Rossz helyen jár, aki ebben a blogban kritikátlan kormánypártiságot keres, most mégis egy jó intézkedésről fogok írni. A közelmúltban történt módosítás szerint az autók kilométeróra-állását a jövő évtől kezdve hatósági nyilvántartásban rögzítik minden műszaki vizsga illetve adásvétel alkalmából. Hogy ez engem miért érdekel, mindjárt elmesélem.
Lányomék nagy fába vágták a fejszéjüket, lecserélik az autójukat. Az eddigit kinőtték, nagyobb kell, mert nem fér már el a babakocsi, a gyerekülés és a sok egyéb nélkülözhetetlen dolog. A márkával elégedettek voltak, ezért egy nagyobb típusra váltanának. Napokig bújták az internetes hirdetéseket, találtak is egy szimpatikus darabot, ami miatt leutaztak az előnyös ajánlatot tevő autókereskedőhöz. A telepen is jól mutatott a járgány, úgy tűnt, minden rendben van.
Hozzáértés hiányában úgy döntöttek a fiatalok, hogy egy szakszervizzel is átvizsgáltatják a kocsit. A következő napon irány a megyeszékhelyen lévő márkaszerviz. A szakik alaposan átnézték és elégedetten hümmögtek, majd következett a fedélzeti számítógép vallatása, mikor bekövetkezett, amitől tartottak. A computer ugyanis rögzíti a hibaüzeneteket. Ezek átnézésekor derült ki, hogy az óra által mutatott 80 ezer helyett legalább 200 ezret futott a masina. (A mesterek megsúgták, hogy a brigantik hanyag munkát végeztek, mert az óra visszatekerésével egyidejűleg a hibaüzeneteket elfelejtették kitörölni.)
A hirdetést közlő honlapnál egyelőre hiába jelezték, hogy megtévesztő adatokkal van fent az autó. Az ügyfélszolgálat szerint a kereskedőtől választ kértek a panaszra, de addig nem vehetik le a hirdetést, amíg a reakció meg nem érkezik. Remélem, addig nem dől be nekik senki.
A törvénymódosítás után majd évek múltán nehezebb lesz csalni. Addig pedig legyünk óvatosak!