Azt tartom magamról, hogy tiszteletben tartom a törvényeket, mert az a véleményem, hogy a törvényesség a békés, normális társadalmi együttélés alapja. Néhanapján morgok ugyan egy-egy számomra érthetetlen szabály miatt, de úgy gondolom, a törvénykezésnek is van selejtje, majd kijavítják, mert rájönnek, hogy rossz.

Most új helyzet ígérkezik. A  nyuszi új alkotmányt hoz. Olyant, amivel nem tudok azonosulni. Minél többször olvasom, annál kevésbé. Mit kezdjek például a bevezető „nemzeti hitvallás” emelkedettnek szánt szövegének olyan passzusaival, mint például azzal, hogy „elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét”, vagy azzal, hogy „Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait, és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát”. Bevallom, nem is értem, csak borsódzik a hátam tőle. Nem sorolom tovább, fölösleges.

Mondhatnám, hogy nem érdemes a bevezető rizsával foglalkozni, ha a lényeg rendben van. De sajnos rengeteg olyan rendelkezés van a tervezetben (a gyermekek után, vagy a külhoni magyaroknak adandó szavazati jog, az alkotmánybíróság korlátozása, a bíróságok önállóságának korlátozása, a múltba forduló elnevezések, mint a Kúria és a vármegyék fogalmának visszaállítása és a sort hosszan folytathatnám), ami szerintem elfogadhatatlan.

Nagy próbatétel ez a polgárembernek. Vannak, akik azt vallják, hogy egy demokrata akkor is az alkotmányosság talaján kell, hogy álljon, ha az alaptörvényt nem ízlése szerint tákolták össze. Adott esetben nem biztos, hogy azonosulni tudok ezzel az elvvel. Van olyan szituáció, amikor attól maradunk demokraták, hogy ellenállunk. Lehet, hogy ez a helyzet is ilyen? Még töröm a fejem, hogy mi tévő legyek.