Sipos Péter blogja

A kórház sebészetének szűk várójában hatan gyűlnek össze három órára, a rendelés kezdetére. Mindannyian vastagbél tükrözésre várnak. Az ajtón figyelmeztetések sora. „Kopogással ne zavarják a rendelést!” „Csak előjegyzéssel fogadjuk a betegeket!” „Sürgősségi ellátás nincs!” „A váróból ne telefonálgassanak a rendelőbe, mert ezzel zavarják a munkát!”

Mindenki feszült. Nemcsak a vizsgálat kellemetlen, de az eredménytől is tart az, akit ide vet a sorsa. Egy kockás inges nő idegesen járkál fel és alá. Reggel óta vár az orvosra. A szomorú szemű szőke asszonyt fél háromra hívták. A nővér bejelenti, hogy a főorvos úr még az osztályon van, később jön. Csönd. Ki-ki magába réved. Van, aki szundikálni próbál, a kerekesszékes a kísérőjével suttogva beszélget. Fél óra múltán a hosszúcombú szőke bejelenti idősebb párjának, hogy ő már nem bírja tovább, menjenek. Főorvos-szerű jön. Se szó, se beszéd, bemegy egy ajtón. Csönd. Nagy bajuszú, orvosnak látszó, sztetoszkóppal a nyakában kilép egy „műtő” felirat mögül, lassú, puha léptekkel átmegy a várón, majd eltűnik egy másik ajtó mögött. Pár perc múlva ugyanígy vissza. Csönd.

Negyven perc múltán a főorvos-szerű kilép a rendelő ajtaján, és benyit egy „műtő” feliratú helyiségbe. Kisvártatva behívják a Kockásingest. Csönd. Percek múltán a főorvos-szerű rezzenéstelen arccal és szótlanul átvág a várón és eltűnik a rendelő ajtaja mögött. Kockásinges a kijáraton el. Négy óra van. Ajtó nyílik, nevet mondanak, az illetőt elnyeli a rendelő. Néhány perc múlva a következőt is. Ki nem jön senki.

Egy valahonnan előbukkanó, eddig nem látott nővér kezd nyüzsögni. Bezárja a kijáratot, az ablakot, ahonnan eddig friss levegő jött be. „Csak az osztály felé tudnak majd kimenni.” Mondja magától értetődő természetességgel. „De ott csak lépcső van, hogy megyünk ott le a kerekes székkel?” kérdi aggódva a kísérő. „Ez van.” A fehérruhás rájuk zárja az ajtót. Körbejárnak, minden zárva.

Pánikba esik, kopog a rendelő ajtaján. Egy gumikesztyű kiszól.

„Mi történt?”

„Nem tudok tovább várakozni, szeretnék elmenni.”

„Most nem lehet, a beteg fent fekszik az asztalon. Várjon!”

Percek múlnak. A gumikesztyű ajtót nyit.

„Tessék, most mehet. Itt a beutalója. Adjak új időpontot?”

„Köszönöm, nem kérem. Viszontlátásra!”

A szemészet várójában nyugdíjas korú párok. A szem páros szerv. „A nővérke ad időpontot.”

„Szeretnénk időpontot kérni.”

„Nem várja ki a sort?”

„Most mennem kell, adjon időpontot, akkor visszajönnék.”

„Augusztus 20-án van még néhány üres hely.”

„???”

„Jé, ki volt az a hülye, aki huszadikára vett fel betegeket?”

„Lesz akkor rendelés?”

„Hogy képzeli????”

„Akkor mit javasol?”

„Szeptember 17-én még délelőtt van hely. Jó lesz?”

„Két hónap múlva?”

„Akkor van legközelebb üres hely. Jó lesz?”

„Rendben, végül is nem sürgős.”

Kétszeresen is félve mentünk el a városmajori szabadtéri színpad előadására. Nem az időjárástól tartottunk, hiszen néhány éve lefedték a nézőteret. Tavaly a szünetben menekültünk el a Karinthy Színház Cabiria éjszakái című dilettánsan ripacs vendégjátékáról. Az operett műfaja sem áll igazán közel hozzám. Az alkotók miatt vállaltuk mégis a kockázatot. Jól tettük.

A Táp Színház és a Budapest Bár rengeteg ötlettel, hatalmas energiával dolgozta át az ötvenes- hatvanas évek szirupos-optimista szocialista kispolgári zenés darabját. Az eredetit és egyben annak remek paródiáját láttuk, némi kikacsintással a mára. Nemcsak a színészek és a zenészek tettek ki magukért, de a látvány is frenetikus volt. Aki még teheti, nézze meg.

