltalán nem vagyok biztos. Azzal tisztában vagyok, hogy sokan nem kíváncsiak részletes magyarázatra és szívesebben hallják a bíztató, de hazug ígérteket, mint a vérrel, verítékkel és könnyekkel riogatást. Ahogy Presser Gábor írja:

Ringass el, ringass még!

Mondd csak szépen, látod, úgysem értem.

Most azt hiszem, amit én akarok, hogy boldog vagyok.

Nem látom értelmét, azon vitatkozni, hogy Gyurcsány, vagy Orbán hazudott-e többet, vagy nagyobbat. A különbség nem mennyiségi, inkább minőségi. Ez meg is látszik az eredményen. Míg Gyurcsány a rá jellemző csapongással és hebehurgyasággal tette ezt is, addig Orbán körültekintő, végiggondolt módon és így hatásosabban. Nem véletlen, hogy bár a kampányban fűt-fát ígértek és abból semmit sem tartottak be, mégis – eddig – Ferenc testvért komolyabban büntette a közönség, mint ellenfelét. Az sem elhanyagolható különbség, hogy a jelenlegi miniszterelnök egy csapat tagjaként, összehangolt, a szavak, kifejezések mélységéig kigondolt szóködöt ereget valódi célja, tettei leplezésére. És lám: bár az ellentábor már Szijjártó szóvivő hangját meghallva visítani kezd, az általa mantrázott nyilvánvaló blődségek a hívek táborában értő fülekre találnak. A nagy kérdés az, hogy meddig lehet a nyilvánvaló tényeket, a napi tapasztalást, szómágiával elfedni. Most különösen izgalmas a válasz, hiszem egyre nyilvánvalóbb a különbség a szavak és a tettek között. Meddig hisznek a hívek a szívüknek inkább, mint a szemüknek. És mi lesz a csalódás után? Újabb álmok, vagy végre ébredés? Izgalmas idők elé nézünk.

* A „Navigare necesse est”= „hajózni muszáj” analógiájára. Mentiri=hazudni, tódítani

Mielőtt megrónának, hogy helytelenül használok egy angol kifejezést, tájékoztatom kedves olvasóimat, hogy ez egy szójáték kívánna lenni. A történetből mindjárt kiderül, mit is jelent a cím.

Mint már írtam, a MOM Kulturális Központ a felújítás során egy korszerű fűtési rendszert kapott, amely a Jagelló út alatt húzódó gyűjtőcsatorna hőjét hasznosítja. Engem érdekelnek az ilyen modern megoldások, ezért gondoltam egy nagyot, és megkerestem a Központot, vajon meg lehet-e nézni ezt az érdekes masinát. A művelődési házban megadták a kivitelező THERMOWATT Kft. elérhetőségét. A cég ügyvezetőjével meg is beszéltem a bemutató időpontját. Abban a reményben, hogy kíváncsiságommal nem vagyok egyedül, éltem a facebook kínálta lehetőséggel és a XII oldalon megosztottam, mikor lesz lehetőség megismerkedni a kerület új büszkeségével. Annyira tetszett az ötlet, hogy javasoltam a Hegyvidék újság főszerkesztőjének is, ha érdekli őket a téma, egy munkatársuk tartson velünk.

A XII oldalon tett bejegyzésemre szinte azonnal érkezett egy komment, amelynek szerzője szememre hányta, hogy most bezzeg villogok ezzel a remek dologgal, pedig amikor a döntés volt, ellene szavaztunk. Nem bírtam ki, és felvilágosítottam, hogy a felújítás elhatározásakor az LMP-nek egyetlen képviselője sem ült az önkormányzatban, így ellenkezni sem állt módjában.

A megbeszélt időpont előtt egy nappal hidegzuhanyként ért, hogy a bemutatásra kijelölt személy megbetegedett, ezért az esemény elmarad. A hírt gyorsan közzétettem a facebookon, mire a kedves kommentelő nem mulasztotta el, hogy megjegyezze: az LMP csak ígérget össze-vissza.

A találkozó lemondásakor abban maradtunk a kivitelezővel, hogy amint lehet, megtartják a bemutatót. Hiába vártam jelentkezésüket, ezért kitartóan kerestem a cég ügyvezetőjét az új időpont miatt. Mikor végre elértem, kibökte, hogy „közben jött egy megkeresés” az önkormányzat illetékes bizottságától, hogy ők is megnéznék, és ugye nekem is megfelel, ha velük együtt mennék a bemutatóra.

