Az utóbbi időben sajtó egy része azon köszörüli a nyelvét, hogy titokban Orbán Viktor is bevallotta: nem mindig mond igazat. Nem mintha nem tudta volna eddig is mindenki, hogy – finoman szólva – nem szokása a valóság minden részletének kibontása. A bibi talán ott van, hogy amikor Gyurcsány ostoba őszödi vallomása napvilágra került, a Nemzet Örökös Miniszterelnöke nem átállotta a világ képébe mondani, hogy ő bizony sohasem hazudott. (Egy külföldi üzleti partnerem járt nálunk akkoriban, és értetlenkedett. Mindenki jól tudja – mondta – hogy a politikusok sohasem mondanak igazat, de olyat még nem látott a világ, hogy ezt be is ismerjék.)
A közvélekedés szerint a politikus ad definitionem hazug. Ki ne ismerné a szakállas viccet: „Honnan tudható, hogy egy politikus hazudik? Onnan, hogy mozog a szája”. Hogy ennek tényleg így kell-e lennie, abban a magam naiv módján egyáltalán nem vagyok biztos. Azzal tisztában vagyok, hogy sokan nem kíváncsiak részletes magyarázatra és szívesebben hallják a bíztató, de hazug ígérteket, mint a vérrel, verítékkel és könnyekkel riogatást. Ahogy Presser Gábor írja:
Ringass el, ringass még!
Mondd csak szépen, látod, úgysem értem.
Most azt hiszem, amit én akarok, hogy boldog vagyok.
Nem látom értelmét, azon vitatkozni, hogy Gyurcsány, vagy Orbán hazudott-e többet, vagy nagyobbat. A különbség nem mennyiségi, inkább minőségi. Ez meg is látszik az eredményen. Míg Gyurcsány a rá jellemző csapongással és hebehurgyasággal tette ezt is, addig Orbán körültekintő, végiggondolt módon és így hatásosabban. Nem véletlen, hogy bár a kampányban fűt-fát ígértek és abból semmit sem tartottak be, mégis – eddig – Ferenc testvért komolyabban büntette a közönség, mint ellenfelét. Az sem elhanyagolható különbség, hogy a jelenlegi miniszterelnök egy csapat tagjaként, összehangolt, a szavak, kifejezések mélységéig kigondolt szóködöt ereget valódi célja, tettei leplezésére. És lám: bár az ellentábor már Szijjártó szóvivő hangját meghallva visítani kezd, az általa mantrázott nyilvánvaló blődségek a hívek táborában értő fülekre találnak. A nagy kérdés az, hogy meddig lehet a nyilvánvaló tényeket, a napi tapasztalást, szómágiával elfedni. Most különösen izgalmas a válasz, hiszem egyre nyilvánvalóbb a különbség a szavak és a tettek között. Meddig hisznek a hívek a szívüknek inkább, mint a szemüknek. És mi lesz a csalódás után? Újabb álmok, vagy végre ébredés? Izgalmas idők elé nézünk.
* A „Navigare necesse est”= „hajózni muszáj” analógiájára. Mentiri=hazudni, tódítani