Mostanában ritkábban járok azon a környéken, ezért egy blogbejegyzésből tudtam meg, hogy a Kútvölgyi út 12-14 alatti óvoda régóta üresen álló épületét lebontották. Az épület történetében, mint cseppben a tenger megmutatkozik az elmúlt negyven év történelme.

Az óvodát 1970-es évek elején építtette dolgozói gyermekeinek elhelyezésére az Orvostudományi Egyetem. Az épület a kor követelményeit meghaladó építészeti igényességgel készült. Közel három évtizedig töltötte be eredeti funkcióját. Pechjére akkor lépett érett korba, mikor lassan befellegzett a munkahelyi óvodáknak, így egyre lerobbantabb, elhanyagoltabb lett. A 2000-es évek elején egyre apadtak az Egyetem erre fordítható forrásai. 2006 óta üresen áll.

Az épületet 2009 decemberében nyilvánította helyi védettségű építészeti értéknek a kerületi önkormányzat.  A döntéskor az akkor már három éve funkció nélküli, elhagyatott épületet különleges értékeire hivatkoztak.  Az előterjesztés valóságos dicshimnusz az épületről. „A hazai előírások és kötöttségek szerint ezen épületfajtából „szép”, szellemes tömeget létrehozni igen nehéz. A tervező tudott a két bonyolult funkcióra egy a helyhez illő frappáns középületet tervezni: a Kútvölgyi út hajtű kanyarja centrális épülettömeget sugallt, az elegáns villakörnyezet egy hasonló elegáns, de nagyságrendjében és hangulatában illeszkedő középületet: a közlekedőfolyosókkal széthúzott, négy részre vágott elegáns arányú sátortetős tömb képes kielégíteni a funkciót: egy-egynegyed átlósan kettéosztva hangulatos belső terű foglalkoztató egységeket tartalmaz, a negyedik tömb a kiszolgáló funkció. A nagy, mélyre ereszkedő eresz: gyermeki léptékű játékházhoz teszi hasonlóvá az épületet, míg a négy részre vágás révén a folyosók fölött megfelelő bevilágító felületek keletkeznek. … Az épület a stílusirányzatok, építészeti divatok csapongásain túlmutató, korának klasszikus maradandó alkotása.” Semmilyen dokumentummal alá nem támasztható meggyőződésem, hogy a védetté nyilvánítás valódi célja az volt, hogy az egyetem ne tudja könnyen eladni a számára csak terhet jelentő ingatlanát.

Illusztráció az épület helyi védettség alá vételéről szóló előterjesztéshez

Az önkormányzat, arra hivatkozva, hogy óvodaként szeretné hasznosítani az épületet, 2009 elején kezdeményezte, hogy ellenérték nélkül átvehesse az épületet. A kérést elutasították. A Semmelweis Egyetem 2009 végén nyilvános pályázatot írt ki az ingatlan értékesítésére. A legjobb ajánlat 200 millió forint volt. Az önkormányzat 2010. februári ülésén úgy döntött, hogy él elővásárlási jogával és ezért az árért megvette az óvodaépületet. Az előterjesztés nem terjedt ki arra, hogy mi a vásárlás célja, milyen jövőt szán a kerület a megszerzendő ingatlannak. Úgy látszik ez nem különösebben zavarta a képviselőket, akik ellenszavazat és vita nélkül elfogadták az előterjesztést.

Pedig a kerület vezetésének határozott elképzelése volt az épülettel kapcsolatban. Ennek megfelelően 2010 novemberében, a frissen megválasztott képviselő-testület első érdemi tanácskozása elé került az előterjesztés a nemrégiben vásárolt ingatlan eladására. A javaslat szerint „Az Önkormányzat a kérdéses ingatlan esetében a KSZT módosítása mellett a helyi védettség megszüntetését, valamint övezeti átsorolását, illetve annak fővárosnál történő kezdeményezését tervezi, amivel az ingatlanon kereskedelmi funkció elhelyezése is lehetővé válna. Az önkormányzatnak a kereskedelmi funkció biztosításával a célja az, hogy a helyi bevásárlási, vendéglátási igények színvonalas kielégítésére kerülhessen sor, így friss, helyben sütött pékáru és kenyér, friss zöldség, gyümölcs, friss nyershús, hal és hentesáru pult, friss cukrászati sütemények (cukrászda), minőségi borok nagy választéka (vinotéka) várja a vásárlókat, mely feltételek pályázati feltételként kerülnek a pályázati kiírásban meghatározásra.” Az előterjesztéshez csatolt értékbecslés az  ingatlan értékét 296 millió forintban határozta meg. A képviselő-testület az előterjesztést egyhangúlag elfogadta. Én azért szavaztam igennel, mert meggyőződtem arról, hogy a javasolt ár reális.