Lesett a tantusz. Az általam kezdeményezett látogatás nem betegség, hanem pitiáner féltékenység miatt maradt el. Az mégsem lehet, hogy egy ellenzéki képviselő szervezze a bemutatót! Még a végén learatná a dicsőséget!

Lázár frakcióvezető kiállt a sajtó elé és előadta a devizaadósok megmentésének zseniálisan egyszerű tervét. A dolog tényleg nem bonyolult. A kormány tegye lehetővé az tartozások 180 forintos árfolyamon történő végtörlesztését. Ennyi. Mindenki jól jár, hiszen az adós egy csapásra megszabadul a tehertől és a bizonytalanságtól, a bankok pedig úgy is csak rinyálnak, nem halnak bele abba a néhány százmilliárdba, amibe ez nekik kerül. Az ország is jól jár, mert vége lesz annak a sok izgalomnak, amit az árfolyamok hullámzása okoz. Az egészben az a legjobb, hogy a nép bölcs vezetői fürödhetnek a népszerűségben, és mindez az államnak egyetlen fillérjébe sem kerül.

Persze még néhány kokit és sallert gyorsan ki kell osztani az okoskodóknak. Azoknak, akik nem átallanak mindenféle jogi huncutságokról vakerászni, mint a bank és az adós közötti szerződésen alapuló jogviszony, melynek következmények nélküli felrúgása nem fér össze a jogállamisággal. Ezek a szőrszálhasogatók nem fogják fel, hogy a fülkeforradalmi állam bárkinek bármilyen szerződését akkor és úgy írja át, ahogy neki tetszik, természetesen a haza a zemberek üdvét messzemenően szem előtt tartva. Azoknak is jár egy tarkón legyintés, aki azzal riogatnak, hogy ebbe az akciókba a hazai bankrendszer belerokkanhat. Mi az, hogy nem bírják el a veszteséget?! Hát tele vannak pénzzel! Nincs is másuk nekik, mint pénzük. Hát most egy kicsit kevesebb lesz. Bár lehet, hogy nem is lesz kevesebb. Ezeknél a pénzembereknél sohasem lehet tudni. Majd kiügyeskedik valahogy! Azokat is jól pofán kell csapni, akik olyanokkal jönnek, hogy ez csak a tehetőseknek jó, akiknek van annyi pénzük, hogy vissza tudják fizetni a tartozásukat. Hát persze. Mindenki annyit ér, amennyije van. Mi itt a gond, kisköcsög?

Persze az is lehet, hogy az egész csak egy kis huncutkodás. Néhány nap múlva az egész lekerül a napirendről. Most jól beletapostunk Csányi Sándorba, hogy tudja, hol a helye. Érezze, hogy akkor tesszük tönkre, amikor akarjuk. Nehogy már azt higgye, hogy egy kis tőzsdekrach, vagy forintválság számít, ha meg kell mutatni, ki az úr a háznál. Beszélik, hogy ez a beképzelt OTP vezér szembement Lajossal. Nehogy már a ponty álljon neki pecázni! Mellesleg most mi keresünk egy csomót az OTP-n nem ő. Teccik tudni: olcsón venni, majd drágán eladni. Látod Sanyikám, így működik a Magyarország Zrt.

Azon a képviselő-testületi ülésen, melyen a Budapesti Önkormányzati Szövetséghez való csatlakozásról döntöttünk, felvetettem, hogy csak akkor van értelme a társulásnak, ha annak a fővárosi önkormányzat is részese. Attól tartottam, hogy a szövetséget a kerületi kiskirályságok bebetonozására akarják felhasználni és segítségével meghiúsíthatják a főváros működésének ésszerűsítését célzó törekvéseket. Javaslatomat annak idején leszavazták. A BÖSz a főváros nélkül jött létre.

Nem is gondoltam, hogy ilyen gyorsan beigazolódnak félelmeim. A minap úgy döntött a szövetség, hogy szerinte a kerületek hatékonyabban tudják a parkolási rendszereket működtetni, ezért azt nem szabad fővárosi kezelésbe adni. Hasonlóan vélekednek a közterület-felügyeletről is.

