A kórház sebészetének szűk várójában hatan gyűlnek össze három órára, a rendelés kezdetére. Mindannyian vastagbél tükrözésre várnak. Az ajtón figyelmeztetések sora. „Kopogással ne zavarják a rendelést!” „Csak előjegyzéssel fogadjuk a betegeket!” „Sürgősségi ellátás nincs!” „A váróból ne telefonálgassanak a rendelőbe, mert ezzel zavarják a munkát!”
Mindenki feszült. Nemcsak a vizsgálat kellemetlen, de az eredménytől is tart az, akit ide vet a sorsa. Egy kockás inges nő idegesen járkál fel és alá. Reggel óta vár az orvosra. A szomorú szemű szőke asszonyt fél háromra hívták. A nővér bejelenti, hogy a főorvos úr még az osztályon van, később jön. Csönd. Ki-ki magába réved. Van, aki szundikálni próbál, a kerekesszékes a kísérőjével suttogva beszélget. Fél óra múltán a hosszúcombú szőke bejelenti idősebb párjának, hogy ő már nem bírja tovább, menjenek. Főorvos-szerű jön. Se szó, se beszéd, bemegy egy ajtón. Csönd. Nagy bajuszú, orvosnak látszó, sztetoszkóppal a nyakában kilép egy „műtő” felirat mögül, lassú, puha léptekkel átmegy a várón, majd eltűnik egy másik ajtó mögött. Pár perc múlva ugyanígy vissza. Csönd.
Negyven perc múltán a főorvos-szerű kilép a rendelő ajtaján, és benyit egy „műtő” feliratú helyiségbe. Kisvártatva behívják a Kockásingest. Csönd. Percek múltán a főorvos-szerű rezzenéstelen arccal és szótlanul átvág a várón és eltűnik a rendelő ajtaja mögött. Kockásinges a kijáraton el. Négy óra van. Ajtó nyílik, nevet mondanak, az illetőt elnyeli a rendelő. Néhány perc múlva a következőt is. Ki nem jön senki.
Egy valahonnan előbukkanó, eddig nem látott nővér kezd nyüzsögni. Bezárja a kijáratot, az ablakot, ahonnan eddig friss levegő jött be. „Csak az osztály felé tudnak majd kimenni.” Mondja magától értetődő természetességgel. „De ott csak lépcső van, hogy megyünk ott le a kerekes székkel?” kérdi aggódva a kísérő. „Ez van.” A fehérruhás rájuk zárja az ajtót. Körbejárnak, minden zárva.
Pánikba esik, kopog a rendelő ajtaján. Egy gumikesztyű kiszól.
„Mi történt?”
„Nem tudok tovább várakozni, szeretnék elmenni.”
„Most nem lehet, a beteg fent fekszik az asztalon. Várjon!”
Percek múlnak. A gumikesztyű ajtót nyit.
„Tessék, most mehet. Itt a beutalója. Adjak új időpontot?”
„Köszönöm, nem kérem. Viszontlátásra!”
