Kedvenc reggeli rádióműsorom, a Fiala János vezette „Kelj fel Jancsi!”, a RádióQ 99,5-ös hullámhossszán a napokban hosszasan foglalkozott az UDZ üggyel annak apropóján, hogy nemrégiben hirdettek első fokon ítéletet a Dávid Ibolya és társai ellen indított perben. Talán még néhányan emlékeznek arra, hogy még az előző választások előtt – gyaníthatóan a FIDESz megbízásából és Csányi Sándor finanszírozásával – titkosszolgálati módszerekkel gyűjtöttek terhelő adatokat az MDF akkori vezetői ellen. A cél feltételezhetően az volt, hogy a Nagy Testvérhez hű Almási Kornél (van még, aki emlékszik erre a névre?) legyen az MDF új vezetője. A párt vezetői nyilvánosságra hoztak néhány, ismeretlenek által hozzájuk eljuttatott hangfelvételt. Az Országgyűlés illetékes bizottsága pedig vizsgálódni kezdett az ügyben.
Az ügyészség vizsgálatot kezdett azok ellen a politikusok ellen, akikre a magán titkosszolgálat „dolgozott”. A vádat kiterjesztették a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága szocialista párti elnökhelyettesére is, mondván, hogy ő titkos dokumentumokat hozott nyilvánosságra. Az elsőfokú per a vádlottak felmentésével végződött. A műsorvezető több részletben olvasta fel a terjedelmes indoklású ítéletet. A bíró alapos munkát végzett az ügy felderítésében, és arra a következtetésre jutott, hogy a vád minden alapot nélkülöz. A szövegből egyértelmű, hogy a szóban forgó cég valóban törvénytelen eszközökkel figyelte meg a kiszemelt politikusokat és az is elég nyilvánvalónak tűnik, hogy kiknek a megbízásából.
A bíró nem tehetett mást, mint felmentette az ártatlanokat, de vád hiányában nem ítélhette el a vétkeseket. A bíró tisztességgel tette a dolgát. Ez az ügyben az egyetlen pozitív tény. Az viszont felettébb nyugtalanító, hogy az ügyészség tendenciózusan emelt vádat és nem indított eljárást azok ellen, akik lábbal tiporták a törvényeket. Amíg vannak ilyen bírák, akik adnak magukra, és tisztességesen végzik dolgukat, talán abban bízhatunk, hogy ártatlanul nem lehet valakit börtönbe juttatni. De abban már nem reménykedhetünk, hogy a Polt Péternek kedves bűnözőket is utoléri az igazságszolgáltatás.
Nagyon nagy a baj.