Számomra nyilvánvaló, hogy a polgármester urak még mindig jó üzletet látnak a parkolási díjak szedésében, ezért azt nem akarják kiengedni a kezükből. Pedig józanésszel belátható, hogy a budapestiek érdeke az egységes parkolási rendszer. Nem csak az szól mellette, hogy az egységes rendszer működtetése olcsóbb, hiszen egy apparátus fenntartását kell csak kigazdálkodni. Az is ésszerűnek tűnik, hogy a kerületeket határoló utak két oldalán ugyanaz az ellenőr végezzen szolgálatot. A parkolást igénybe vevők számára is könnyebb, ha nem kell többféle parkolási kártyát megvenni. Egységes rendszer esetén nem fordulhatna elő, hogy az utca egyik oldalán más telefonszámmal kell a mobilparkolást kezdeményezni, mint a másikon, így tévedés esetén sem büntetnék meg a „hibázó” autóst.

Olcsóbb, ésszerűbb és kényelmesebb lenne tehát az egységes budapesti parkolás. Csak a polgármester-kakasok éreznék úgy, hogy egy kicsit összement a szemétdombjuk. Ez utóbbi szempont azért mégiscsak fontosabb, mint a budapestieké, vagy nem?

Feláll a szőr a hátamon, amikor a Stohl András holnap talán lezáruló büntetőügyéről szóló híradásokat hallgatom. Itthon ritkaságszámba megy, hogy egy híresség ellen folyó per ilyen nyilvánosságot kapjon. Szerencsére az sem fordul elő gyakran, hogy a népszerűséget ilyen nyíltan vetik be az ítélet befolyásolására.

Nem tudok, de nem is szeretnék a konkrét ügyben állást foglalni. Sem a tényeket, sem a szabályokat nem ismerem. Bízom abban, hogy a bíróság helyesen ítéli majd meg a helyzetet és igazságos döntést hoz és remélem, tudja magát függetleníteni attól a média-nyomástól, ami az ügyet körülveszi.

Igazából azt sem tudnám megmondani, milyen ítélettel lennék elégedett. Ha lecsuknák, sajnálnám, hogy ennek a tehetséges embernek megszakad a karrierje és önzően azt is, hogy nem láthatom egy ideig, vagy talán soha többé a színpadon. Ha megúszná letöltendő börtönbüntetés nélkül, nem hagyna nyugton a gondolat, hogy a bíróság talán azért is döntött így, mert befolyásolta a sok ismert és tekintélyes művész, akik kiálltak a vádlott mellett. És azt sem tudnám feledni, hogy hasonló esetben egy egyszerű halandó nem kapna ilyen professzionális jogi és média segítséget. (Csak mellesleg jegyzem meg ennek kapcsán, hogy azok, akik nem tudnak ügyvédet fogadni, kirendelt ügyvédet kapnak, mert ugye mindenkit megillett a szakszerű védelem. Az állam azonban mindössze háromezer forintot fizet óránként egy kirendelt ügyvédnek. Ez az óradíj szerintem kevesebb, mint a tized része a piaci díjazásnak. Olyan is a szolgáltatás. Kíváncsi lennék egyszer egy statisztikára arról, hogy hány olyan vádlottat mentenek fel, akinek kirendelt ügyvédje van.)

Érdeklődéssel és némi szorongással várom a bírák döntését. A tanú Virág elvtársát plagizálva: „nem szeretnék most a helyükben lenni”.

Még augusztus elején, Zsámbékon megnéztük az Alkalmáté Trupp idei előadását. Ha jól tudom, a Máté Gábor egykori színészosztályának hallgatóiból álló társulat Parti Nagy Lajostól kapta nevét. A fiatal színészek az vették a fejükbe, hogy nyaranta egy-egy társukról állítanak össze egész estés darabot. Az idei címszereplő Mészáros Máté volt, aki sokáig az egri színházban dolgozott és most a Vígszínház tagja. Akik szerepeiből nem ismerik, valószínűleg látták tévében ezt a sokat játszott alakítását:

A mi számunkra azért is volt különleges az este, mert egy barátunktól már korábban sokat hallottunk már az ifjú művész családjáról, különösen édesapjáról, aki ismerősünk évfolyamtársa volt. Barátaink és az apa velünk együtt nézte végig a darabot. Az előadás egy jelentős része éppen arról szólt, milyennek látja Mészáros Máté az apját, aki nem sokkal a gyerekek megszületése után hagyta el a családot. Több, a kívülállónak kínosan vicces jelenet is volt, melyből kiviláglott az apa különcsége, sajátos jelleme. Az egyik felelevenített eset arról szólt, hogy édesapja megszégyenítette kamaszodó gyermekét, mert az szerinte túl sok WC papírt használ. Szegény fiúnak a család előtt kellett gyakorolni a fenéktörlés helyes és takarékos módszerét.

Feszengve füleltem a mögöttem ülő apa reakcióit, de az összes vele kapcsolatos jelenetet hangos nevetés kísérte. Az előadás után a pellengérre állított édesapa nem kevés büszkeséggel jegyezte meg, hogy nem is gondolta volna a fiáról, hogy ilyen tehetségesen dolgozza fel közös múltjukat.  Annyira tetszett neki, hogy még egyszer elment megnézni. A rokonság pedig elárulta, hogy semmi sem változott, a WC papír fogyása még mindig központi kérdés a családban.

Hazafelé azon morfondíroztunk, hogy miből is fakad a tehetség. Mennyi szerepe van a különc és a családot elhagyó apa génjeinek és az általa nyújtott magatartási mintának abban, hogy gyermeke sikeres művésszé válhatott.

Remélem, hogy a legelszántabb olvasóim is találtak jobb elfoglaltságot annál, mint azt figyelni, mikor ír már újra valamit ez a lusta Sipos. Pedig én kérem készültem. A Magyar Tenger partjára tervezett családi nyaralásra fegyelmezetten magammal vittem a gépemet és jobbnál jobb témákkal készültem. A Telenor mobil internet szolgáltatásnak csúfolt valamije azonban elvette a kedvemet minden virtuális aktivitástól.

Meg különben is, annyi dolgom volt. Tessék, itt van néhány bizonyíték.

Most már vége a henyélésnek, lesz mit olvasni nemsokára.

Valahogy így ébreszti majd a sárga busz vezetője az elszunyókált utasokat az Ócsa mellett a devizahitel-károsultaknak építendő telephez érve. Szép is lesz majd a sok takaros energiatakarékos házikó, melyekben esténként meleg vacsorával várják a károsult asszonyok a közmunkában megfáradt férjüket. A fazékban a gondosan megművelt kertben termett finomságok, a károsult kezek szorgalmas munkájának eredményei. Az arcok kisimultak, elmúlt az adósság nyomasztó terhe, Kormányunk óvó keze biztos hajlékot emelt a fejük fölé, a köz munkát is adott, meg kicsiny földet, ahol megvetheti az ember a lábát és elvetheti a magot. Napfényes jövő, amelyben nincs gond semmire, az ember, akit eddig a bankok gyötörtek, szorongattak, csak dolgozik, mert van végre mit, műveli a kertet és boldogul, hisz tudja, a gondot levették a válláról.

Nem is értem azt a sok fanyalgót. Az egyiknek az a baja, hogy kiszakítják az adósokat a jelenlegi környezetükből. Az új helyen nem ismernek majd senkit, sőt a helyiek majd féltékenyek lesznek rájuk, mert nekik biztosan jut lakás, munka, segély. De hiszen csak sanyargatás volt az életük. A régi lakhelyük gondolatától is keveri őket a víz, mert csak az alpesi deviza jut róla eszükbe. A másik nyavalygó azt hajtogatja, hogy miért is építenek a semmi közepén új hajlékokat, amikor a hitelkárosultaknak van lakásuk, csak a terhek fizetésével gyűlt meg a bajuk. Ha őket kiköltöztetik a mostani helyükről, akkor az üresen áll majd. Had álljon csak az a sok nyüves kégli, ott rohadjon meg! Vér és veríték tapad minden egyes téglájához úgy is. A harmadik okvetetlenkedő azt hajtogatja, hogy semmi jó sem származik abból, ha egy helyre költöztetnek sok azonos élethelyzetű embert, így azok sohasem tudnak majd visszailleszkedni a többi ember közé. Hát micsoda butaság ez is! Hiszen az ember a sajátjaival érti meg a legjobban magát. Milyen szép is lesz, amikor a ház elé kiülve a csillagos ég alatt a bankárok kegyetlenkedéseire lehet majd borzongva emlékezni úgy, hogy közben a volt károsultak végre felszabadultan tudnak nevetni, hiszen tudják jól, ez velük soha többé nem eshet meg! A negyedik kötözködő arról papol, hogy új házak építésére semmi szükség. Annyi eladatlan lakás áll üresen országszerte, mint égen a csillag.  Szerinte az lehetne a megoldás, hogy a bank, vagy egy ingatlanos cég a tartozás fejében átveszi a tartozással sújtott lakást. A korábbi adósból bérlő lesz, akinek az állam támogatást ad a bérleti díj fizetéséhez. Az oktondi azt hiszi, hogy egy öntudatos károsult csak úgy odaadja a lakását és még fizet is, hogy benne lakhasson. Önérzetről nem hallott az ilyen?

