A síelők vasárnap tartott Normafa Konferenciájának legőszintébb pillanata az volt, amikor Klausmann Viktor, aki egy hegyimentő alapítvány képviseletében volt jelen, így kezdte előadását: „Itt ülünk a húsos fazék körül. Még nem rotyog a víz, de már az orrunkban érezzük a zsíros falatok illatát.” Valóban, a sílobbi nagyon akarja a Normafa rehabilitációnak mondott átépítését, de az is kiderült, hogy most már ők is belátják, nem eszik olyan forrón azt a bizonyos kását.
A konferencia hivatalos programjában számos előadás hangzott el. Remélem, olvasóim megbocsájtják, ha nem törekszem teljes körű beszámolóra. Az érdeklődők az előadások szövegét és az elfogadott zárónyilatkozat szövegét megtalálhatják itt. Azt mindenképpen kiemelném, hogy a záródokumentumból nagyobb önmérséklet olvasható ki, mint némely felszólalásból. A 13 aláíró szervezet nyilatkozata örvendetesen nagy súlyt helyez a fenntarthatósági szempontokra. Véleményük szerint a Normafán megvalósuló létesítményeknek elsősorban a gyerekek, fiatalok síoktatását kellene szolgálni, akik pedig már megtanultak síelni, menjenek a távolabbi pályákra.
Az alábbiakban a számomra legfontosabb felvetésekre, bejelentésekre szorítkozom.
A tervezett projektről sok újat nem tudtunk meg. A megvalósításért felelős miniszterelnöki megbízott és az önkormányzat képviselői leginkább azt hangsúlyozták, hogy még semmi sem dőlt el, folynak a vizsgálatok, a tervezés majd később kezdődik. Minden jelenlévő tudatában volt annak, hogy a ködösítés a vártnál erőteljesebb társadalmi ellenállásnak köszönhető, mint ahogy az is, hogy a kerület vezetése már korábban népszavazás eredményétől tette függővé a fejlesztés megvalósítását. Most az is kiderült, hogy a hatalom tovább hátrált. A miniszterelnöki megbízott bejelentette, hogy a tervezési, előkészítési munkák legalább másfél évet vesznek igénybe. Mivel a népszavazásra az önkormányzat döntése szerint csak a tervek és a megvalósíthatósági tanulmány elkészülte után kerülhet sor, egyértelművé vált, hogy a kerület vezetése nem akarja ezzel a kétes fogadtatású fejlesztéssel kockára tenni remélt újraválasztását, ezért a döntést 2015-re tolja.
A Normafa nyert két évet. Az pedig, hogy mit csinálnak az illetékesek a sebtében elfogadott Normafa törvénnyel, amely például előírja, hogy 2014. június 30-ig a területre érvényes építési szabályzatot kell alkotni (5. §), legyen az ő dolguk. Úgy is nagy gyakorlatuk van az összetákolt jogszabályok toldozás-foldozásában.
Az előadók túlnyomó többsége támogatta és sürgette a sícentrum építését. A síiskolák képviselője, azt tartotta fontosnak hangsúlyozni, hogy nem szabad engedni, hogy a Normafán bárki oktathasson. Hozzászólt Révész Máriusz, Fideszes honatya is, akiről kiderült, a síoktatók szövetségének elnökségi tagja, a projekt és Normafa törvény nagy támogatója. A sífutók kiépített, folyamatosan kezelt, 3 méter széles, a kirándulóktól elzárt pályát szeretnének, melyhez szerintük alig néhány fát kellene kivágni.
A miniszterelnöki megbízott azt hangsúlyozta, hogy szét kell választani a síelőket, a szánkózókat, a kerékpárosokat és a gyalogosokat. A ródlizókat az Anna réten túli tisztásra száműznék annak ellenére, hogy az egyik előadó megfigyelései szerint ők vannak többségben a Normafán. A kerékpárosok sem járnának jobban, mert bár legtöbben nem esztelenül száguldozni szeretnének hegyről lefelé, őket a Libegő alatti kiépítendő downhill pályára akarják küldeni. Vincze P. Márton egyébként sem hazudtolta meg magát, térfigyelő kamerákat, télen síelő, nyáron kerékpározó rendőröket vízionál a hegyre. Mindenkinek meglenne a helye, nem lenne keveredés, csak rend és fegyelem.
Nem született válasz egy sor kérdésre. Például arra, hogy mi lesz azokkal a síelőkkel, akik úgy szeretnék használni a Normafát, mint most, vagyis nem vennék igénybe a sílifteket. Vajon nekik is fizetniük kell majd, vagy ők ingyen síelhetnek továbbra is? Az a felvetés is a levegőben maradt, hogy vajon mi lesz azzal a százezer köbméter vízzel, amit a hóágyúkkal az előadók szerint a pályákra kell majd fújni ahhoz, hogy minél hosszabb ideig lehessen síelni. Többen is állították, hogy a hóágyúzás kifejezetten jót tenne a környezetnek, mert a többlet víztől zöldebbek lesznek a növények, de senki sem beszélt a talajeróziós hatásokról és arról, hogy egy hirtelen olvadás esetén mi védi meg a Zugligetet a lezúduló áradattól.
A konferencia résztvevői tisztában voltak azzal, hogy a terv egyik neuralgikus pontja a közlekedés. A legtöbben átsiklottak afölött, hogy a fogaskerekű meghosszabbítása nem a projekt része. Szinte kész tényként kezelték, hogy a Moszkva térről a Normafáig közlekedő fogassal a hegy látogatóit át lehet terelni a tömegközlekedésre. Egy józanabb hozzászóló felvetette, hogy ehhez a fogas vonala mentén parkolókat kellene építeni, de gyorsan kiderült, hogy ez csak álom. Számosan üdvözölték az egykori Fácán Fogadó területén létesítendő parkoló tervét, mondván, hogy az majd leveszi a forgalom-terhelést a Széchenyi-hegyről, mert a síelők majd ott, a hatüléses felvonó alsó állomásánál hagyják a kocsijaikat. Csak arról felejtkeznek meg, hogy a ma lepusztult állapotban lévő egykori étterem szigorúan védett területen van, ahol csak komoly pusztítás árán lehetne több száz autónak helyet csinálni, arról nem is beszélve, hogy a vágyott parkoló csak a keskeny Zugligeti vagy Kútvölgyi úton közelíthető meg, ahol állandósulnának a közlekedési dugók.
A tanácskozás számomra megkönnyebbülést hozott. Érzem, hogy a kezdetben oly elszánt hatalom – látva a tömeges felháborodást – folyamatosan hátrál. Persze nem szabad abbahagyni a Normafáért folytatott küzdelmet. Még nincs vége a lázálomnak. Meg kell értetni mindenkivel, hogy a Normafát gondozni kell, de ahhoz nem szükséges sícentrumot építeni. A fenyegető veszély csak eltolódott, de nem múlt el.