A döntés alapján 2010 decemberében nyílt pályázaton az értékbecsléssel megegyező ajánlat érkezett, így az önkormányzat az ingatlant 296 millió forintért eladta. (Csak mellesleg jegyzem meg, hogy ez az ingatlanspekulációs siker döntő lökést adott a kerület vezetésének ahhoz, hogy ingatlanok vásárlására kötvényt bocsásson ki. Az erről szóló döntés 2010. végén született meg, de szerencsére a kötvény-pénzből eddig még egyetlen ingatlant sem vett meg az önkormányzat.) A kerület a szerződésben vállalta az építési szabályzat megváltoztatását és a helyi védettség feloldását. A vevő Baldauf Lászlónak, a CBA egyik vezéralakjának a cége. Rövidesen tábla hirdetheti majd a sarkon: „itt nyílik a Hegyvidék 10. CBA üzlete”.

Az épület helyi védettségének megszüntetéséről szinte napra két évvel a védetté nyilvánítást követően, tavaly decemberben született döntés. Az előterjesztés döntően arra hivatkozott, hogy „az épület nagyfokú avultsága és rossz állapota, valamint hasznosításának reménytelensége miatt a helyi védelem törlése indokolt.” Az építési szabályzat módosításához a fővárosi szabályozást is meg kellett változtatni. Erre idén májusban került sor. A terület építési besorolásának megváltoztatása után szabaddá vált az út az épület bontása és az építkezés megkezdése előtt.

Illusztráció a védettség eltörléséről szóló előterjesztéshez

A történetnek van néhány tanulsága. Az egyik az, hogy az önkormányzat – ha nem szégyelli – egészen sajátos eszközökkel operálhat az ingatlanpiacon. Ebben csak a saját lelkiismerete szabhat gátat, mely jelen esetben nem működött. A másik tanulság az, hogy az épületek védettségének megszüntetése túl egyszerű folyamat. Sajnos az én praxisomban is többször előfordult már, hogy az egykor remek épületek állagának leromlása adta az indokot arra, hogy a védettséget eltöröljék. Így, ha a tulajdonost zavarják a védelemmel járó kötöttségek (például az átalakítás, bővítés korlátozott volta) elég csak hagynia az enyészetet, hogy tegye a dolgát, majd közölni, hogy így már használhatatlan az épület, helyreállítani pedig nincs pénz.

Nem jól van ez így.

„Szent János kórház!”

„Jó napot kívánok, az ultrahangra szeretnék időpontot kérni.”

„Kapcsolom.”

„Szent János kórház!”

„Az ultrahangot kértem, időpontot …”

„Nem veszik fel. Adom a közvetlen számot …”

„Azt már hívtam, azt sem veszik fel.”

„Hát persze, ugyanaz a készülék csöng. Próbálja meg később, vagy inkább személyesen!”

Az ultrahang rendelő félhomályos várója. Halotti csönd. A „betegfelvétel” felirat alatti ablak sötét, zárva. Egy „Idegeneknek belépni tilos!”, nyitott ajtó mögött, zöldbe öltözött dolgozó keresztrejtvényt fejt. A padon két elárvult, páciens kinézetű. Az egyik szunyókál, egy középkorú hölgy olvasni próbál a sötétben. „Tessék mondani, hol lehet itt időpontot kérni?” „Ott a betegfelvétel” válaszolja cinkos mosollyal. „Zárva van.” „Akkor abban a szobában”, bök az „Idegeneknek belépni tilos” felé.

A zöldruhás készséges.

„Két hét múlva tudok időpontot adni.”

„Nem baj, nem sürgős, tessék csak mondani.”

„Most nem tudok, mert telt ház van.”

„Nem baj, jó nekem két hét múlva is.”