Az ilyen, még a kákán is csomót kereső embereknek semmi sem jó. Ostobák. Az ilyenekre mondják mifelénk, hogy nem értenek a fapénzhez sem. Azt hiszik a tompa agyukkal, hogy itt az adósokról van szó, az ő helyzetük megoldása a cél. Szó sincs róla, ostobák! Az öreg komcsik már régóta tudják, hogy a lé határozza meg a tudatot és nem fordítva. Hát mi okosság van abban, ha mindenki csak bérelgeti a régi lakását? Bezzeg, ha új telepet építtetünk a csókosokkal! A sietség miatt a pénz nem számít. Közbeszerzésre nincs idő, mert emelkedik az árfolyam. Különben is szépet, meg energiatakarékost kell építeni, tehát nem lehet olcsó. Mégiscsak pofátlan dolog lenne valami koszos, energiafaló putriba dugni szegény szerencsétlen bajbajutottakat! Meg aztán az isten háta mögötti ingatlanhoz a közműveket és az utat is oda kell vinni. Sok munka, jó minőség, sok pénz. Sürgősségi felárat is rá kell tenni, hiszen azonnalra kell, mert különben elviszi a kamat szegény károsultakat! Ja, és a régi kégliknek meg sajnos nagyon leesik az ára. Azt is meg kell majd vennie valakinek.

Értitek már, csökött agyú pesti értelmiségiek?

Ilyenkor, nyáridőben jól jön egy kis segítség a blogírásban. Kapva kaptam hát az alkalmon, amikor Szíjjártó Péter felajánlotta, hogy ír nekem egy posztot a Hegyvidéki önkormányzat eladósításáról. Nem értek egyet azzal, amit ír, de ha az ember lusta arra, hogy maga lásson munkához, tudjon kompromisszumot kötni.

Íme, mit is mond* a Miniszterelnök szóvivője az önkormányzatot eladósítókról.

A Hegyvidéki önkormányzatot az előző évek polgármestere súlyosan eladósította. Amikor 2006-ban elődjétől a kerület vezetését átvette, az adósság csak 2,9 milliárd Forint volt. Ez az összeg az elmúlt év végére 8,1 milliárdra nőtt. Pokorni Zoltán polgármestersége alatt a városrész adóssága csaknem megháromszorozódott, miközben a bevételek nem nőttek. A tartozások miatt adókat emeltek, új adókat vezettek be, sőt az intézményeknél drasztikus kiadáscsökkentést vezettek be. A következő években az önkormányzat bevételeinek minden huszadik forintját kamatokra és törlesztésre kell majd fordítani.

Az önkormányzati adósság brutális mértékű eladósodásáért Pokorni Zoltán a fő felelős. Ráadásul semmilyen módon nem látszik a kerületen a hatalmas mennyiségű beáramlott pénz.  Az önkormányzati adósság brutális emelése túl súlyos bűn ahhoz, hogy csak politikai felelőse legyen, ezért kezdeményezzük, hogy vizsgálják meg a jogi felelősségre vonás lehetőségét. Bár ez a bűn a múltban történt, a jövőre van hatása, ezért nem tekinthető visszamenő hatályúnak, ha most végre megtörténik a bűnösök felelősségre vonása.

A 2006 és 2010 között a hivatalban lévő Fideszes kerületi vezetés bűnt követett el a Hegyvidékkel szemben. Akik ezt a bűnt elkövették, politikai és jogi felelősséggel tartoznak. A kerület legnagyobb problémáját súlyos eladósodottsága okozza, ezt négyévnyi irányítás rossz, elhibázott gazdasági döntései okozták. 2006 és 2010 között a kerület adóssága 200 százalékkal nőtt. Pokorni Zoltán 2006-ban jó gazdasági állapotban vette át a kerületet. Az adósság ilyen brutális mértékű megnövelése bűn a Hegyvidékkel, a Hegyvidéken élő emberekkel szemben. Éppen ezért súlyos felelősség terheli a kerület gazdasági helyzetének jelentős lerontásáért Pokorni Zoltánt, a helyetteseit és az egész képviselő-testületet.

Az adósság brutális mértékű megnövekedésének hatásait mindannyian viseljük. Akik ezt a bűnt elkövették, felelősséggel tartoznak. A politikai felelősséget a választók ugyan a 2010-es önkormányzati választásokon még nem állapították meg, ugyanakkor a jogi felelősségre vonás lehetőségének a megvizsgálására is szükség van. Az illetékes parlamenti bizottságok már vizsgálják, és szükség esetén megteremtik a felelősségre vonás lehetőségét.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a jogszabályok nem lehetnek negatív módon visszahatók. Ugyanakkor ezeknek a bűnös döntéseknek a hatásai nemcsak máig érződnek, hanem az elkövetkező generációk életére is kihatnak. Egy városrész eladósítása a soron következő nemzedékek jövőjének eladósítását is jelenti, ezért elkerülhetetlen a büntetőjogi felelősség vizsgálata.

* A szöveg Szíjjártó Péter Vasárnapi Újságnak adott nyilatkozata, illetve a honlapjára kitett cikke felhasználásával készült és semmilyen vonatkozásban nem tükrözi a blog szerzőjének jogállami felfogását. Az önkormányzat adósságára vonatkozó adatok ugyanakkor teljes mértékben megfelelnek a valóságnak.

Rossz helyen jár, aki ebben a blogban kritikátlan kormánypártiságot keres, most mégis egy jó intézkedésről fogok írni. A közelmúltban történt módosítás szerint az autók kilométeróra-állását a jövő évtől kezdve hatósági nyilvántartásban rögzítik minden műszaki vizsga illetve adásvétel alkalmából. Hogy ez engem miért érdekel, mindjárt elmesélem.

Lányomék nagy fába vágták a fejszéjüket, lecserélik az autójukat. Az eddigit kinőtték, nagyobb kell, mert nem fér már el a babakocsi, a gyerekülés és a sok egyéb nélkülözhetetlen dolog. A márkával elégedettek voltak, ezért egy nagyobb típusra váltanának. Napokig bújták az internetes hirdetéseket, találtak is egy szimpatikus darabot, ami miatt leutaztak az előnyös ajánlatot tevő autókereskedőhöz. A telepen is jól mutatott a járgány, úgy tűnt, minden rendben van.

Hozzáértés hiányában úgy döntöttek a fiatalok, hogy egy szakszervizzel is átvizsgáltatják a kocsit. A következő napon irány a megyeszékhelyen lévő márkaszerviz. A szakik alaposan átnézték és elégedetten hümmögtek, majd következett a fedélzeti számítógép vallatása, mikor bekövetkezett, amitől tartottak. A computer ugyanis rögzíti a hibaüzeneteket. Ezek átnézésekor derült ki, hogy az óra által mutatott 80 ezer helyett legalább 200 ezret futott a masina. (A mesterek megsúgták, hogy a brigantik hanyag munkát végeztek, mert az óra visszatekerésével egyidejűleg a hibaüzeneteket elfelejtették kitörölni.)

A hirdetést közlő honlapnál egyelőre hiába jelezték, hogy megtévesztő adatokkal van fent az autó. Az ügyfélszolgálat szerint a kereskedőtől választ kértek a panaszra, de addig nem vehetik le a hirdetést, amíg a reakció meg nem érkezik. Remélem, addig nem dől be nekik senki.

A törvénymódosítás után majd évek múltán nehezebb lesz csalni. Addig pedig legyünk óvatosak!