Gyerekkoromban gyakran hallhattam apukámtól ezt a mondást, amikor valamilyen jó dolog befejeződése miatt nyafogtam. Ez jutott eszembe, majdnem kéthetes balatoni nyaralásunk végén is. Apró és nagyobb leszármazottainkkal a vízparton vészeltük át az elmúlt napok dögletes melegét. Jó volt, élveztük.

Az aprónép órák hosszat hentergett a 28 fokos vízben, tömte a hasát ...

és természetesen buzgón segédkezett minden házimunkában.

Szinte minden nap bicajoztunk velük. Az én gépemre szerelt gyerekülésben a két és fél éves nagylány utazott. Nagyanyja meghagyta, hogy folyamatosan szórakoztassam utasomat. Így is történt. Beszélgettünk, énekeltünk. Szárszó agyonfoltozott utcáin született a következő dalocska, melynek szövegéért minden felelősség engem terhel.

Zötyög az utunk,

Reng a valagunk.

Kirázza a vesekövet,

Dücü-dücü, jaj, de jó!

Képzelhetik, milyen képet vágott a nyaralók népe, mikor egy vénember és egy aprócska leányka ezt a nótát harsogta úton-útfélen.

A dologhoz hozzátartozik, hogy a gyermeknek a szövegből csak a vesekő mibenléte ütött szöget a fejébe. (Nem volt könnyű elmagyarázni.)

O tempora, o mores!

A vihart kavart fegyelmi ügy után lezárult a Fekete István általános iskola igazgatói pályázatának ügye is. Az érdekeltek és az érdeklődők megnyugvására az arra érdemes jelölt, dr. Somogyiné Takács Andrea lesz a következő öt évben az intézmény vezetője. Mivel személyi kérdésről van szó és a testület a kérdésben zárt ülésen döntött, az ott elhangzottakról és a pályázókról nem írhatok, de az események után azért az üggyel kapcsolatos érzéseimet és véleményemet nem szívesen tartanám magamban.

Utólag eléggé egyértelmű, hogy a kerület tanügyi vezetése egy ostoba belső intrikának felülve, nagy vehemenciával kezdte gyalulni az iskola megújítóinak vezéralakját. Úgy tűnik, az érzelmek és indulatok az észérvek fölé kerekedtek. Így alakult ki a pitiáner indokokkal indított fegyelmi eljárás, mely az ismert felmentéssel végződött. Az ügy kirobbanását követően minden segítséget felajánlottunk az eljárással sújtottaknak. Ők nagyon kedvesen, de józan eszükre hallgatva azt kérték, hogy ne vigyük a nyilvánosság élé a témát, ne szervezzünk se szolidaritási tüntetést, se sajtókampányt. (Az ügy befejezése után persze azért kihasználtuk sajtókapcsolatainkat.) Természetesen tiszteletben tartottuk elvárásukat és kizárólag a testületen belüli lobbizásra fordítottuk energiáinkat. Hosszasan beszéltünk több ellenzéki és többségi képviselővel és szinte minden alkalommal megállapítottuk, hogy nincs közöttünk véleménykülönbség. Megkerestük Pokorni polgármestert is, akit láthatóan kínosan érintett az ügy, hiszen kétszeresen hazai pályán került kutyaszorítóba. Ő sem igazán vitatkozott velünk, csak a mundért igyekezett védeni. Azt gondolom, hogy végül az ő szava döntött, ő vonta hátrébb az agarakat.

Az esetet értékelve vannak, akik szeretnék úgy láttatni a történteket, hogy azok inkább a hasznára, mint a kárára voltak az iskola tantestületének. Van ebben igazság, hiszen a vizsgálattal és a mögötte meghúzódó értelmetlen indulatokkal egységbe tömörítették az ott dolgozók nagy többségét. Ha így vesszük, az igazukért folytatott harc még jobban összehozta a kollektívát, különösen úgy, hogy a végén győzniük is sikerült. Én azonban úgy gondolom, hogy sok jobb sorsra érdemes energia ment veszendőbe emiatt a fölösleges háborúskodás miatt, és igen nehéz lesz a tanügyi vezetés és a pedagógusok közötti bizalmat helyreállítani. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a többi, ebben az ügyben közvetlenül nem érintett iskolavezető fejében is nyilván megfordul, vajon nem ő lesz-e a következő. Az önkormányzat, bár végül bölcs döntést hozott, mindenképpen veszített az ügyön.

Lesz mit helyrehozni.

Kedvenc reggeli rádióműsorom, a Fiala János vezette „Kelj fel Jancsi!”, a RádióQ 99,5-ös hullámhossszán a napokban hosszasan foglalkozott az UDZ üggyel annak apropóján, hogy nemrégiben hirdettek első fokon ítéletet a Dávid Ibolya és társai ellen indított perben. Talán még néhányan emlékeznek arra, hogy még az előző választások előtt – gyaníthatóan a FIDESz megbízásából és Csányi Sándor finanszírozásával – titkosszolgálati módszerekkel gyűjtöttek terhelő adatokat az MDF akkori vezetői ellen. A cél feltételezhetően az volt, hogy a Nagy Testvérhez hű Almási Kornél (van még, aki emlékszik erre a névre?) legyen az MDF új vezetője. A párt vezetői nyilvánosságra hoztak néhány, ismeretlenek által hozzájuk eljuttatott hangfelvételt. Az Országgyűlés illetékes bizottsága pedig vizsgálódni kezdett az ügyben.

Az ügyészség vizsgálatot kezdett azok ellen a politikusok ellen, akikre a magán titkosszolgálat „dolgozott”. A vádat kiterjesztették a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága szocialista párti elnökhelyettesére is, mondván, hogy ő titkos dokumentumokat hozott nyilvánosságra. Az elsőfokú per a vádlottak felmentésével végződött. A műsorvezető több részletben olvasta fel a terjedelmes indoklású ítéletet. A bíró alapos munkát végzett az ügy felderítésében, és arra a következtetésre jutott, hogy a vád minden alapot nélkülöz. A szövegből egyértelmű, hogy a szóban forgó cég valóban törvénytelen eszközökkel figyelte meg a kiszemelt politikusokat és az is elég nyilvánvalónak tűnik, hogy kiknek a megbízásából.

A bíró nem tehetett mást, mint felmentette az ártatlanokat, de vád hiányában nem ítélhette el a vétkeseket. A bíró tisztességgel tette a dolgát. Ez az ügyben az egyetlen pozitív tény. Az viszont felettébb nyugtalanító, hogy az ügyészség tendenciózusan emelt vádat és nem indított eljárást azok ellen, akik lábbal tiporták a törvényeket. Amíg vannak ilyen bírák, akik adnak magukra, és tisztességesen végzik dolgukat, talán abban bízhatunk, hogy ártatlanul nem lehet valakit börtönbe juttatni. De abban már nem reménykedhetünk, hogy a Polt Péternek kedves bűnözőket is utoléri az igazságszolgáltatás.

Nagyon nagy a baj.

Harcos- és képviselőtársam, Püspöki Gábor interjút adott a Hegyvidék TV-nek, melynek során szóba hozta azokat a kerületi témákat, melyek az utóbbi időben e blogban és a sajtóban is teret kaptak. Egy stúdióbeszélgetés nem igazán alkalmas arra, hogy közben akkurátus számításokat mutassanak be, de a fontos összefüggéseket érzékeltetni lehet. Ezt tette Gábor is.

Az elhangzottak kiverték a biztosítékot a kerület vezetésénél. Az önkormányzat emlőin csüngő TV szerkesztőjét az első adás után azonnal berendelték a hivatalba, ahol Váczi alpolgármesterrel „helyreigazítás” címmel hosszabb interjút rögzítettek. Az alpolgármester a Gáborral készült beszélgetés egyes részleteire reagált, közben meglehetősen ordenáré stílusban beszélt képviselőtársamról. Az még csak elmenne, hogy tájékozatlansággal vádolta meg, de többször hazugnak is nevezte.

Nem szeretnék a „helyreigazító” beszélgetés tartalmára kitérni, mert úgy gondolom, hogy a közönség akkor láthatna tisztán, ha az ellentétes véleményen lévő felek párbeszédét hallhatná, nem pedig egymás mellett elmenő monológokat. Akárhogy is bánnak a vitázó felek a tényekkel, akárhogy igyekeznek felnagyítani a számukra kedvező, kicsinyíteni a nekik hátrányosnak tűnő információkat, nem szabadna egymás földbedöngölésének, ellehetetlenítésének szándékával vitába indulni. Erre utalt Pokorni polgármester is, aki a testületi ülésen a témában fellángoló vitára reagálva – szokásához híven tanítóbácsisan – a perlekedőket egymás tiszteletére intette, mondván, hogy lehet kampányolni egymás ellen, de úgy tegyék ezt, hogy később, a mindennapi munka során ismét egymás szemébe tudjanak nézni. Remélem, az alpolgármester úr is értette az intő szavakat.

A kerület oktatásért felelős vezetői valamiért nem szívlelik a Fekete István általános iskola megbízott vezetőjét, dr. Somogyiné Takács Andreát. Hogy miért ez az ellenérzés, csak sejteni lehet, de már egy évvel ezelőtt is kitapintható volt, amikor a szülők és a tantestület szinte egységes és lelkes támogatása ellenére nem fogadták el az igazgatói pályázatát és csak egy évre adtak neki megbízást. A folyosói pletykák szerint az akkor betegségére hivatkozva nem pályázó, előtte tíz évig regnáló régi igazgatót várta vissza a tanügyi vezetés, ezért nem akarták véglegesen betölteni a helyét.

Az elmúlt egy évben – nem kis részben Andreának köszönhetően – friss levegő áradt be az iskolába. Tudni kell, hogy a Fekete István nem egyszerű oktatási intézmény. Itt elsősorban sérült gyermekekkel foglalkoznak, akik különböző fejlődési problémáik, betegségeik miatt különleges bánásmódot igényelnek. A korábbi években az iskola magába gubózott, mintha rejtegetni akarta volna csemetéit. Az új vezetés nem ilyen szégyellős, részt vesznek minden olyan eseményen, ahol a többi iskola tanulói is megjelennek. A Fekete Istvánban nem egyszerű tanítás folyik. Az itt dolgozók szó szerint a lelküket teszik ki nap, mint nap a kívülálló számára sokszor sziszifuszinak tűnő munkájuk során.

Az egy év leteltével ismét pályázatot írt ki az önkormányzat az iskola vezetésére. Andrea mellett – akit megint az egész tantestület és a szülői kar támogatott – csak egy külső jelentkező volt. A pályázat kiírást megelőző hetekben több vizsgálatot is lefolytattak az intézményben. Ezek számos hiányosságot is megállapítottak. A mulasztások miatt fegyelmi eljárást kezdeményeztek az iskola megbízott vezetője, dr. Somogyiné Takács Andrea ellen. Erről az előző ülésén döntött a testület. Számos főbenjáró vétek miatt kívánták felelősségre vonni az igazgatónőt. Ilyen például, hogy rossz statisztikai kódszámmal küldték be a munkaóra nyilvántartásokat, vagy nem az órán, és nem is a szünetben, hanem délután írták meg az osztálynaplókat, sőt ezekben a javításokat is szabálytalanul vezették át.

Ha hinni lehet a folyosói pletykáknak, az eredeti terv az volt, hogy a meginduló fegyelmire hivatkozva érvénytelennek nyilvánítják Andrea igazgatói pályázatát. Szerencsére ettől elálltak, így „csak” az eljárás embert próbáló tortúráját kellett neki és az iskola pedagógusainak kiállniuk. Derekasan helyt álltak. Az alapos vizsgálat eredménye az lett, hogy bár a szabálytalanságok megtörténtek, az „eljárás alá vont” iskolavezető vétkessége nem állapítható meg, ezért nem kell fegyelmi büntetést kiszabni.

A képviselő testület ülésén szóvá tettem, hogy az ellenőrzések és a fegyelmi vizsgálat során sem vették figyelembe a magas színvonalú szakmai munkát és azt, hogy Andrea csak néhány hónapja az iskola vezetője. Bolhából csináltak elefántot. Azt javasoltam, hogy a ne csak a vétkesség hiányát állapítsuk meg, hanem azt is, hogy az adminisztratív hibák csekély súlyúak és a felmentésnél figyelembe vettük az iskolában történt pozitív változásokat. Sajnos indítványom nem kapott többséget, annak ellenére, hogy nem csak az összes ellenzéki, de – legnagyobb örömömre – a két kereszténydemokrata képviselő is támogatta. A FIDESZ frakció összezárt. Azt hiszem – remélem – némelyiküknek egy kicsit megremegett a keze, amikor a szavazógombot megnyomta.

Az ülést végigizguló tantestület örömmel és felszabadultan konstatálta az eredményt, melyben egyértelműen tükröződött mindannyiuk kitartása. Két hét múlva bírálja el a képviselő-testület az ismételten kiírt igazgatói pályázatot. Azon leszünk, hogy Andrea, ez az ostoba pletykákkal hírbe hozott remek asszony megkapja a kinevezést. Az eljárás során tanúsított kitartása is azt mutatja, hogy az ő kezeiben jó helye van az iskola vezetése.